Valódi meglepetés volt, amikor Jeff Ament, a Pearl Jam basszusgitárosa valamikor június végén bejelentette, hogy egy új anyagot rakott össze a járvány idején. Az ígéretes cím és a nagyszerű EP borító egy nyúlfarknyi impressziót és korlenyomatot rejt az utókor számára.
A csináld magad EP
Jeff Ament fogta magát, és úgy döntött, hogy kihasználva a járvány okozta semmittevést, 2020. március 13. és 18. között minden nap lenéz a stúdióba, és naponta megír, majd fel is játszik egy-egy dalt. A cél elsősorban az volt, hogy az észak-amerikai turné elmaradása miatt hirtelen felszabadult, le nem kötött energiáit levezesse valahogyan. Az erdemény meg majd lesz, amilyen lesz.
Jeff tehát abban az öt napban nem hegyet mászni, gördeszkázni vagy kosarazni ment, hanem a munkába temetkezett. A produktum öt dal formájában öltött testet, összesen 6 perc 44 másodpercben. Nem, nem dalonként 6 perc 44 másodpercben, hanem összesen. Hogy mennyire rövid ez vagy hosszú, az ízlés kérdése, de egy biztos: ennek az írásnak az elolvasása tovább fog tartani, mint az EP végighallgatása. És nem tudom, hogy ez jó-e vagy sem.
Minden hangszert Jeff kezelt, ő énekel, ő vette fel a dalokat és természetesen a borító is az ő munkája. Igazi DIY vállalkozás. Az eredmény pedig pont olyan lett, amilyennek hangzik. Persze azt nem lehet állítani, hogy ne lenne mondjuk egy jól érzékelhető atmoszférája ennek az egy átlagos VAR-os hosszabbítást is csak éppen meghaladó impressziónak.
De hogy az American Death Squadet a legnagyobb jó indulattal is csak Ament valamiféle fura művészeti megnyilvánulásának tekinthetjük, az nem lehet vita tárgya.
Amerikai Halálosztag
A zene nem polcra, hanem koncertre, meg mindenféle lejátszókba és hangfalakba való, mégis nehezen tudom elképzelni, hogy nap mint nap feltegyük a hivatalos Pearl Jam webshopból gondosan és időben előrendelt példányunkat. Kivéve persze, ha olaszok vagyunk. Mert akkor a szart is gondolkodás nélkül aranynak látjuk, már ha azt a Pearl Jam (adminja) osztotta meg vagy ajánlotta korábban a csapat valamelyik szósölmédia felületén.
Mindegy is, november 3-án választások lesznek az Egyesült Államokban, az American Death Squad (Amerikai Halálosztag) cím pedig természetesen a regnáló amerikai kormány metafórája, Jeff ennek megfelelően amolyan rocksulisan be is szól az ARC-nak a szövegeiben. Dalonkénti elemzésnek azonban semmi értelme, már csak azért sem, mert így néz ki a felhozatal:
The Divine Parfume (2:06)
No Papers (1:31)
Loss Leader (1:07)
Killer (0:57)
Revenge (1:02)
Azaz egy darab két perc, és négy darab egy perc körüli, rövid kinyilatkoztatás. Nem lenne releváns hosszas körmondatokba kezdeni minden egyes tételnél, ésszerűbb inkább két nagyobb egységben vizsgálni az anyagot: az A-oldalt a zongora („Piano Side”), a B-t pedig a gitár határozza meg („Gits Side” – micsoda áthallás!). Hiba lenne azonban eltitkolni, hogy a másodikként megszólaló No Papersben van némi ötlet, jól kidolgozva pedig akár még egy jobb Pearl Jam szám is születhetett volna belőle. Az utolsó három, punkosabb felvétel a tinédzser Mark Arm hangjával lenne az igazi, de a Killer még Kurt Cobainnek is jól állt volna (bocs, Jeff). Zenei szempontból valahol a new wave sápatag és a korai punk bandák nyers megnyilvánulásai által behatárolt területen mozognak a dalok.
A befogadást nem könnyíti meg, hogy az EP ugyanolyan zajosan és erőtlenül szól, mint a Pearl Jam utolsó kiadványa. Nem meglepő ez annyira, a felvételek keverését Ament ismét a Gigatonról is ismert Josh Evansre bízta. Csakhogy most nincs itt a bariton, hogy a nyúlós énekdallamokat ellensúlyozza. Nincs Eddie Vedder, hogy az ilyen alig egy-két perces szösszenetekbe életet leheljen (lásd Lukin, God’s Dice, stb). De még csak nem is ez a kritikus pont: ahogyan például a Spotify a Revenge után automatikusan elindítja az előző lemezes Safe in the Cart, azonnal szembetűnő a különbség, szóval simán tudna működni a dolog Jeff hangjával is.
Összegzés
Jeff Ament óriási zenész és kiváló dalszerző.
Az elmúlt harminc év egyik legkreatívabb, legegyénibb basszusgitárosa. Egy valódi művész, aki a hangokra és a vizualitásra mindig egy nagy egészként tekintett. Legutóbbi, 2018-as Heaven/Hell című lemezét kifejezettem kedvelem, a korábbi szólópróbálkozásait meg még inkább, de az American Death Squadet tényleg érdemes a helyén kezelni. Nem mondom, az ötlet nagyszerű volt, a végeredmény viszont korántsem lett az. Nem lenne korrekt, ha azt írnám, hogy jó ez az EP, mert egyáltalán nem így van.
Jeff ma már akkor lázadna igazán, ha előhozná magából a gyerekkori Motörhead és Venom-rajongót. Annál punkosabb húzást nem nagyon lehet elképzelni. Az lenne a valódi „megb*szhatja mindenki” hozzáállás. Valahogy azt a fajta kiakadást jobban elhinném, mint a közönyös választópolgároknak címzett üzenetet az American Death Squad hátsó borítóján: „Megb*szhatja mindenki, akit nem érdekel”.
Érdemtelenül sokat hallgattam ezt az anyagot csak azért, hogy találjak benne pozitívumokat. Ennek ellenére még mindig bízom abban, hogy tévedek. Ahogyan mai szemmel nézve a Gigatont túlértékeltem a megjelenésekor, az American Death Squadet pont fordítva, az idő előrehaladtával valahogy mégis csak meg fogom szeretni.
A pontszám erősen jóndulatú, mert a tisztelet továbbra is töretlen.
___
Pontszám: 5/10
___
Ament – American Death Squad (EP)
Megjelent: 2020. június 26.
Kiadja: Pearl Jam Ten Club
Dallista:
- The Divine Parfume (2:06)
- No Papers (1:31)
- Loss Leader (1:07)
- Killer (0:57)
- Revenge (1:02)
