SEATTLE | 15/12/2019 | 16:34

Seattle-Budapest Grunge Magazin

A régi körzetszámon újra elérhető – Live: Local 717 (2018)

Szerző:

2006 óta vártak a Live rajongók arra, hogy a zenekar az eredeti felállásával adjon ki újabb hanganyagot. A sokáig utolsó valódi Live lemeznek gondolt Songs From Black Mountain megjelenése óta annyi minden történt, aminek megfilmesítéséhez egy ötévados Netflix-sorozat is kevés lenne. A várakozás azonban megérte, a finálé igencsak jól sikerült. Ed Kowalczykék egy egészen kiváló ötdalos EP-vel és egy vállalhatatlanul béna borítóval tértek vissza a könnyűzenei forgatagba.

Live – Local 717 (2018)

A Live-sztori

A nagy, ’90-es évek eleji, grunge-robbanás egyik legnagyobb nem-seattle-i haszonélvezője az 1984-ben alakult, de sokáig más neveken működő Live volt. A rettenetes név ellenére az MTV imádta a bandát, az alternatív rockért rajongók szintúgy. A siker azonban nem azonnal jött. Bár az 1991 utolsó napján megjelent Mental Jewelry egyes dalait (Pain Lies on the Riverside, Operation Spirit) már sugározta a csatorna, de a nagy áttörést az 1994-es Throwing Copper és a Selling The Drama, Lightning Crashes, I Alone hármas hozta el nekik. Az eladási adatokat tekintve – 8 millió (!) értékesített példány csak az Egyesült Államokban – egyetlen további lemezük sem érte már el ezt a szintet, művészeti szempontból pedig talán legfejjebb az 1999-es The Distance To Here. Harmincöt évnyi közös zenélés után jött el az első nagyobb holtpont: Ed Kowalczyk énekes-dalszerző, valamint a három zenésztárs két évre felfüggesztette a banda működését.

A sztori innentől kezdve letért az addigi nyílegyenes útjáról. Ha le akarnánk írni a pennsylvaniai York városából származó srácok elmúlt évtizedét és ehhez közhelyes fejezetcímeket keresnénk, akkor a „végzetes kiégés”, a „pénz szaga”, a „nagy átverés”, a „keserű szakítás”, a „újabb gyémántok” és a „nagy összeborulás” sorrenddel össze is foglalhatnánk az elmúlt tizenkét év történéseit. Ennél jobban nem mennék bele a Live-sztoriba, mert a jelen szempontjából ezek a dolgok már egyáltalán nem számítanak (hogy a jövőjéből fognak-e, az meg úgyis csak később derül majd ki). Bármi is történt a múltban, most újra együtt vannak az alapítótagok, és még ha számítani is lehetett arra, hogy előbb-utóbb majd bekövetkezik a nagy összeborulás, a valódi megnyugvást a Local 717 EP megjelenése hozta. Az új dalok léte maga volt a bizonyosság: az újraegyesülés nem csupán a múltról, hanem a kreatív munka folytatásáról és új tervekről is szól!

Az EP

A EP címe York és Kelet-Pennsylvania telefonos körzetszámára (717) utal. A körzetszám pedig arra, hogy a zenekar hazatért, a gimnáziumi haverok megbocsátottak Ed Kowalczyknak, azaz a történet onnan folytatódik, ahol 1984-ben elkezdődött és 2006-ban váratlanul abbamaradt. Ennek az egységnek az eredményét halljuk a Gracey-Dahlheimer-Gracey trió saját, yorki stúdiójában rögzített, négy saját felvételből és egy feldolgozásból álló EP-n.

A Local 717 első két dala, a Love Lounge és a Be A Giver, Man kapott szöveges klipet, ami alapból nem is lenne meglepő, ha nem pont ez a kettő lenne a legkevésbé Live-os felvétel az EP-n. A hangzást és a zenei szemléletmódot sem könnyű belőni, vagy valamelyik korábbi kiadványhoz hasonlítani. A számok egyszerre koszosak és ridegek, ennek ellenére kifejezetten slágeresek. Valahogy a tüskésségük miatt a Secret Samadhi és a Lukini’s Juice ugrik be, de inkább érzésre, hangulatra, mint a konkrétumok szintjén. Mindezek mellett felháborítóan rövid, de nagyon-nagyon jó gitárszóló van mindkettőben.

A Be a Giver, Man refrénjében azt énekli Kowalczyk, hogy “Hiszem, hogy azt adod tovább, amit kaptál” és ezt olyan hittel teszi, hogy simán elfogadom, hogy valamiféle őszinte megtisztuláson esett át az énekes és a másik három tag kapcsolata. Már csak a zseniális középrésze miatt is ez a dal a jobb. Érdekesség, hogy Stephen Perkins, a Jane’s Addiction dobosa is vendégeskedik benne, de nem ez a kedvencem a lemezről. Hanem az azt követő Waterfall és a Brother.

Na, ez az igazi Live!

A Waterfall a Birds of Prey középtempóból begyorsulós felvételeit idézi, az annál is rohanósabb Brother pedig a kütyük nélküli V-ot. Utóbbiban a zseniális szóló újra csak folytatásért kiált; még jó, hogy az utolsó refrén után maradt még idő egy kis tekerésre. Nagyon régen volt ennyire Live a Live, mint most, és ez nagyon biztató a jövőre nézve.

Az EP-t záró monumentális, vonósokkal rögzített Velvet Undeground-feldolgozás, a Lou Reed jegyezte Venus in Furs zárja a kiadványt. A Live szerencsére nem szenved feldolgozásitisben, mint annyi más zenekar: az Awake című best of lemezre felvett Johnny Cash átirat (I Walk The Line) mellett ez a második alkalom, hogy újragondolják egy másik szerző dalát. A zseniális eredetihez nem nagyon lehet mit hozzátenni (így volt ez Cash-dal esetén is), a Live sem tudott, az más kérdés, hogy az én fülemnek jobban esik Ed Kowalczyk hangja, mint Lou Reedé. A feldolgozások indokolatlansága továbbra is vesszőparipám, de ha már úgy alakult, hogy nem volt már több saját a tarsolyban (?), és mindenképpen kellett egy ötödik dal, akkor a választás kiválónak bizonyult.

Összegzés

A Live hatalmas lendülettel tért vissza, a Bush-sal közös amerikai turné pedig valószínűleg új erőt ad a folytatáshoz. Mondjuk nekem nagyon fura, hogy koncerteken Chad Gracey mellett van még egy dobos a színpadon (ráadásul nem is akárki: Robin Diaz, akit tavaly az európai Candlebox turnéra ugrott be Dave Krusen helyett), de ha a dalírást tekintve ezen a vonalon halad tovább a banda, akár arra is megvan minden esély, hogy a régi szimpatizánsok, akik az MTV-korszak hanyatlásával elvesztették a fonalat, visszatalálnak a hozzájuk. Nekik különösen jó hír: a Live a régi körzetszámon újra elérhető.

___

Live – Local 717

Megjelenés: 2018. október 12.
Kiadja: Kavalry Records

Producer, keverés: Chad Taylor

Live:

Ed Kowalczyk – ének, gitár
Chad Taylor – gitár, billentyűk, vokál
Patrick Dahlheimer – basszusgitár
Chad Gracey – dob

Turnézenészek:

Zak Loy – gitár
Robin Diaz – dob, percussion

Tracklist:

  1. Love Lounge
  2. Be A Giver, Man
  3. Waterfall
  4. Brother
  5. Venus in Furs

___

És egy ráadás! A Hold Me Up című dal a Throwing Copperről maradt le, a “Zack és Miri pornót forgat” (2008) című Kevin Smith filmben viszont már hallható volt. Két nappal ezelőtt – a Throwing Copper újrakiadásának ürügyén – teljes egészében is publikálta a Live.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

*

Legutolsó Lemez

A LAP TETEJÉRE