Jeff Angell, a Post Stardom Depression és a Walking Papers énekes-gitárosa Duff McKagan más irányú elfoglaltságai miatt egyelőre nem a kettes WP-t, hanem egy saját neve alatt megjelenő, nem-szólólemezt adott ki régi zenésztársával, a billentyűs/basszusgitáros/dalszerző Benjamin Andersonnal az oldalán. A kicsit talán furcsának tűnő megfogalmazás persze nem véletlen. Meghallgattuk az év egyik legjobb lemezét.
Jeff Angell’s Staticland (2016)
___
A Jeff Angell-sztori
Jeff Angell egy zseni. Jó páran láthatták őt 2014. június 14-én, a debreceni Walking Papers koncerten, ahol a korábbi Mad Season/Screaming Trees, jelenlegi Tuatara dobos, Barrett Martin, a régi billentyűs haver, Ben Anderson valamint a Ten Minutes Warning/Fastbacks/Guns N’ Roses/Velvet Revolver/ Neurotic Outsider/Loaded basszer (vagy éppen dobos, mikor mire van/volt szükség), Duff McKagannel osztotta meg a Roncsbár színpadát. A seattle-i zenekar lemeze rengeteget forog a lejátszómban: a 2015-ös év végi listám legtöbbet hallgatott lemezei között is előkelő helyen szerepel, az utóbbi idők legjobb albuma.
Jeff azonban már a Walking Papers megalakulását megelőzően, jóval korábban is nagyszerű zenéket készített. A gitáros-énekes 1973-ban született Tacomában, a Seattle-től mindössze 50 kilométerre található, 200.000 fős városban. A hely nem csak onnan lehet ismerős, hogy Seattle reptere (SEA-TAC) a két város között, nagyjából félúton helyezkedik el: a város szülötte Jerry Cantrell, az Alice in Chains gitárosa, illetve Dave Krusen, a Pearl Jam első (lásd/halld Ten), és a Candlebox jelenlegi dobosa is. De ha már itt tartunk, a nagy Bing Crosby is. Kiváló zenészek mindannyian, és ahogyan Krusen és Crosby nevéből is látszódik, azért nem csak -ell nevű zsenik jöttek Tacomából.
A Post Stardom Depression albumaira még a legeslegelső Grungery interjúban hívta fel a figyelmemet Gábor Andris, az Ozone Mama gitárosa. Belehallgattam a lemezekbe, majd azzal a lendülettel meg is rendeltem őket: hatalmas, kortalan pszichedelikus rockzene hallható rajtuk, egy egészen egyedi hangú énekessel! Érdekesség, hogy a csapat első kiadványának, az Ordinary Miraclesnek (2003) a number one grunge-producer Jack Endino (ha ezt olvasná, és értene magyarul, valószínűleg kinyírna ezért a jelzőért), míg a második Prime Time Looks A Lot Like Amateur Nightot (2005) egy bizonyos Isaac Carpenter keverte. Carpentert később a Duff McKagan’s Loaded dobosaként ismerhettünk meg. Tipikus Seattle ez is: mindenki ismer mindenkit, mindenki játszik szinte mindenkivel. Ebből pedig mindig hatalmas zenék születtek: Temple Of The Dog, Three Fish, Mad Season, Brad, Wellwater Conspiracy, Hater, Ten Commandos, RNDM, Walking Papers… és a felsorolás végtelen lehetne! A PSD jól indult, az első lemez, a Sexual Uno (2000) kiadását követően például turnéra mehettek a Queens Of The Stone Age-dzsel, és Dee Dee Ramone-val is. 2008-ban aztán a közös ötletelések és az inspiráció hiánya miatt a zenekar Tacomában két teltházas bulival búcsúzott a közönségtől.
A PSD feloszlása után a névválasztásban inkább már glames hangzású The Missionary Position (khm, kreatív nagyon) tagjaként, a már a Walking Papers kapcsán említett seattle-i haverral, Ben Andersonnal készített két nagyszerű albumot – Diamonds In a Dead Sky (2009) és Consequences (2012) –, hogy aztán a következő évben a Walking Papers debütálása nemzetközi szinten is végre egy kicsit ismertebbé tegye őt a zeneszerető közönség előtt. A Papers azonban hiába rögzített azóta egy második albumot is, a Guns N’ Roses reunion keresztülhúzta Jeffék számítását. Duff kötelezettségei, valamint a nyilvánvaló marketingérdekek miatt az anyag egyelőre a fiókokban pihen. Talán ha a GNR körüli tömeghisztéria pár év múlva csillapodik, ki fogják tudni adni a felvételeket Barrett Martinék.
___
Jeff Angell’s Staticland
Jeff tehát ott állt tarsolyában jó pár ötlettel, zenei kreativitása csúcsán, amikor az UDR kiadó – a Walking Papersben megszerzett hírnévnek is köszönhetően – egy szólóalbum elkészítésére kérte fel őt. A gitáros-énekes azonban mindig zenekarban gondolkodott, ezért azonnal visszakérdezett: „Amikor azt mondjátok, hogy szólóprodukció, akkor azt úgy értitek, hogy az én és Ben [Anderson] szólóprodukciója?” Angell aztán úgy nyilatkozott, hogy a Staticland elé is csak az UDR sürgetése miatt került a neve, mert a kiadó a WP-ben megalapozott ismertségére kívánt építeni.
Jeff persze nem véletlenül ragaszkodik annyira Benjamin Andersonhoz. A korábbi Rorschach Test billentyűs/gitáros/dalszerző Ben, a ’90-es években olyanok előtt nyitott a csapatával, mint a Korn, a Type O Negative vagy a Queensryche. 2006-ban pedig az Operation: Mindcrime Mary-jeként megismert, csodálatos Pamela Moore („Mary, Sweet Lady of Pain”) szólóalbumának, a Stories From A Blue Roomnak a társszerzője volt. Jeff és Ben, a The Missionary Postion és a Walking Papers lemezek után, a Staticlandben is együtt dolgoznak. A srácok nem csupán barátok, de különböző társakkal – jelen esetben a korábbi Post Stardom Depression dobos Joshua Fanttel, valamint a The Missionary Position ütős Michael Alexszel -, hosszú évek óta nagyon szoros és termékeny zenei közösséget alkotnak. A Staticland debüt ugyanis tényleg nem egy szólóalbum, hanem ahogyan Jeff is mondta, az Angell-Anderson duó közös lemeze.
A lemez
A Jeff Angell’s Staticland első kiadványa már hónapok óta a boltokban van, egészen pontosan 2016. május 20-án jelent meg. Nagyon jól tettem, hogy nem azonnal ítéltem, mert első pár hallgatás után messze nem azt adta az album, mint amit ma gondolok róla. Úgy látszik, hogy ez mostanában valamiféle visszatérő dolog lehet – persze valószínű, hogy csak nálam -, de például a napokban alaposan megdicsért magyar Nomad lemezével is ugyanígy voltam.
Jeff most is remekül hozza azon az Astbury/Morrison-rokon, de mégis totálisan egyedi, zseniális hangján a fülbemászó énekdallamokat, de a zenei részek – a basszusgitár gyakori hiányában – sokkal inkább fuzz-alapú, zajos, mélyek nélküli dolog, mint mondjuk a WP vagy a PSD esetében. A két dobos játéka is jól megkülönböztethető: míg Joshua Fant a Dan Peters-féle, mudhoneysabb, jazzesebb, kevésbé erőteljes iskola képviselője, addig Michael inkább a rockosabb, keményebben odacsapós vonalat képviseli. De ő is csak Joshua stílusához mérten, nem mondjuk Matt Cameron korai dolgaihoz vagy Sean Kinney metálosabb megközelítéséhez képest. A ritmusok több helyen is a The Cult – Born Into This albumát idézik, de lehet, hogy a brit popban járatosabb hallgatók találnának abból az irányzatból is ideillő zenekarokat.
A Staticland stílusa egy olyan, meghatározhatatlan, sok-sok összetevőből álló, de abszolút sajátos halmazként definiálható, ami egyszerre tartalmazza a pszichedeliát, a grunge-ot, a bluest, és néha akár még az igényesebb brit popot is. A lemez producere Vance Powell volt, és talán miatta is ott lebeg a dalokban a Jack White felvételek, a Racounteurs, de még egy kicsit a Dead Weather anyagok hangulata is.
A CD nem rövid: 56 percben 15 dalt tartalmaz. Az LP 13-at. Nehéz közülük szemezgetni, mert annyira egységesen magasra tették a srácok a lécet. Ami talán mind közül kiemelkedik, az a nyitó, rendkívül fogós, kicsit ’70-es évekbeli, Beatles-hatású Everything Is Wrong, amit ha Liam Gallagher énekelne, akár Oasis lehetne: olyasmi, mint például Turn Up The Sun a Don’t Believe In Truth-ról, csak seattle-i kiadásban.
Nagyon erős a tempósabb Deep Purple (!) dalok hangulatát idéző, hatalmas Angell gitárszólóval megfűszerezett Never Look Back, de még ezeknél is jobb a meghatározó, ötletes basszustémákkal, és Jeff újabb zseniális gitárjátékával kísért Band-Aid On A Bullet Hole. Már csak a címe miatt is kötelező favorit a leghúzósabb, legrockosabb, legslágeresebb Staticland szerzemény, az Alice in Chains Stone Temple Pilots/Walkabouts számnak is tökéletesen beillő Phantom Limb (ugye-ugye), valamint a Vasoline-hangulatú, minden valamire való zenekar által legalább egyszer már felhasznált, de esetünkben tényleg odaillő, nagyon jól működő riffel induló High Score. A dal szólóját pedig nagyon nagy kár volt ilyen rövidre hagyni: azt a wah-pedálos, grunge-os, hendrixes szólót még hosszú percekig is szívesen elhallgatná az ember!
Az elmélkedős estékhez kitűnően passzol a blues-os The World Is Gonna Win, valamint a gyönyörű, kicsit Chris Isaac Wicked Game-jének hangulatát idéző, de annál sokkal meghittebb, Jeff hangszíne és dallamai miatt egészen messzire repítő Freak. Sokan fogják szeretni az ugyancsak slágeres The Past Where It Belongsot, ami úgy megy át szinte észrevétlenül az utolsó előtti, slide gitáros, pszichedelikus, Hammond szőnyeges, majd’ hét perces The Cure Or The Course-ba, hogy az ember tényleg nehezen találja a szavakat. A lemez legjobbja, ami tényleg csak a legnagyobb klasszikusok, a Led Zeppelin, a Black Sabbath vagy a Deep Purple szintjén lehet emlegetni! A Let The Healing Begin bluesos, egyszál-gitáros/énekes lezárása pedig egészen egyszerűen már a Mark Lanegani magasságokat ostromolja: ilyen dalt rajta kívül valószínűleg csak egy másik zseni, Jeff Angell tud írni, és így előadni.
Összegzés
Jeff Angellék az ősz első felét az Alice in Chains amerikai turnéjának előzenekaraként játszották végig, jelenleg pedig a Candlebox vendégeként járják az Egyesül Államokat. Januárban Európa következik (szerdán új dátumok várhatók!), szintén Kevin Martinék társaságában. A grunge rajongók számára – a Temple Of The Dog turné mellett – egészen biztos, hogy ez (lesz) az év turnéja! Kitűnő album ez, és ha csak valami egészen váratlan dolog nem történik Seattle-ben, akkor az év végi toplistám egyik biztos dobogósa a Staticland debütáló lemeze. Nem szoktam pontozni, de ezt most fogom. Jeff Angell egy zseni.
10/10
___
Jeff Angell’s Staticland: Jeff Angell’s Staticland
Megjelenés: 2016. május 20.
Kiadó: UDR
Producer: Vance Powell
Mastering: Richard Dodd
Jeff Angell’s Staticland:
Jeff Angell – ének/gitár
Benjamin Anderson – billentyűs hangszerek/basszusgitár/vokál
Joshua Fant – dob
Közreműködik:
Michael Alex – dob
Dan Spelding – harmonika/szaxofon
Tracklist:
- Everything Is Wrong
- The Edge
- Never Look Back
- Band-Aid On A Bullet Hole
- Phantom Limb
- The World Is Gonna Win
- Nola
- I’ll Find You
- High Score
- If You Only New
- Tomorrow’s Chore
- Freak
- The Past Where It Belongs
- The Cure Or The Course
- Let The Healing Begin
