„Mindig úgy érzem ilyenkor, hogy magyarázkodom. És én utálok magyarázkodni. Öt-hat évvel az IHM feloszlása után, tényleg még mindig arról kell győzködnöm bárkit is, beleértve saját magamat, hogy miért ezt csinálom, és miért nem az IHM-et?” – kérdezi Pálinkás Tomi, az Isten Háta Mögött és a Tej korábbi frontembere. Milliós megkeresésekről, a Tej feloszlásáról, Amerikáról és az Atomki nevű új projektről beszélgetett Pintér Miklós a zenésszel. Nagyinterjúnk.
Ellenfényben
Visszatérő eleme az Grungery-s interjúidnak, hogy szerinted sokan azt gondolják rólad, hogy az Isten Háta Mögött után megőrültél. Úgy fogalmaztál, hogy vannak, akik „azt gondolják, Pálinkásnak volt valami lobotómiája, és emiatt képtelen már jó zenét írni”. Aztán a Tejnek is vége lett, és most itt vagy az Atomkival. Szóval végleg megőrültél?
Hú! (sóhajt) Az a baj, hogy mostanában annyira nem foglalkozom saját magam megítélésével – a saját szempontomból és azzal sem, hogy mit gondolhatnak rólam -, hogy nehéz erre válaszolni. Még mindig egy szál gitárral vagy a zongora mellett írom a dalaimat. Nem arról van szó, hogy miből mit tekerek ki, és milyen fajta hullámformákat modulálok elektronikus hangszerelésben. Az elsőként bemutatott Atomki dal, az Átok például gitáron született meg, csak később hangszereltem át billentyűkre. Nem tudtam az elején, ahogyan az IHM-nél sem, hogy mi sül ki belőle. Arról szól ez az egész, hogy éppen most mi szórakoztat engem. Hogy ez az őrülettel lenne rokonságban, az azért nem mondható el.
Nem is hiányzik a torzító?
Nem, de el tudom képzelni, hogy egyszer eljön az a pillanat, amikor újra elő fogom majd venni azt is. Az, hogy most egyedül vagyok, újdonság számomra. Nagyon élvezem ezeket a számítógépes gombnyomogatásokat. Az élmény ugyanaz, csak nem gitárhúrok megpengetésével érem el.
A második Tej lemez, a Nemegyenlő megjelenése óta legalább 5-6 új dalvázlatodat mutattad meg nekem, egy szál gitáros verzióban. Akkoriban rengeteg Oasist hallgattál, és azt gondoltam, hogy itt majd olyan hangszerelések várhatóak, mint amilyeneket Noel Gallagheréknél hallhattunk. Ráadásul mindegyik ötletedben ott volt a brit popos sláger potenciál. Miért nem lett ezekből végül semmi sem?
Mert nem volt hozzá zenekarom. Megfordult a fejemben, hogy jó lenne így megszólaltatni a dalokat, de még odáig sem jutottunk el, hogy legalább jammeljünk egyet az ötleteken. Közben kiderült, hogy a Tejen belüli látszat demokrácia, amit próbáltam erőltetni, nagyon nem működik. Én nem vagyok rá képes. Úgyhogy tönkrementünk. Itt maradtam egyedül a dalaimmal, így már nem is kezdtem el azon gondolkodni, hogy miként lehetne belőlük Oasis-es zenét csinálni. Az egy zenekari dolog szerintem. Egyébként pedig nem is akarok olyan számokat írni. Számomra az olyan dalok, mint a Champagne Supernova még mindig feldolgozhatatlanul jól megkomponált szerzemények. Arról nem is beszélve, hogy milyen énekes adja elő ezeket. Én attól nagyon messze vagyok.
Valamelyik interjúdban említetted, hogy a Tej tulajdonképpen az Isten Háta Mögött aktuális verziója. Ugyanez igaz ma az Atomkire is?
Valamikor elém került az utolsó IHM EP, a Hazugságok harminc körül. Nem tudom, hogyha ment volna tovább a zenekar, akkor eljött volna-e az a pillanat, hogy hallgatunk a külső elvárásokra, és újra egy kicsit metálosabb, korai IHM-es irányba fordulunk vissza. Mert ebben a négyszámos kiadványban valahogy visszacsatolódott a dolog. Azok a dalkezdemények és jammelések, amiket akkoriban csináltunk, mielőtt feloszlott volna a zenekar, abba az irányba mutattak. Akkor már volt Tej, szét tudtam választani a kettőt. Ha vállalhatom azt az arcot, hogy az IHM alapból miattam volt olyan, amilyen, akkor azt tudom mondani, hogy tulajdonképpen az Atomki is IHM.
Bosszant az állandó IHM-ezés?
Mindig úgy érzem ilyenkor, hogy magyarázkodom. És én utálok magyarázkodni. Öt-hat évvel az IHM feloszlása után, tényleg még mindig arról kell győzködnöm bárkit is, beleértve saját magamat, hogy miért ezt csinálom, és miért nem az IHM-et? Egy ideig vicces volt. Jó volt álldogálni az ellenfényben, hogy az IHM-esek szemében szálka vagyok. Én! Érted? (nevet) Most már ennek a szórakoztatási faktornak vége, most már inkább csak fáraszt a dolog.
Nem szívesen beszélsz róla?
Nem azt mondom, hogy ne beszéljünk az IHM-ről, de most jött el az a pont, amikor már nincs kedvem ezekre a kérdésekre válaszolni úgy, ahogyan korábban. Amúgy sem érdekel már túl sok embert ez az egész.
Ezzel azért vitatkoznék, mert nem is olyan régen, amikor a Tej zenekar a maga pályafutásában éppen a csúcson volt, kaptál egy hétszámjegyű felkeresést, hogy álljon össze egy koncert erejéig az Isten Háta Mögött. Kevesen tudtak volna ennek ellenállni, te mégis visszautasítottad a lehetőséget. Miért?
Mert egyáltalán nem lett volna őszinte a dolog. El sem tudtam volna képzelni, hogy hogyan tenném bele magamat a Mária dalába, a Tavaszi nemződühbe vagy a Közelítő távolítóba. Kicsit tartottam attól a feelingtől, ami visszajött volna, ami az IHM végét jellemezte. Attól nem féltem, hogy újra felveszem a fonalat és nyomok egy Bérczesit vagy egy Kiss Tibit, de az élmény lehetett volna olyan rossz. Ez persze csak egy gondolat, de mivel megvan ez a félelem… szóval ne vegyen be LSD-t, aki fél attól, hogy mi lesz.
Ez elég erős érv.
Nem akartam így megjelenni az emberek előtt. Nagyon kevés dolgot tudok nyíltan és nagy mellénnyel mondani, de azt igen, hogy az IHM sosem arról szólt, hogy ne őszintén csináljuk, vagy hogy megfeleljünk az elvárásoknak.
Mára eljutottunk oda, hogy nem csak az Isten Háta Mögöttön vagy túl, hanem a Tejen is. Utóbbi sorsa kicsit úgy alakult, mint a hosszú párkapcsolat után következő barátnőjé, akiben hiába van meg minden ahhoz, hogy ő legyen az igazi, nem vagy még készen rá, így egy idő után tovább állsz egy harmadikhoz, és végül vele bútorozol össze. Az IHM után Tejben is minden megvolt, hogy az igazi legyen, de mégsem kapta meg azt, amit megérdemelt volna.
A Tej tényleg hányattatott sorsú volt, és tényleg minden megvolt benne. Csak ugye pont akkor találkoztunk, amikor én még gyógyulófélben voltam. Sőt, eleinte még a szétesős periódusban. Lekísért a mélybe, aztán otthagyott egy kicsit, majd újra összejöttünk. A második alkalommal már neki is volt önérzete, nekem kitisztult a kép, és bár minden megvolt benne, ami a boldogsághoz kellett volna, végül mégsem tudtam együtt élni vele.
Talán most már el lehet árulni, hogy amikor a harmadik Tej albumról beszélgettünk annak idején, akkor felmerült, hogy pár dalotok egy bónusz CD-n megjelenhetne mellé, akusztikus verzióban. Az IAVN, az Intő jel és a Szegény fiú biztosan rajta lett volna. Különösen sajnálhatjuk, hogy az utóbbit nem hallhatjuk ebben a formában. Az a dal teljesen más polcra kerülhetett volna.
Akkor most megnyugtatlak, Svajcsik Kristóffal megbeszéltük, hogy felvesszük a dalt. Ez lesz az Atomki Tej feldolgozása! (nevet) Nagyon sokszor voltak ilyen véletlenszerű összenézéseink. Egyszer például mondta, van egy témája, megmutatta, én meg rávágtam, hogy dehát ez a Szegény fiú! Kijött a körre, kijött a hangnemre. Telitalálat volt! A Tej rövid sztori volt, de büszke vagyok rá. Jó lett volna Kristóffal tíz évvel ezelőtt találkozni. Tudom, hülyén hangzik, amit most mondok, de ha az emberek adtak volna a Tejnek esélyt, akkor lehet, hogy azt mondták volna, amit te.
Mi lesz azokkal a dalokkal, amiket korábban már említettem?
Sándor Dani barátommal dolgozunk az új felvételeken. Vele indítottuk a Tejet, az első közös projektünk a Közkút volt. Nem zenekarként működünk, ami azt jeleni, hogy pontosan tudja, hogy ha van valamilyen ötlete, de az nekem nem tetszik, akkor nem fogom felhasználni. Ebben diktatúra van. A tíz új dalomból hét keverés előtti állapotban van: felénekeltem őket, kész van a hangszerelésük is. Ki fogok még idén hozni egy négy számos EP-t.
Atomki
Az Isten Háta Mögött és a Tej neveket még értik az emberek, de honnan jött az Atomki név?
Az Atomki, ahogy a másik két név esetén is, a random-faktor százszázalékos kihasználása. Feleségem Debrecenbe járt egyetemre, és ott volt mellettük az Atommagkutató Intézet épülete. Egyszer valahogy szóba került, és fennakadt az agyam ezen. Atomki? És mondom az micsoda? Mondja, hogy Atommagkutató Intézet. Van ilyen, hogy Atommagkutató Intézet?! Hát ennél nincs fontosabb dolog a világon! Lehet orvostudomány, meg lehet minden, de hogy ők nem is az atomot, hanem az atommagot kutatják?! Az atomra szarnak, az túl nagy. Az még makro nekik. Nekik az atommagot kell kutatni! (nevet)
Ez nagyon vicces.
És mivel ez a világ legfontosabb dolga, ezért felvettem azt a nevet, hogy Atomki. Semmilyen további konnotáció nem volt ezzel kapcsolatban. Aztán Sándor Dani megjegyezte, hogy először úgy írta fel a nevet, hogy Tomika. Mondom, mármint mit írtál fel úgy, hogy Tomika? Hát a projekt nevét. De mondom, ebben mi a vicces? Hát hogy az Atomki a Tomikának az anagrammája! (nevet)
Akkor ezért nem Pálinkás Tamás Bandként folytattad?
Én a saját nevemet nagyon jónak tartom, de nem olyannak, amivel progresszív popzenét lehet csinálni. (nevet) A Pálinkás Tamás Band azzal járna, hogy megnyomom a kísérő automatikát a szintetizátoron, mulatóst játszom, és dől a pénz! (nevet) Komolyra fordítva a szót, nem éreztem soha úgy, hogy ezt saját néven kellene csinálni. Lehet, hogy ehhez gyáva vagyok. Meg annál jobb név most nekem nem is kellett, hogy Atomki. De ugyanígy volt ez az Isten Háta Mögöttel és a Tejjel is.
Amikor a Tejjel legutóbb az A38 Hajón játszottatok, lement benneteket megnézni Chris Hanzsek, a legendás seattle-i producer, az 1986-os Deep Six válogatás kiadója. Vele a mai napig is tartod a kapcsolatot?
Szoktunk írogatni egymásnak, legutóbb pont a seattle-i események kapcsán leveleztünk.
Mi volt a véleménye a Nemegyenlőről?
Tetszett neki. A sok ötletet és a különböző hatásokat emelte ki. Azt írta, hogy időnként olyan prog rock bandák jutnak róla az eszébe, mint a King Crimson, a Genesis, meg talán egy kis Pink Floyd is. Meg az elektronikus dolgok miatt a Kraftwerk. A kedvenc dalai a lemez közepén voltak, szerinte a „grunge metal” Hullaház volt a legjobb.
Átok Amerika
Pár hete jött ki az Átok klipje és a szokásos módon, mindent konvenciót felrúgva egy aktuálpolitikai témát választottál, amiben – ha jól értem -, a nézőre bízod, hogy megítélje a látottakat.
Jól látod, abszolút ez volt a cél. Nem akarok ítélkezni. Simán lehet mind a két oldal felett pálcát törni.
Ennyire megfogott, ami jelenleg Amerikában folyik?
Nem is csak az, ami most történik. Sok könyvet olvastam az elmúlt hónapokban az Egyesült Államokról. Az Amerikai Irodalomtörténet címűt Országh Lászlótól, aztán Az amerikai nép történetét, de például az Édentől keletre is megfordult nálam. Magával ragadott, lenyűgözött az amerikai történelem. Az első birodalomé, aminek a kezdete nem mitológiai homályba vész, hanem pontosan dokumentálva van az első lépésektől kezdve. Az összes hibájuk és nagyszerűségük. Minden. Nem úgy olvasol az első amerikai elnökökről, mint a római cézárokról, hanem emberként, funkciójukban, a motivációjukat látva. És ahogyan ez találkozott a jelenlegi szituációval, az lenyűgöző és nagyon látványos is volt egyben. Egyáltalán, hogy ezek a dolgok megtörténhetnek ma Amerikában. És nem is arról beszélek, hogy milyen világ az, ahol egy Trump meg egy Biden közül lehet választani. Mert azért nem ez a legnagyobb bajunk a bolygón. Tudom, hogy kicsit furcsán hangzik, de bizonyos szempontból szórakoztat engem, ami kint van. Zseniális, hogy meg merik csinálni ezeket a dolgokat, mind a két oldalról. Ez a szórakoztató aspektus pedig nagyon jól alátámasztotta a dal szövegét.
Miért érdekel jobban, ami a világ túloldalán zajlik, mint az, ami itthon van?
Beszélgethetünk az itthoni dolgokról is. Egyik sincs rendben. Az itthoni dolgokat egy szavazattal tudom befolyásolni és az is sokszor meghasonuláshoz vezet. Aki behúz egy ikszet bárhova, és nincs benne egy kis meghasonulás, azzal valami baj van. És azzal is, aki nem megy el szavazni, és emiatt nincs benne egy kis meghasonulás. Itt nézetek ütköznek. Egyre kevésbé lehet majd valószínűleg elmondani azt, mint régen, hogy egy irányba megyünk, csak máshogy akarjuk elérni ugyanazt a célt. Az olyan, az évszázadok alatt elkorcsosult és elnagyolttá vált fogalmak, mint a demokrácia, vagy a jogállamiság lassan megfoghatatlan, értelmezhetetlen dolgokká válnak.
Mi szerinted akkor a valódi kérdés?
A kérdés valójában az, hogy ki hogyan szerez pénzt. Régen is erről volt szó, de mostanra ezek a körítések is elveszítik a lényegüket. Még az ál-lényegüket is. Ma már csak egy kommunikáció megy: te egy fasz vagy, én tudom jól. Az amerikai felsőoktatás „cancel culture” jellege mondjuk eléggé felidegesít. Amikor ezt hallom, akkor szívem szerint azt mondanám, hogy Trumpot választom, de csak azért, hogy még jobban felidegesítsem őket. Megdöbbentő, hogy egyesek a szólásszabadságot mennyire a saját szájízük szerint értelmezik.
A lányomnak a héten meg kellett tanulnia a Családi körből pár versszakot. Vajon mi lenne a sorsa kint egy olyan költeménynek, amelyben az áll, hogy „Nem késik azonban a jó háziasszony / Illő, hogy urának ennivalót hozzon”?
Nem lehet azt csinálni, hogy kizárólag „a mai fejemmel” ítélkezek akár csak a 30 évvel ezelőtti dolgokról is. Pláne nem évszázados történésekről. Ez értelmezhetetlen. Ezek az emberek meg azt gondolják, hogy nem csak, hogy ezt kell csinálni, de joguk is van hozzá.
Reflektorfény
Mi az, ami boldogságot okoz neked a dalíráson kívül ma, szemben a huszonéves éneddel?
Minden. Régen két próba vagy koncert között átmeneti életet éltem. Vártam, hogy jöjjön a következő. Aztán ahogyan egyre több koncert lett, kezdtem belefásulni a dologba, de még mindig nagyon jó volt. A drogokkal pedig ez az egész egy alibivé vált. Egy alibi saját magam felé, hogy na, most legalább azért cuccozom, mert jó lesz zenélni. Mostanra ez megváltozott, mert amikor eljön a zenélés pillanata, az nem kötelességként érkezik, hanem azért, mert azt akarom csinálni. De közben már nem átmeneti életet élek. Tudok a munkámra koncentrálni, ami nagyon szeretek, a kapcsolatom pedig egy olyan lelki-testi kielégülés, amilyen sohasem volt előtte. Plusz elkezdtem az életet olyan szempontok szerint mérni, ami korábban felháborított. Nagyon nagy különbség, hogy most már nem túlélem az életemet, hanem átélem.
Hamarosan vidékre költözöl. Van köze ennek ahhoz, hogy eleged van abból, amit magad körül látsz?
Szerettem régen Budapesten élni, de mára elvesztette számomra a varázsát. Egy ideje már azzal tréfálkoztam, hogy a Nagykörúton belülre már csak akkor megyek, ha több pénzzel érek haza, mint amennyivel elindultam. (nevet) Inkább azért költözöm, mert kertet szeretnék, kutyát, meg faluvégi hangulatot. Ez egy régi álmom volt.
Volt olyan pontja az életednek, amikor őrült rajongás vett körül. Teltházas koncerteket adtatok, felléptetek a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával, a Petőfi Rádió játszotta a dalaitokat és így tovább. Hogy éled meg, hogy mostanság nincs meg ez a reflektorfény?
Tíz év és három nagylemez után jutottunk el odáig. Örültünk neki, hogy ez úgy valósul meg, hogy az undergroundon belül is tudunk mások lenni. Mindenkinek megvan erre a lehetősége egyszer, mi éltünk vele, ennél többet nem hiszem, hogy lehetett volna várni egy IHM-jellegű zenétől. A Tej sokkal populárisabb volt, de az sem juthatott volna el Halott Pénz-szintű sikerekig. Sokkal elvontabb volt annál, minthogy egy átlagos család hallgassa. Ma sem lennének ellenérzéseim a sikerrel kapcsolatban, de a döntéseimet egyáltalán nem az befolyásolja. Színpadra nincs igényem, dalírásra van. Nyilván ez egyfajta megbékélés, együtt jár a korral is.
Belenyugodtál a dologba?
A belenyugvás rossz szó, mert az olyan, mintha valamiről lemondanál, pedig én még nem mondtam le ezekről. Most sokkal kisebb csúcspontok vannak, de ezzel együtt sokkal kisebb lejtmenetek is. Ez bizonyos szempontból mindig egyfajta piacozás a saját érzelmeiddel. Mennyit adsz bele és mennyit kapsz vissza?
És mi éri meg?
Bennem ez már nem merül fel. Azért nem kérdés, mert tudom, hogy mit szeretnék. Azt, hogy egészséges, jó életet élhessek.
__
