„Rossz fajta segítséghez nyúltam. Ahelyett, hogy összeszedtem volna magam, még mélyebbre merültem a drogokban. Annak a segítségével akartam kiűzni a tudatalattimból a gondolatokat, de hát ez az, ami lehetetlen. Borzalmas volt akkoriban aludni, emiatt próbáltam minél több időt ébren tölteni. Azt meg sajnos nem lehet úgy, hogy nem nyomsz mellé valamit” – meséli a múltról Pálinkás Tomi, az Isten Háta Mögött korábbi, és a TEJ jelenlegi frontembere. Beszélgetés a kezdetekről, a grunge-ról, és egy pokoli nehéz talpraállásról. Nagyinterjúnk.
Pálinkás Tomi (Fotók: Fazekas Richie – Lumiograaf, Rockandchili)
A grunge és én
Van egy sorozatod a saját Facebook profilodon FSZKVN címmel, ahol gyakran osztasz meg grunge dalokat. Az utóbbi időben volt a School, a Jeremy és a Them Bones is. Egy 2008-as, Shockmagazinnak adott interjúban pedig minden idők három legjobb lemeze között – a King For A Day… Fool For A Lifetime mellett -, a Bleach-et és a Tent nevezted meg. Hogyan kerültek képbe nálad a seattle-i bandák?
1992-ben kezdtem el gimibe járni, és ahogy mindig, akkor is létezett itthon a két évnyi késés a nemzetközi zenei színtérhez képest. Úgyhogy nem mondhatom azt, hogy láthattam 1989-ben a Nirvanát a PeCsában játszani. (nevet) Az egyik barátom gyakran vásárolt a Wave lemezboltban, rajta keresztül ismertem meg a Sub Pop kiadványokat. Viszonylag hamar eljutottak hozzám a Tad, és a korai Soundgarden albumok is. Sokáig egyébként a Faith No More-ról is azt hittem, hogy a Nirvana-Pearl Jam körbe tartozik, mivel nem volt nagyobb különbség Mike Pattonék és a seattle-i bandák között, mint mondjuk az említett kettő tekintetében. A grunge kifejezést egyébként nem is használtam, emiatt például nem voltam „grunger” sem.
Mi voltál akkor?
Alteres rocker. A két legnagyobb seattle-i zenekar közül pedig inkább a Nirvanát hallgattam először. Először nem is szerettem Eddie Veddert, mert volt egy csajom, aki a hatalmas, B2-es méretű Jim Morrison plakátját egyszer csak lecserélte egy Eddie Vedderre. Onnantól kezdve minden, ilyen tipikus tinédzsersmárolás közepette egy csávót láttam a szobában, aki nem csak úgy néz ki, mint egy Isten, de ráadásul még úgy is énekel! (nevet)
Milyen bandákat hallgattál még?
Kispált, VHK-t, Rage Against The Machine-t, de később például Prodigyt is. Rajongtam a Depeche Mode-ért, aztán jött a Nirvana, a Pearl Jam és a Nevermore. A Nevermore-nál nincs jobb metal zenekar számomra. Aztán meghallottam a Mr. Bungle-t, és az mindent vitt. Olvastam a Metal Hammert, amiben akkoriban ment ez a grunge vs. nem-grunge dolog, jöttek helyettük a New York-i hardcore bandák. Emlékszem, hogy a Súgd meg nekünk című rovatba valaki még be is írt egy verset. A mai napig kívülről tudom:
Vége van már Seattle-nek
New York felülkerekedett
Biohazard, Sick Of It All
Elbánnak a Nirvanával.
New York hardcore mozgalom
Újjáéled barátom!
A mai zenei felhozatalban is találsz izgalmas anyagokat?
Azt hittem, hogy én már sohasem fogok rajongani zenekarért, amikor belefutottam a Twenty One Pilotsba. Először nem tudtam mit kezdeni velük, azt gondoltam, hogy tipikus amerikai divatfaszság. Aztán egyszer csak beütött. Az utolsó előtti lemezüket például annyit hallgattam, hogy még azt is tudom, hogy két dal között mikor van vége a szünetnek. Pont, ahogyan a Violatornél. Szóval újra beleestem egy zenekarba, és azóta újra azt tudom mondani, hogy hallgatok teljes lemezeket. Nem is tudok a mostani zenekarok közül olyat mondani – talán a Twenty One Pilots-on kívül -, aki úgy megmozgatja a fiatalokat, mint ahogyan a Pearl Jam és a Nirvana tette azt a ’90-es évek elején.
Érdekes, hogy mindig a Pearl Jamet és a Nirvanát említed, mert ha csak egy seattle-i bandát kellene megneveznem, amelyik rád és az IHM zenei szemléletmódjára hatással lehetett, akkor egészen biztosan a Soundgardent említettem volna.
A Superunknownt alapból is szerettem, de csak utána hallgattam meg a Badmotorfingert. Ma már azt gondolom, hogy ezerszer jobb az a lemez, mint a Superunknown. Emlékszem, amikor először leesett a Jesus Christ Pose, ez a hétperces monstrum. Mondtam, hogy azonnal tekerjük vissza a kazettát. Újra és újra meg kellett hallgatnom az elejét. Nem is az volt a kérdés, hogy hogy játszhatja azt a részt ott Kim Thayil, hanem hogy hogy jön ki belőle egy ilyen téma?
Sok embernek a Tool volt a kapocs hozzátok.
A Tool szerintem minden felett áll. Nem akartam azt mondani, mert nagyon rossz lett volna, hogy az mindenen tool van. (nevet) Elég tipikus az a fajta gitározás és basszusgitározás, amit ők csinálnak. Ha egyszer ráérez, akkor viszonylag könnyen rááll az ember, hogy ilyen témákat írogasson. Egyébként nagyjából egymilliószor hallgattam meg a lemezeiket.
Melyik áll hozzád a legközelebb?
Az Aenima. Azzal kattantam rá a Toolra. A Lateralus meg egy csoda. Emlékszem, hogy egy régi interjúban poénból bemondtam a Szokásossal kapcsolatban, hogy az a mi Aenimánk, de még nem a mi Lateralusunk. [A szokásos hátborzongató kora reggeli ordítás a második IHM lemez címe – PM.]
Az Éjjel eszem és baglyot című dalotokban van egy riff, amit egy évvel korábban megírtatok, mint Jerry Cantrell egy kicsit más ritmizálással a Check My Brainben. Szerinted egy korszak hatásai lecsapódhatnak egymástól függetlenül majdnem ugyanúgy a világ két különböző részén?
Szerintem igen, és most elvihetnénk az interjút a zenétől egy teljesen más irányba is. Sokan, sokféleképpen körbejárták már a témát. A rendszerváltás az én életemre közvetlenül nem hatott. Nem háborodtam fel mondjuk azon, hogy mostantól nem kell úttörőnyakkendőt hordanom. Olyan szempontból viszont mégis hatással volt rá, hogy tönkre ment az életünk, mert az addig biztosnak hitt melójából elbocsátották a szüleimet. Eközben pedig mindenkiben ott volt a várakozás a szabadság ígéretével, de amikor végre már lehetne valamit kezdeni vele, nem tudsz igazából, mert úgy érzed, hogy csöbörből vödörbe kerültél. Ezzel párhuzamosan pedig zenei szempontból egy hatalmas váltás történt a nagyvilágban. Az „enyém a világból”, az „enyém a pokol” lett. Pont úgy, ahogyan az enyémből is.
Isten Háta Mögött
Mikor kezdtél el zenélni?
Viszonylag későn, csak tizenhét évesen kezdtem el gitározni. Azt gondoltam, hogy a Territorial Pissings a világ legdurvább száma! Azt, meg a Smells Like Teen Spiritet el tudtam játszani, de egy Mr. Bungle dalt például sohasem. Az az őrület, amivel ott találkoztam, szerintem hatott rám. Nem is feltétlenül zeneileg, sokkal inkább a hozzáállás szempontjából.
Mit jelentett ez konkrétan az Isten Háta Mögöttre nézve?
Az már nagyon hamar kialakult, hogy nem tudunk rövid számokat írni. Főleg az első két lemeznél jöttek a hosszú, több tételes dolgok, és ez a Mr. Bungle-nek köszönhető. Hogy ne legyen már még egy refrén például. De hatott úgy is, hogy hogyan lehet megírni úgy egy dalt, mint a Nirvanától a Tourette’s. Vagy a Pearl Jamtől a Black, ami egy háromakkordos szám. Nem az a lényeg, hogy azok valóban Muszty-Dobay-féle akkordok-e vagy sem, hanem hogy hogyan tud belőle megszületni egy ilyen dal. Ez a féle kettősség mindenképpen benne volt az IHM-ben.
Mi volt a célod egyébként a zenéléssel?
Erre mit szoktak válaszolni?
Önkifejezés. Vagy valamit nagyon el akartak mondani.
Menő akartam lenni ugyanúgy, mint mindenki más, aki őszintén akarna erre a kérdésre válaszolni. Felhozhatja az önkifejezést, az őszinteséget, meg a művészi dolgokat, de igazából ez szerintem már csak egy okozati dolog. Én az önbizalomhiányomat próbáltam gyógyítani azzal, hogy színpadra állok.
Az önbizalomhiány egy valós dolog volt?
Nagyon. Amit az emberek a színpadon láttak– főleg régebben -, az az ezzel való harc volt. Ez egyébként még a mai napig megvan.
Az IHM hatásai most is jelen vannak a hazai zenekarok anyagaiban, a szövegeid pedig érezhetőek a szövegeikben. Vörös András, a Ørdøg frontembere például téged nevezett meg az egyik legfontosabb kortárs szövegírónak. A produktum ezek szerint jóval túl mutat azon, hogy „csupán” az önbizalomhiányodat kezeld vele, nem?
Az lehet, és a lelkem egy részének ez nagyon jól esik. Nem akarok szerénytelennek tűnni, mert nyilván pontosan tudom, hogy melyik zenekarokra gondolsz, és nyilván megkapom a közvetett vagy közvetlen elismeréseket, de nem csinálok egy olyan listát ezekből, hogy „hmm, ma elég rosszul érzem magam, gyorsan szedjük össze, hogy miért is nem kellene”. (nevet)
Én azt gondolom, hogy a szövegeiddel kinyitottál bizonyos kapukat. Vagy nem mertek, vagy eszükbe sem jutott a szerzőknek úgy fogalmazni korábban, mint te.
Egyébként de. Nekünk szerencsénk volt, mert ilyen szempontból mi jó helyen voltunk, és egy olyan időszakban kezdtük el ezt csinálni, amikor nem voltak jellemzőek itthon a magyar szövegek. Pedig nyilván az anyanyelveden tudsz igazán jól hőzöngeni. Ebből a szempontból nekem nagyon fontos hatás az első Korog lemez. A szövegek nagyon jók voltak, de a négy negyedet hírből sem ismerték, ezért a zenéjük nem volt annyira hallgatóbarát. A miénk sem volt az, csak én mondjuk nem hörögtem végig.
Most már elég régen nem játszol IHM számokat, belefutsz azért otthon néha a CD-kbe?
Nincs meg egyik sem, elosztogattam őket. Egyébként még mindig képtelen lennék végighallgatni úgy, hogy ne azt figyeljem, hogy mit kellene kijavítani ahhoz, hogy igazán jó legyen. A feleségem is inkább a Tejet hallgatja. Éppen a napokban került elő a Mária dala, ami után azt mondta, hogy ő ezt a zenét képtelen befogadni, de kezdi megérteni, hogy az emberek mit szerethettek benne. Biztos tudnék most is írni egy olyan számot, csak ezt most már tudatosan csinálnám, akkor viszont még nem volt az. Persze, valamilyen szinten annak kellett lennie, mert ahhoz, hogy tíz percesre írj egy dalt, ott döntéseket kell hozni. A Mária dalában egyébként van egy kiállás a hetedik percnél. Elég sokáig nem ismerték, ezért koncerteken sokan elkezdett tapsolni, mert azt hitték, hogy ott van vége a dalnak. Egy idő után már rámentem a dologra, és meg is köszöntem nekik a dolgot. (nevet)
Zuhanórepülés
Ha már a Blacket szóba hoztad az előbb, Eddie Vedder egyszer azt nyilatkozta róla, hogy annyiszor éli át a történetet, ahányszor előadja. Neked van olyan dalod, amit akárhányszor játszottál el, valamilyen szempontból hasonlóan átment rajtad?
Sajnos az elmúlt egy-másfél évet leszámítva nem tudom elmondani, hogy tíz évre visszamenően bármelyik koncertemen is tiszta lettem volna. Sokkal inkább koncentráltam arra, hogy hogyan szól az egész, mint hogy miről szól egy-egy szám. Mondjuk ott van a Tavaszi nemződüh, ami nyilvánvalóan egy teljesen szétesett szerelmes dal, és válaszolhatnám azt, hogy én is mindig átmegyek rajta, de elég fura lenne, ha még mindig így lenne, amikor egy valódi, mély szerelmi boldogságban élek most a feleségemmel. Végül is minden szempontból hálás lehetek azoknak a nagyon rossz történeteknek. Valószínűleg most nem ülnék itt, vagy ha igen, akkor nem ilyen jókedvűen és egészségesen.
Még 2011-ben egy szegedi, backstage-beli balhénak rendőri intézkedés lett a vége, ami miatt egy éjszakát a fogdában töltöttél. A következményekről annyit tudunk, amennyit a Lángoló Gitároknak annak idején elmeséltél. Mennyire volt kemény ez az időszak?
Egészen pontosan két és fél év telt el az ítéletig…
Ítéletig? Számomra ott ért véget a sztori, hogy nem lesz tárgyalás. Akkor most mégis volt?
Amikor bevittek, a vérvételen kiderült, hogy kábítószert fogyasztottam, emiatt pedig egy féléves, úgynevezett elterelésen kellett részt vennem. Ez egy viszonylag egyszerű történet, ha eljársz rá, akkor az ügy automatikusan lezáródik. Viszont behúztak egy hivatalos személy elleni erőszakba is. Rettenetesen kemény időszak volt. Minden nap végig kellett futtatnom egy gondolatsort, hogy nem, nem fognak leültetni. Aztán jött a bírósági tárgyalás Szegeden. Ügyvéd, bíró, szembesítés a rendőrökkel. Elítéltek egy kb. semmiért egy évre, két év felfüggesztettel. Már az is lejárt szerencsére, de mégis egy priuszos ember lettem, aminek nyilván nagyon nem örülök. Öregkoromban már úgy fogom mesélni valószínűleg, mint a sztorit, ami után megtanultam a rendőrök előtt teljes mértékben befogni a pofámat. Úgy sem jöhetsz ki jól a szituációból.
Nem lehet igazad.
Nem, és ezt részben értem is, ez azonban akkor is félelemkeltő. Egészen addig mindenki nagyon lazán áll a témához, amíg bele nem kerül egy ilyen helyzetbe. Én is egy nagypofájú punk voltam korábban – és ezzel az üggyel kapcsolatban is -, de senki ne gondolja, hogy ez valami kellemes dolog. Ismered a Zuhanórepülés című filmet?
Nem.
Egy magyar film, ami úgy kezdődik, hogy egy fiatal, fehér srácot mutatnak közeliben, ahogyan az arca ritmusosan közeledik és távolodik a képernyőtől. Aztán egy kicsit kisvenkel a kamera, és akkor látszik, hogy valójában hátulról küldi a börtönben egy nagydarab, kigyúrt cigánysrác. És persze, hogy akkor futok bele a filmbe, amikor amúgy is egy ilyen ügy közepén vagyok. Mindegy, ez már egy múltbeli sztori, jó, hogy már lezáródott.
Használtál valami segítséget ahhoz, hogy túltedd magad rajta?
Rossz fajta segítséghez nyúltam. Ahelyett, hogy összeszedtem volna magam, még mélyebbre merültem a drogokban. Annak a segítségével akartam kiűzni a tudatalattimból a gondolatokat, de hát ez az, ami lehetetlen. Borzalmas volt akkoriban aludni, emiatt próbáltam minél több időt ébren tölteni. Azt meg sajnos nem lehet úgy, hogy nem nyomsz mellé valamit.
Rémálmaid voltak?
Igen, nagyon sokszor felriadtam álmomból úgy, hogy két-három másodpercnek is el kellett telnie, hogy megnyugodjak, hogy nem egy cellában vagyok.
Mikor volt az az utolsó pillanat, amikor azt mondtad, hogy na jó, ebből elég?
Ez már inkább a Tejhez köthető ügy, akkor már nem volt IHM. Észrevettem, hogy olyan érzelmi reakciókat mutatok, ami egyrészt sosem volt jellemző rám – például teljesen értelmetlenül összeveszek emberekkel, vagy belekötök olyan dolgokba, amikről tudom, hogy a többiek részéről jogos, de én akkor is belekötök, mert kivagyok. De ami még ennél is fontosabb, hogy megismerkedtem a feleségemmel.
Adódik a kérdés: jobb most, mint valaha?
Igen. Nagyon furcsa az a szó, hogy boldogság. Mindig osztok-szorzok, de én már csak ilyen vagyok, és azt kell, hogy mondjam, hogy most sokkal inkább boldog vagyok, mint boldogtalan. Most a poharam félig tele van.
Azt látom, hogy sokszor beleállsz komoly vitákba, de mindig próbálsz a józan észre hallgatni, és nem radikalizálódni egyik irányba sem. Támadnak téged ezért?
Az a baj, hogy mindenki a hitéhez igazítja a tudását. Hiszel egy értékben, egy célban, és amit próbálsz észérvekkel igazolni, azzal azt akarod bizonyítani, amit gondolsz. És ez nagyon nehézzé teszi azt, hogy külső nézőpontból nézd azt az adott dolgot. Én sem vagyok szent ilyen szempontból. A forgatókönyv viszont mindig hasonló. Egy ideig győzködjük egymást, de egy idő után – mint minden -, úgyis átmegy személyeskedésbe. Onnantól kezdve nem tudok mit mondani, de én ezt nem élem meg támadásnak. A legtöbb ember, aki ilyen szinten szóba áll velem, az valójában nem velem áll szóba, hanem valakivel, aki az IHM énekese volt, és amúgy is hülye, mert most meg ilyen diszkó-buziságokat csinál. (nevet)
Az Isten Háta Mögött és a Tej között volt egy formációd, a Bíróság. Úgy tűnik, hogy mintha valahol elhalt volna a sztori.
Mert el is halt. Amikor feloszlott az IHM, nagyon hamar meg szerettem volna csinálni az akkori dalokat. A gitáros Szabó Laci, a dobos pedig Vasi [Szabó Áron] lett volna. Úgy volt, hogy a feleségemmel itt hagyjuk Budapestet, és leköltözünk Pécsre, emiatt aztán nem folytattuk a zenekart. Azt hiszem, hogy nem voltunk egymásnak a megfelelő társak. Nagyon bírom mindkettőjüket egyébként, rokonlelkek is vagyunk, de zenei szempontból mind a hárman türelmetlenek voltunk ahhoz, hogy zenéről dumáljunk és gondolkozzunk.
Mi a helyzet azokkal a dalokkal, amik akkor készültek?
Csak demófelvételeket csináltunk. Olyan állapotban van még mindig a dolog, hogy bármerre mehetne, talán valamikor lesz is belőle valami. A Bíróság név még mindig nagyon tetszik egyébként.
Van köze a szegedi történethez?
Persze, pluszban még egy nagyon jó allegória is a mai világra. Itt mindenki bíró és mindenki ítélkezik. De közben jutottak eszembe még jobb zenekar nevek, például az Errorista, mint az olyan ember, aki sokat hibázik. Meg ott van az Ionista is. Az meg ez olyan személy, aki az anyagban hisz. Amikor az Anga-Kis Miki küldött egyszer egy sms-t, hogy segítsek zenekarnevet találni – a Useme akkor még nem volt meg -, akkor visszaírtam neki, hogy Mikikém nagyon jókor jössz, pont van egy nagyon jó, az Ionista. Egy grafikus programmal még meg is rajzoltam a telefonon neki egy logót. De erre az üzenetemre már nem válaszolt. (nevet)
Érdekes szerinted az, hogy a civil életedben mivel foglalkozol?
Hogy gyógymasszőr vagyok?
Én például nem tudtam, hogy az vagy.
Sokáig dolgoztam korábban a versenyszférában a Tesco logisztikai osztályán – amit nem is értek egyébként -, és egy kisebb karriert is csináltam ott.
Akkor azért mondtad valamikor, hogy „jobb ez, mint a Tescoban középvezetőnek lenni”?
Persze. De azt otthagytam 30 évesen, és azt találtam ki, hogy éjszakai recepciósnak állok Írországban. Éppen akkor kaptam volna meg egy olyan pozíciót, amiről azt gondoltam, hogy ott már annyi pénzt fogok keresni, amit nem fogok tudni eldobni. És inkább ezt megelőztem. Nem véletlenül „Kényelmetlen lemez” lett a címe annak a bizonyos lemeznek. Amikor kimentem Írországba, nem sokkal utánam jött a Hortobágyi [Hortobágyi László, az IHM dobosa] is. Ott még jól elvoltunk, de aztán átköltöztünk Angliába, ahol egy nagyon kicsi szobában laktunk. Az ágy egy raklap volt, rajta egy másfél személyes matraccal, ott aludtunk fél évig. Aztán amikor már harmadszor ébredtem fel úgy, hogy az arcomban van az arca, akkor mondtam, hogy na jó, akkor hatvankilenc! Nem sokkal később álmában rúgott egyet, a nagylábujja meg beleállt a szemembe. Az volt az utolsó csepp, és akkor ő leköltözött az ágyról. Ilyen szempontból ez nagyon grunge-os volt. (nevet)
Tej
Hogyan reagálnak az emberek az IHM után a Tej elektronikus zenéjére? Egyáltalán ugyanaz a célcsoport?
Célcsoport?! Hogyha én lennék a miniszter, a célcsoport szót betiltanám. (nevet)
Nem lenne jó, nekem például kell a munkámhoz.
A célcsoportunk az emberiség magyarul beszélő része. Csak ugye nagyon kevesen beszélik rendesen a magyar nyelvet. Még kevesebben értik. Ha azt akarod kérdezni, hogy szerintem ez bejöhet-e az IHM-es arcoknak, akkor az a válaszom, hogy persze, de tudom, hogy úgysem fog. Az emberek nagy része még mindig nehezen tud továbblépni. Most egyébként az az érdekes, hogy azzal, hogy a Tej egy öttagú zenekarrá vált, átírtunk egy csomó dalt. A Hol a lé?-ből például olyan zenét csináltunk, amitől ha elvonatkoztatunk, hogy miről szól és hogyan éneklem, akkor még Rage Against The Machine-nek is elmenne.
Azért ez jó hír az IHM rajongóknak, nem?
Akárhogy is akarok én elektronikus zenét csinálni, mindenképpen visszaoson az odabaszni akarás. Ha egy adott dalnál betorzítjuk a gitárt, mindig úgy érzem, hogy attól valahogyan jobban szól. Emiatt talán van esélye annak, hogy egy kicsit több olyan emberhez eljusson, akik már feladták, vagy azt gondolják, hogy Pálinkásnak volt valami lobotómiája, és emiatt képtelen már jó zenét írni.
A Tej indulása után volt egy olyan időszak, amikor egyedül maradtál a zenekarban, most viszont öten vagytok, és a zenei részek is élőben szólalnak meg.
Így volt, de összeszedtem magamat annyira, hogy belássam, mit tettem rosszul a korábbiakban, és bocsánatot tudtam kérni érte a többiektől. Nagyon jól jött ki a dolog, mert ők vártak erre, nem engedték még el teljesen a dolgot, csak én hittem azt, hogy igen. Kellett egy év, hogy visszarázódjunk, meg hogy rájöjjünk arra, hogy mit is szeretnénk csinálni, hova akarunk eljutni. Lemondtunk például arról, hogy nekünk bármit is kezdenünk kellene a Budapest Parkkal. A Tej ott tart most, ahol az IHM 2002-2003-ban, mielőtt kijött volna az első lemezünk. Már van egy kis bázisunk, de igazából senkit nem érdekel még, így még mindig megvan az a lehetőség, hogy elvárások nélkül tudjunk meglepni embereket. Újra le tudok például feküdni a színpadon és ezt nagyon tudom élvezni! (nevet)
Erősnek tűnsz.
Azt nem mondom, hogy csak jó dolgok történnek velem, inkább az van, hogy most már a rossz történés nem azt jelenti, hogy úgy élem meg a sztorit, hogy úristen, mi a baj velem. És ez visszahat a zenére is. Istentelenül jó úgy zenélni, hogy nem vagyok betépve. Félelmetes dolog volt eleinte, hogy ahhoz, hogy próbára menjek, le kellett küzdenem az érzést, hogy felhívjam a dealeremet azért, hogy füvet szerezzek. Szerencsére azonban nagyon hamar túllendültem a dolgon. Nem voltam olyan mélyen, mint amennyire gondoltam, hogy ott vagyok. És ez hihetetlenül sokat hozzátesz a zenéhez. Az van a köztudatban – és szerintem ebben van is valami -, hogy amikor egy drogos zenész kitisztul, egyből elkezd kurva szar dolgot csinálni. Ezzel jöttek Kiss Tibinél és a Quimbynél, de ezt mondták a Bérczesinél és a Hiperkarmánál is. Ezt akár el is fogadhatom, tényleg vannak erre példák, de fel is tehetem a kérdést, hogy miért kellene nekem ezt a sort erősítenem? Ha viszont mégis így van, akkor meg nem tudok mit tenni. (nevet) Egy döntésem van, akarom-e élvezni azt, amit csinálok vagy sem.
Évekkel ezelőtt azt mondtad egy Recordernek adott interjúdban, hogy te leszel a magyar LL Junior.
Hú, tényleg? Csodálkozom is, hogy azóta sem találtak meg a srácok. Bármennyire is popzene akar lenni, azért a Tej nem egy könnyű dolog. Nem arról énekelek például, hogy sétálok a belvárosban. Pedig mostanában nagy divat a budapestiségről írni… tényleg, most már lassan a Belváros nevű zenekart, meg a Váci utca című számot kellene megcsinálni. (nevet)
Van még valami, aktuális dolog, amiről beszélnünk kellene?
Mármint, hogy megyek-e a CEU tüntetésre? (nevet)
Várjál alákérdezek. Lesz most valami megmozdulásotok?
Igen, ilyen kormány melletti… mostanában már az az alternatív, meg az a punk, ha valaki Fidesz rendezvényen játszik. (nevet)
TEJ – Pénztelenség Sikertelenség Csillogás lemezbemutató koncert
Vendég: Drastik Putto
Időpont: 2017. április 27., csütörtök
Helyszín: A38 Hajó
Az esemény Facebook eventje itt.
A TEJ Facebook oldala itt.
Hazád első és egyetlen szubpop zenekarának lemezbemutató koncertja. A lemez címe: Pénztelenség Sikertelenség Csillogás. Megjelenés: április tizenvalahány. A zenekar öttagú. Az énekesen kívül mind képzett zenész és büntetlen előéletű. ORI-engedélyszám: 0563-17776-225667. A zenekar vendége a csodálatos Drastik Putto.
Belépő: 1000/1500.-
Kezdések:
DP 20:15
TEJ 21:15
Nagyon pontos kezdés van!
Jegyvásárlás itt.
