SEATTLE | 16/11/2018 | 18:20

Seattle | Zene | Kultúra | Magazin

Seattle-ben látni a Pearl Jamet – Pearl Jam koncert – Safeco Field, Seattle

Kategória: Koncert Szerző:

Nagyon várta már Seattle, hogy a Pearl Jam a hatalmas sikert hozó bostoni és chicagói, baseball-stadionos koncertek után végre hazai pályán is fellépjen. A Home Shows-nak keresztelt dupla koncerten nemes célt tűzött ki a zenekar a város hajléktalanjainak pénzügyi támogatásával. A két este alatt, összesen 94 000 (!) ember látta Eddie Vedderéket. Az első este beszámolója következik.

 Pearl Jam – Safeco Field, Seattle – 2018. augusztus 10. (Fotó: Pintér Miklós)

Home and Away Shows

Hazaérkezett Európából a Pearl Jam, hogy egy háromhetes pihenő után bevegyen pár, legendás amerikai baseball stadiont. A turné elnevezése – Home and Away Shows – még mindig a baseball metafórát viszi tovább (lásd Let’s Play Two), hazai és idegenbeli koncertekre osztva a turnéhelyszíneket. Az érdeklődés nagyságára jellemző, hogy a Safeco Field, a Seattle Mariners baseball csapatának otthona nagyjából egy óra (!) alatt lett teltházas, ráadásul egyből két koncertre, ami összesen 94 000 nézős sold outot jelent!

 A Safeco Field oldala (Fotó: Pintér Miklós)

A hazai fellépéseknek egy jól megfogalmazott célja volt: a Pearl Jam a seattle-i hajléktalanok számára gyűjtött pénzt. A kezdeményezéshez a város százhatvan másik vállalkozása, köztük éttermek, hotelek, kiskereskedelmi üzletek és nagyobb helyi cégek is csatlakoztak. Az egész város a Pearl Jam akciójától volt hangos. Seattle-ben mindenhol a koncertet hirdető plakátok vagy más, közterületi médiumok szembesítették a helyieket a két este céljával. Még a Safeco Field előtt álló, Mariners-legenda Ken Griffey Jr. szobra is kapott egy Pearl Jam-es baseball mezt (bár ez valószínűleg valamilyen rajongói akció lehetett). Az aktivitások csúcspontján John Evans barátunkat érte a megtiszteltetés, hogy a Space Needle tetejére felhúzza a Pearl Jam lobogót. Szóval elképesztő volt, ami a városban folyt ebben az egy hétben!

 Ken Griffey Jr., Pearl Jam mezben (Fotó: Pintér Miklós)

Hajléktalanok Seattle-ben

Seattle utcáin sétálva azt láttam, hogy tényleg nagy a baj: a Pioneer Square környéke, a 1st Avenue ezen része, a skid row, nappal is veszélyes. Pedig olyan híres zenetörténeti helyszínek találhatók itt, mint például a Central Tavern (Central Saloon), a város legrégebbi klubja: a Nirvana itt lépett fel először Seattle-ben, 1988. április 10-én, ahogyan a Soundgarden és az Alice in Chains is a Centralban debütált, a Mother Love Bone pedig itt adta utolsó koncertjét (1990. március 9-én). De itt található a J&M Café is, ahol a szerdai Pearl Jam koncertet megelőző este például egy Stargazer nevű Mother Love Bone tribute banda lépett fel, de a Singles/Facérok egyik híres jelenetét is itt vették fel, a kávézó előtt.

 A Central Tavern (Fotó: Pintér Miklós)

A drogosok az utcán, maguk alá könnyítve fetrengenek. A függőknek rengeteg ingyenes pszichiátriai állomás elérhető az utcákon, ezek szinte dugig vannak páciensekkel. Az autókkal kockázatos errefelé parkolni, egy ismerős külön felhívta a figyelmet arra, hogy semmit ne hagyjunk az utastérben, az ő kocsiját az elmúlt időszakban kétszer törték fel itt (semmit nem vittek el belőle, nem volt mit). Az éjszakát a földön fekve, ócska pokrócokba csavarva töltik, vagy éppen egymás mellé, szorosan felállított, szedett-vedett sátrakban. Szürreális látványt nyújt az utca ilyenkor, nehéz elképzelni ilyen sátortáborokat mondjuk Budapesten, az Astoria környékén. Nincs vesztenivalójuk, ezért nem félnek a húsz-harminc fős csapatokba összeverődött, afrikai bevándorlók: üvöltöznek és üvegeket vagdosnak egymáshoz az utcán anélkül, hogy bárki is leállítaná őket. Ez szintén személyes tapasztalat, pedig három utcával feljebb, a 4th Avenue irodaházakkal teli, nappal kifejezetten nyugodt részén sétáltunk haza a koncert után, valamikor éjfél és hajnali egy óra között. Seattle gyönyörű, nagyrészt teljesen biztonságos, igazán élhető város. A probléma ettől függetlenül jelen van, a társadalmi problémákra kifejezetten érzékeny Pearl Jam-tagok pedig minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy segítsenek az érintetteken. Hatalmas tisztelet érte!

 J&M Café (Fotó: Pintér Miklós)

A koncert

A hosszú bevezető nem véletlen: a Safeco Field kivetítői folyamatosan a hajléktalanokkal készül mini-interjúkat mutatták, adományozásra szólítottak fel. A merch-árusítást már napokkal korábban elkezdték, az érdeklődésre jellemző, hogy a stadion környékén egész héten rendőrök irányították a forgalmat, mert olyan tömeg gyűlt össze, ami teljesen megbénította a környéket.

Nagyon szívmelengető volt, amikor pár perccel a kezdés előtt feltűnt a színpad szélén Kim Thayil, a Soundgarden gitárosa. Az elől állók hatalmas üdvrivalgással fogadták őt. Egyébként is végig Chris Cornell szólódalai, Temple of the Dog és Soundgarden dalok számok szóltak a hangfalakból a koncert előtt (Audioslave még véletlenül sem). Az első este úgy tűnt, hogy elsősorban a Seattle-ön túlról (értsd: más országból vagy az USA más részéről) érkező rajongóknak szólt. A Ten Clubos jegyeket is csak erre tudott kapni a törzsrajongók nem-seattle-i része, és a setlist is eszerint volt kitalálva a két estére. Három fős magyar csapatunk a színpad előtt, nagyjából a huszonötödik sor környékén, Eddie-vel szemben foglalta el a helyét. Az Aye Davanita intrót hatalmas ujjongás fogadta, a hazatérő koncerten a Long Road kezdés nem volt meglepetés. Viszonylag nehezen indult be a buli, négy lassú számmal kezdeni igazán nem mindennapi, nekem egy kicsit sok volt. A Release ugyan tényleg gyönyörű volt, de a küzdőtér “I just wanna scream hello”-s kiintegetését követően már nagyon vártam, hogy az Elderly Woman után jöjjenek a pörgősebb dalok.

A borítékolható, sztenderd, tempósabb klasszikusok (Corduroy, Given To Fly, Do The Evolution, Mind Your Manners) között elsöprő volt a valamiért kevésbé sűrűn játszott Go (még ha csak második próbálkozásra is sikerült eljátszani), és jól esett volna az All Those Yesterdays is, ami nagyon nagy kedvencem, főleg az “it’s no crime to escape, it’s no crime to escape” beindulását szeretem. Na, azt jól elrontották, úgy tűnt, mintha Jeff Amenten (meg a közönségen) kívül nem nagyon tudnák Cameronék, hogy éppen hol járnak a dalban. Egyébként is mintha idegesebbek lettek volna a zenészek a kelleténél, mert mi más lehetne az oka annak, hogy két dalt is újra kellett kezdeniük aznap este?

 Mike McCready a Safeco Fielden (Fotó: Pintér Miklós)

A feldolgozások most is jöttek egymás után, de egyáltalán nem tudtam ezeknek felhőtlenül örülni a Throw Your Hatred Down kivételével: a Neil Young számára rögzített Mirrorball lemez legjobb szerzeménye ez, és mivel a zenekar négyötöde részt vett a dalírásban, annyira talán nem is kell a coverek közé sorolni. A koncert leghaloványabb pillanata szintén egy feldolgozás, a Brandi Carlile-lal előadott Again Today volt. A zenekar tagjai által rajongott énekesnő számát az első amszterdami koncerten játszották először, már akkor sem éreztem a létjogosultságát, így pedig, hogy ő is a színpadon volt, megdöbbentően súlytalan volt a szereplése.

Amíg az amerikai rajongók tökéletesen elvoltak a Rockin’ in the Free Worlddel, meg a Comfortably Numbbal, addig én az első, karácsonyi Ten Club single (1992) Let Me Sleep, és a záró Yellow Ledbetterbe becsempészett Little Wing miatt lelkesedtem. Érdekes látni, hogy egy-egy cover milyen eufóriát vált ki a helyiekből, sokkal jobban tudnak örülni ezeknek a daloknak, mint mondjuk a nagy, európia kedvenc Even Flow-nak. A koncert csúcspontja számomra a Breath és a State Of Love And Trust volt, jó volt hallani Seattle-ben a helyi fiatalokról szóló film klasszikus betétdalait.

 Pearl Jam a Safeco Fielden (Fotó: Pintér Miklós)

Az egész estét meghatározta a nemes cél, Eddie többször is hosszasan beszélt a dalok között arról, hogy közösen kell tenni valamit az ügy érdekében. Emiatt egyébként nagyon sokat állt a buli, egyáltalán nem volt ritmusa a koncertnek. A legérdekesebb történetet, amiről elmondása szerint akkor beszélt először a nyilvánosság előtt, az Even Flow előtt osztotta meg a közönséggel. A hajléktalanságról szóló dalnak volt egy valós szereplője, valaki, aki a szöveg megírására inspirálta az énekest. A Pearl Jam megalakulásának hajnalán Eddie a próbaterem körül lógott (ott is lakott, a próbateremben), amikor találkozott egy veteránnal, akit szintén Eddie-nek hívtak. Az Európa-turnéról visszatérve az énekes először sehol nem találta, aztán egy viadukt alatt lelte meg őt. Eddie megnyugodott, de a veterán nem sokkal később meghalt. Vedder soha nem tudta neki elmondani, hogy az Even Flow-nak ő is a része volt. (A teljesség kedvéért: valójában 2008-ban már mesélte a történetet egy torontói koncerten, kicsit eltérő időzítéssel, de az Európa-turné, az Eddie nevű, hajléktalan vietnámi veterán stimmelt.)

Volt azonban valami, ami mellett nem tudok elmenni szó nélkül. Szerintem túlzás, hogy a zenekar tagjainak gyerekei és barátaik/barátnőik (köztük Chris Cornell Seattle-ben élő legnagyobb lánya, Lily is) végig ott ücsörögtek élő díszletként a színpadon. Eddie viccesen ugyan elmondta, hogy a Pearl Jam zenészeinek már kilenc utódja van, majd rövid gondolkodás után hozzátette, hogy ebből nyolc Matt Cameroné. Aztán korrigált, hogy Matt kutyáit is ide számolta. Persze megjelent a first lady is, kiintegetett a nagyérdeműnek, de azt megszokhattuk már, hogy Jill, Eddie felesége menetrend szerint megjelenik ott, ahol szerintem az égadta világon semmi dolga sincsen.

 The Kids Are Alright (Fotó: Pintér Miklós)

“Emelje fel a kezét, akinek volt olyan tanára, aki valamiben megváltoztatta az életét” – szólította fel az énekes a közönséget némi aktivitásra. Majd a színpadon egyszer csak megjelent a két kislánya, kedvenc tanáraikkal. A pedagógusok a gyerekekkel összeölelkezve, együtt lejtettek fura táncot az énekes egy szál gitáros White Stripes feldolgozása, a We’re Going to Be Friends alatt. A hölgyek Eddie Vedder (!) pólót és Vedder feliratú Mariners mezt viseltek. WTF?! Szerintem ez irtó megalázó így a tanárok számára, a gyerekeket pedig még indirekt módon se így juttassák könnyebb előmenetelhez, még ha talán legkevésbé is ez volt a performansszal a szülők célja. Egyébként is, mi a fenét keresnek a színpadon egy rockkoncerten? Nagyon nem rock n’ roll ez az egész, nem is értem, hogy mi szükség volt erre. Nagyon tanár párti vagyok, édesanyám is ezt a pályát választotta, majdnem én is az lettem, de könyörgöm Eddie, ne így! A nagy összeborulás után a Nothing As It Seems következett, az a dal, amit Jeff Ament írt, és ami a montanai, gyerekkori éveinek visszatekintéséről szól, arról, hogy az a idillinek gondolt időszak valójában egy csomó, sötét emléket rejt. Hát nem fura?

 Eddie Vedder (Fotó: Pintér Miklós)

Mindezek ellenére

Mindent összevetve nagyszerű este volt ez: bizsergető érzés 47 ezer embert hallani, ahogyan énekli a Better Mant, volt itt harminchárom, nagy többségben saját dal, a Ten Club tagok számára zökkenőmentesen szervezett beengedés, és egy intelligens, korrektül bulizó közönség. A Pearl Jam eljutott arra a szintre, ahol nagyon kevesen voltak vagy lesznek már a rockzenében. A seattle-i banda ma már egy hatalmas, okosan és nyereségesen működtett, professzionális gépezet, amelyik kőkeményen megdolgozott azért, hogy ott tartson, ahol, a menedzsment működését pedig egyenesen tanítani kellene az egyetemeken! Seattle-ben látni a Pearl Jamet hatalmas élmény volt, és akkor még nem is tudtuk, hogy két nappal később mi vár ránk a Safeco Fielden.

Eddie Vedderék erejét mutatja, hogy a különböző akcióknak köszönhetően, az első estén bejelentett, döbbenetes, 11 millió dolláros gyűjtés, a hétvégére aztán 13 millióra növekedett. Ez a mai árfolyamon 3 milliárd 690 millió forint! Hatalmas összeg, nagyon nagy eredmény ez még akkor is, ha ez csupán egy folyamat kezdete, és nyilván nem oldja meg hosszútávon a város hajléktalan-problémáit.

___

Pearl Jam – Home Shows, Night #1

Időpont: 2018. augusztus 8.
Helyszín: Safeco Field, Seattle

Setlist:

Aye Davanita (intro)
1. Long Road
2. Release
3. Low Light
4. Elderly Woman Behind the Counter in a Small Town
5. Corduroy
6. Go
7. Do the Evolution
8. Mind Your Manners
9. Throw Your Hatred Down (Neil Young cover)
10. Lightning Bolt
11. Given to Fly
12. All Those Yesterdays
13. Even Flow
14. Help! (The Beatles cover)
15. Help Help
16. Black
17. Setting Forth (Eddie Vedder song)
18. I Am a Patriot (Little Steven cover)
19. Porch
(szünet)
20. We’re Going to Be Friends (The White Stripes cover)
21. Nothing as It Seems
22. Let Me Sleep
23. Breath
24. Again Today (Brandi Carlile cover w/ Brandi Carlile)
25. State of Love and Trust
26. Rearviewmirror
(szünet)
27. Wasted Reprise
28. Better Man
29. Comfortably Numb (Pink Floyd cover)
30. Alive
31. I’ve Got a Feeling (The Beatles cover)
32. Rockin’ in the Free World (Neil Young cover)
33. Yellow Ledbetter

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

*

Legutolsó Koncert

A LAP TETEJÉRE