„Az eredetit mindig csak megközelíteni lehet, lekörözni soha” – tartja az Evermind-közmondás, amikor az ősi tribute/nem tribute kérdésről faggatjuk a Nirvana dalait megszólaltató formációt azelőtt, hogy a harmadik hullám után először június 25-én adnak koncertet az Instant- Fogas komplexumban. A Nirvana üzenete, a kívülállóság zenéje és a körbe nem illő négyzetek helye, valamint a Pat Smearnek írt rajongói levél mellett a beszélgetésben ezeknél is fontosabb témát járhattunk körbe: mitől lehet hiteles egy grunge tribute zenekar, több mint 30 évvel a műfaj aranykora után?
Az Evermindot Balogh István énekes-gitáros, Kis György basszusgitáros, Krecz László dobos és Nagy Gergely gitáros alkotja. Mind a négyen a Hajdú-Bihar megyei Berettyóújfaluból érkeztek, dea zenekar többsége ma már Debrecenben él, itt is próbálnak, ezért elsősorban debreceni zenekarnak tartják magukat. A hétköznapokban van köztük mérnök, tanár, jogász és gépkezelő is. 2005 és 2009 között Tomcats néven szerveztek berettyóújfalui mega underground bulikat. Napjainkban az Evermind-Nirvana Tribute mellett a debreceni Rocksulin keresztül is becsatlakoznak a legújabb zenész generáció támogatásába. A debreceni jelen ellenére bármikor szívesen térnek vissza Berettyóújfaluba próbálni és fellépni. Például a Tankcsapda által már megénekelt Pokol Bár (ma: Kulacs Pince) közönsége elé, hisz a srácok itt adták életük első koncertjét is.
__
Így, az interjú elején felfedhetjük a titkot, hogy Gerivel – az Evermind alapító gitárosával – már gimis korunk óta boldogítjuk egymást. A közel két évtized alatt kevés hitvitánk volt, az egyik ilyen ütközéspont viszont pont a tribute tematika körül forog. Szerinted miért van szükségünk tribute zenekarokra?
Geri: Én úgy gondolom, hogy több okból is egyre nagyobb az igény az ilyen jellegű műsorokra a közönség részéről. Vegyük csak azokat a régi nagy zenekarokat, akik még aktívak, viszont már nagyon nehezen mozdulnak meg egy-egy turnéra, illetve ha az a turné érinti is Magyarországot, azt sokan meg se tudják fizetni. Aztán következnek azok az előadók, akiket bármennyire is szeretnénk élőben látni, nincs rá lehetőségünk, vagy azért mert valami kibékíthetetlen ellentét miatt nem hajlandók színpadra állni, vagy – mint jelen esetben– a kedvencünk már az „égi zenekarban tépi a húrokat”. Ez esetben marad az eredeti lemezek, koncertfelvételek hallgatása. Szerencsére a Nirvana munkásságát rengeteg bootleg őrzi, viszont az otthoni zenehallgatástól teljesen más élmény az, amikor a kedvenc dalaink egy élő zenekar tolmácsolásában szólnak hozzánk. Ilyenkor lehet jó választás ellátogatni egy tribute koncertre, és ezt én magam is gyakran megteszem nézőként. Amit ilyenkor meg mindig figyelek az az, hogy az eredeti zenekar szellemiségéből mennyit tud átadni az adott banda a közönségének. Magyarország nagyhatalomnak számít, ha tribute zenekarokról van szó, több formációt is meg tudnék nevezni, akik már akár 10-20 éve ebben a közegben mozognak, és nemzetközi szinten is elismertek. A régi nevek mellett azonban folyamatosan alakulnak újabb és újabb csapatok, akik hitelesen szeretnék előadni kedvenceik zenéjét.. Ez már rég nem csak a hobbi zenészek színtere, rendkívül magasan képzett énekesekkel, hangszeresekkel is találkozhatunk ezekben a műfajban.
És mi a helyzet a ti koncertjeiteken?
Pisti: A saját koncertjeinken az egyéni zenei elképzelések helyett igyekszünk minél hitelesebben tolmácsolni a dalokat. Mivel mi nem bánnánk egy szálat sem, ha zeneileg a ’90-es években megállt volna az idő, azt szeretnénk, hogy a közönségünk egyfajta időutazáson vegyen részt, miközben minket hallgat.
Geri: Szerintem az eredetit mindig csak megközelíteni lehet, lekörözni azonban soha. Nem az a célunk, hogy a Smells Like Teen Spirit népszerűségében fürödjünk, jó lenne ha a kevésbé ismert, de ennek ellenére zseniális Nirvana dalok is megkaphatnák a nekik járó elismerést, ezért gyakran inkább a B oldalra, valamint válogatás, esetleg válogatás albumokra száműzött különlegességeket vesszük elő.
Ebben mennyire volt tudatos választás a négyfős felállás?
Geri: Gyakran kérdezik tőlünk, hogy a klasszikus, három fős Nirvana felállással szemben miért vagyunk négyen. Fontos tudni, hogy Kurt mindig is két gitárral képzelte el a zenekart, mert így jóval erőteljesebb hangzást lehet elérni, mint egy trió esetén, viszont a megfelelő negyedik tag megtalálása nem ment nekik könnyen. Mi is ezt a két gitáros, erősebb hangzást választottuk (aki benne van az tudja, hogy többször is bővültek egy negyedik taggal, például a Bleach és az In Utero turné egyes állomásain).
Teljesen jogos érveket soroltatok fel azzal kapcsolatban, hogy miért kellenek a tribute zenekarok, főleg ebben a műfajban, amit ti is képviseltek. Szerintetek ez elég-e ahhoz, hogy hitelesen képviseljetek egy olyan üzenetet, amit egy másik banda fogalmazott meg – évtizedekkel korábban – a személyes élményeikre alapozva?
Geri: Nézd nekünk is vannak saját zenei elképzeléseink, amit máshol más formában valósítunk meg és tervezünk megvalósítani. De az Evermind – Nirvana Tribute célja az, hogy maximálisan visszaadja azt az életérzést, amit sok millió ember számára jelent és jelentett a Nirvana. Nekem személy szerint Kurt gondolatai olyan szinten frissnek és a szó jó értelmében vizionáriusnak tűnnek, hogy ha van időszak amikor kifejezetten fontos elővenni őket, akkor az most van. Kurtnek tök természetes volt egy csomó olyan dolog, amit mára már tényleg meg kellett volna valósítanunk, a nők jogaitól kezdve a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésén keresztül számtalan konstruktív érzés és gondolat van, amik mind megjelentek a zenéiben, a szövegeiben. Persze most mondhatjuk azt, hogy ezt nagyban inspirálták az Olympiában eltöltött idők és hatások, de ezt ilyen formában azóta se tudta megfogalmazni más. Ezt azt hiszem Everett True a Nirvana biográfiában úgy fogalmazta meg, hogy „a Nirvana lelki ereje Kurt természetének feminim oldaláról érkezett” – és ez egy tűpontos észrevétel. Ha azt kérdezed, hogy szerintem mi a hiteles egy tribute bandánál akkor az mindenképp, hogy nemcsak a dalokat tudod eljátszani és átadni, de magát az érzést is, amit az adott zenekar jelent a rajongóinak. Nekem a Nirvana mindig is a kitaszítottak, a máshogy gondolkodók, a körbe nem illeszkedő négyzetek világa volt, ami mégis mindenkit el és befogad, teret és lehetőséget ad. Én szeretném, ha a koncertjeinken az emberek azt éreznék, hogy itt nyugodtan önmaguk lehetnek és fontosak pontosan úgy, ahogy vannak.
Hogyan talált rátok a Nirvana?
Pisti: Valószínűleg, mint sokan mások, én is a videoklipeken keresztül találkoztam a Nirvanával, amikor még az MTV valóban zenéket játszott. Imádtam a Smells Like Teen Spiritet, de a Come As You Are hangulata is megfogott. Elsőként az Unplugged in New York albumot sikerült megszereznem, amire egy behangolhatatlan, ferde nyakú gitáron próbáltam pengetgetni a számokat, rendkívül kevés sikerélménnyel.
Gyuri: Ó igen, a ‘90-es évek, amikor mindenki táncolt, dizsiben, házibulikban… aztán egyszer csak felfigyeltem a seattle-i bandákra, akik a korábbi elérhetetlennek tűnő „rock istenek” helyett farmert, kockás inget és tornacipőt viseltek. Kb. mi is lehettünk volna ezek a figurák… Egyszerű, érthető dallamokkal, és zúzós riffekkel operáltak, ez volt a grunge! Akkoriban nem kellett messzire menni jó koncertekért, kis városunkban is több kiváló zenekar működött. Ámulva néztem őket a színpadon, és ekkor eldőlt, hogy egyszer én is ezt szeretném csinálni! Jelenleg pont egy ritka, Krist Novoselic által is előszeretettel használt basszusgitár, egy Ibanez Black Eagle beszerzéséről álmodozom, azonban szinte lehetetlen eladó példányt találni belőle.
Laci: Gergővel középiskolás korunk óta barátok vagyunk, ő beszélt rá, hogy alapítsunk zenekart, én pedig a dobok mögött képzeltem el magam. A szüleim egynyári hóbortnak gondolták a zenélés utáni vágyamat, ezért nem is vettek nekem – őket idézve – „drága pénzért” dobfelszerelést, helyette édesapámmal együtt készítettünk egy kezdetleges szerkót, amin elkezdhettem püfölni a bőröket. Az első közös próbánkon, ahol már Pisti is jelen volt, emlékszem az About a girlt kezdtük el játszani, utána ismertem meg fokozatosan a Nirvana zenéjét. Mindig kikapcsol, amikor együtt zenélünk a többiekkel, a hétköznapi élet problémáin pedig gyakran átsegít az a nyers erő, amit Kurt hangja és zenéje sugároz.
Geri: Én a 2000-es évek elején konkrétan a kaliforniai punk zenék hatására ragadtam gitárt, közöm nem volt a Nirvana világához.
Igen emlékszel, amikor elsőben énekórán kisötösért be lehetett mutatni a kedvenc zenekarodtól a kedvenc albumod? Neked ez tuti, hogy az Offspring volt, ami csak azért volt vicces mert első benyomás alapján te voltál a deszkás srác tüsi hajjal és óriási, túlméretezett pólókkal. Aztán bedobtad a Conspiracy of One-t.
Geri: A klasszikus zenéért rajongó tanárnő pedig nem erre számított. de megkaptam azt az ötöst. Ahogy te is a Pink Floydért! Egyébként addigra már láttam a Heart Shaped Box videoklipjét az MTV-n, azonban a szerelem első látásra elmaradt, valószínűleg 14 évesen még nem igazán tudtam feldolgozni a látottakat. A Nirvana-láz csak évekkel később kapott el, viszont azóta sem akar elmúlni. Konkrétan 2005-ben rajongói levelet is írtam Pat Smearnek, aki a Nirvana turnégitárosa és később a Foo Fighters állandó tagja lett. Erre a levélre aztán a legnagyobb meglepetésemre válasz is érkezett. Ebben Pat az akkor még csak tervezési fázisban járó Hagstrom signature gitárjáról mesélt, amely végül 2013-ban került piacra. Nyilván tök különlegesnek éreztem magam attól. hogy beavat a terveibe. Így utólag az is történelmi, hogy ez az üzenet az ngeri@matavnet.hu e-mail címemre érkezett. (nevet)
Ahogy már azt korábban érintettük, a gimiben Tomcats néven írtatok dalokat és terítettétek a limitált példányszámú Kezdhetjük? lemezt. Ezután honnan jött először az, hogy szívesen játszanátok a Nirvana dalait is?
Geri: A gimiben, 2005-ben szó sem volt arról, hogy tudatosan egy Nirvana tribute formációt hozzunk létre, igaz Pisti javaslatára már az első próbákon is játszottuk egyes dalaikat, mivel szerinte ők „mindenkinek hiányoznak”. Más zenekarok feldolgozásai, illetve a Tomcats dalaink játszása, különböző demófelvételek készítése után 2009-ben a saját szórakoztatásunk céljából kizárólag Kurt dalaiból állítottunk össze egy műsort, a pozitív visszajelzések után pedig megtartottuk azt, és egy egész éven keresztül ezzel léptünk fel. Ezt követően egy szűk tíz évre abbamaradtak a közös próbák és koncertek, az életünk egy olyan szakaszába léptünk, amelyben nem tudtunk volna annyi időt és energiát szánni a bandára, amennyit az megérdemelt volna. Amikor 2019-ben újra nekiláttunk a közös munkának, magától értetődő volt, hogy kezdjük újra a Nirvanával. A korábbi nevünk azonban sehogy sem kapcsolódott az eredeti bandához, pedig ez tribute zenekarok esetén szinte kötelező, ezért vettük fel az Evermind nevet, ami a zenekar legsikeresebb albumának címére utal. A zenekar által adott kedvenc koncertünk, a Live & Loud is terítéken volt egy ideig, de mivel a jövőben tervezzük az Unplugged in New York album előadását is, ahhoz nem igazán passzolt volna. Később hallottunk róla, hogy 2020-ban egy metal zenekar is elkezdett ugyanezen a néven tevékenykedni, ezért a félreértések elkerülése miatt a zenekarunk teljes neve: Evermind – Nirvana Tribute. A megfelelő fellépési lehetőségek felkutatása jelentette a legnagyobb nehézséget, ezt a stílusú zenét nem könnyű más bandák műsoraival párosítani, viszont 2020-ban teljesült egy régi álmunk, az azóta már lebontott Dürer Kertben rengeteg kiváló zenekarral együtt, teltház előtt léphettünk fel a Tribute Farsang nevű rendezvényen. Bár először jártunk ott, úgy éreztük, hogy „hazaértünk”. Sajnos ezt követően a Dürerbe lekötött további bulikat elsöpörte a járvány.
Mit gondoltok mit jelent a Nirvana ma azoknak, akik mondjuk több mint 30 évvel a jelenség után hallgatják meg először, és nem a koliban, az MTV-n, vagy egyéb, általatok is említett felületen futnak bele a zenéjükbe?
Geri: A Nirvana 1994. március elsején adta utolsó koncertjét, azok a srácok, akik ebben az évben születtek, már 27 évesek idén, tehát nyilván nem emlékezhetnek a Nirvana berobbanására, illetve arra sem, hogy mit is adtak ők akkor a zenei szcénának, miben voltak mások, mint az összes többi előadó akkoriban. Ennek ellenére szerintem nem lehet azt állítani, hogy ne ismernék, vagy ne szeretnék a Nirvanát a „mai fiatalok”. Nyilván ez nem azt jelenti, hogy mindenki kedveli, mert 30 évvel ezelőtt se rajongott érte mindenki. A legviccesebb élményem ezzel kapcsolatban egy munkatársamhoz kötődik, akinek kölcsönadtam az első kiadású európai In Utero CD-met. A kollégám pár nappal később széles mosollyal hozta vissza, hogy milyen jót szórakozott amikor vezetés közben végighallgatta, a tinédzser lánya azonban már nem volt ennyire elragadtatva, az ő reakciója az volt, hogy „most már értem mire gondol valaki, amikor azt mondja, hogy azok a zűrzavaros ’90-es évek”. Egyébként köztudott, hogy a ma már képzőművészként tevékenykedő Frances Bean Cobain sem rajong kifejezetten az apja zenéjéért, sőt – eddigi nyilatkozatai alapján – maga a grunge műfaj egyszerűen nem érdekli őt.
Pisti: Lehet hülyeség, de én ki merem jelenteni, hogy sok fiatal valójában nem tud azonosulni a jelenlegi mainstream zenekarok, illetve előadók szellemiségével. Közülük szerintem sokan találhatnak valódi érzéseket, őszinteséget, energiát a Nirvana dalaiban.
Laci: Plusz a médiából sem tűnt el a Nirvana, a dalaikat a mai napig is játszák a rádiók, zenei tévék stb. Dave Grohl és Pat Smear pedig aktívan zenél a Foo Fightersben. Nekem felejthetetlen élmény volt őket élőben látni a budapesti Arénás fellépésükön!
Gyuri: Időnként pedig ilyen-olyan eseményeken Krist is kézbe veszi a basszusgitárját. Meg kb. mindig megjelenik valami „új” hír Kurt (ön)gyilkosságáról is.
Geri: Biztos, hogy a Bohém Rapszódia és a Rocketman sikerei után, előbb vagy utóbb Kurt Cobain életéről is készül egy film. Ráadásul idén ősszel lesz 30 éves a Nevermind, ami világszerte ugye nagyjából 30 millió példányban kelt el. Szóval tuti, hogy gyakrabban fogunk hallani a Nirvanáról.
Kezdtek jól alakulni az események, amikor kitört a pandémia. Mi történt veletek közben?
Geri: Mint sok más zenekart, minket is rendkívül megviseltek a Covid19 járvány hatásai. Az első sokkot a lekötött koncertjeink elmaradása jelentette, a következőt pedig az, hogy konkrétan egymással sem találkozhattunk, nem próbálhattunk hónapokig. Ekkor készítettük el otthonról – személyes kontakt nélkül – a Nirvana utolsó kislemeze, a 2002-ben megjelent You Know You’re Right feldolgozását. 2020 nyarán aztán felcsillant a remény, hogy 500 fős, vagy akár azt meghaladó látogatót vonzó eseményeken is szerepelhetünk… Ezekből viszont csak az előbbi, kisebb bulik valósulhattak meg, aztán pedig jött a harmadik hullám, és újra elfelejthettük a koncertezést.
Viszont közben sem adtátok fel a szervezést.
Geri: Tulajdonképpen csak most, a nyitás utáni koncertek szervezésekor szembesültünk azzal, hogy igazából milyen szerencsések is vagyunk, ugyanis sok bandával ellentétben mi többé – kevésbé végig tudtunk gyakorolni a lezárások alatt is. A védelmi intézkedések betartása mellett megszervezett próbáinkon a Bandmap atyja, Kovács László, illetve a facebookos Nirvana – magyar rajongói oldal alapítója, Reszegi Laci is meglátogatott minket, és mindketten elismerően nyilatkoztak a zenekarunk munkásságáról, ami nagyon sokat jelentett nekünk. Többek között ennek is köszönhető, hogy nagyon hamar sikerült egy koncertet lekötnünk a műfajban már rendkívül rutinosnak számító 1stepkloser Linkin Park Tribute társaságában, amelyre 2021. június 25-én kerül sor az Instant- Fogas Komplexumban.
Mivel készültök egy ekkora kihagyás után?
Pisti: A járvány alatt mindenkiben nagyon sok düh és feszültség gyűlt össze ezért a zenekar legzúzosabb számaiból állítjuk össze a műsort! Nagyon reméljük, hogy ez csak a kezdet, és 2021-ben többször is lesz lehetőségünk a fővárosban játszani, de Debrecenben is szeretnénk már megmutatni magunkat, erre ugyanis eddig még nem kerülhetett sor. Valamint, a már említett Nevermind évforduló alkalmából tervben van egy olyan koncert is, ahol a teljes albumot műsorra tűzzük az elejétől a végéig.
__
