SEATTLE | 26/10/2020 | 09:02

Seattle-Budapest Grunge Magazin | Alapítva: 2015-ben | Alapító: Pintér Miklós

Túl messzire mentünk – Angertea: Crocodile Nerves (EP, 2020)

Kategória: Lemez Szerző:

Az Angertea legújabb, 2020-as kiadványa valódi csemege a zenekar rajongói számára. Egy nagyszerű új dal, egy Faith No More feldolgozás, akusztikus újragondolások és élő felvételek találhatók az EP-nek besorolt, negyven percet is meghaladó, nyolcdalos anyagon. Fizikai formátum ugyan nem jelent meg, de a trió mindenki számára elérhetővé tette a lemezt a Bandcamp oldalán. Kritikánk.

 Angertea – Crocodile Nerves (EP, 2020)

Angertea gyorstalpaló

A nagymágocsi srácok már az első lemezükön, a tíz évvel a megalakulás után kiadott, 2006-os Rushing Towards The Hateline-on is olyan borult, komplex zenét toltak az emberek arcába, amitől mindenki azonnal padlót fogott, aki csak hallotta. Én is megvettem akkoriban a CD-t, és emlékszem, amikor a Limits of Being A Vessen megszólalt a korai Tool és Nirvana hatásokkal, Mihály Gergő énekes-gitáros tökéletes angoljával és komplex szövegeivel (Gergő civilben gimnáziumi angol tanár).

Ilyet, Magyarországon?

Persze az Angertea sohasem volt könnyű zene.

Nem a mainstreamnek készült.

De a gyerekkori barátokból álló trió akart valamit, és az azóta eltelt évek során olyan király együttműködéseket alakított ki első- és másodvonalas amerikai zenészekkel, ami már-már a mesebeli kategóriát képviselte. Billy Gould, Faith No More basszer a 2012-es No.4: Songs Exhaled lemez nyitódalában, a No Computation címűben szerepelt, az Orange Machine-ban (Snakes in Blossom; 2016) meg a korábbi Foo Fighters-gitáros, Franz Stahl szólózott egy jót. Ilyen kaliberű zenészek nyilván nem fogadnak el akármilyen felkérést, de itt még nem volt vége. A Distrust című szerzeményükben a zseniális Scott Reeder (Kyuss) basszusgitározik, a dal klipjével ráadásul elnyerték a History Of Metal nevű külföldi klipes oldalon Az év grunge videója díjat 2011-ben, az össz műfaji szavazáson pedig több mint ezer klipből harmadikak lettek.

Az Angertea Myspace oldalán hallottak alapján bejelentkezett hozzájuk Neil Kernon (lásd Queensryche, Nevermore, Yes, Judas Priest, stb.), Grammy-díjas sztárproducer, hogy szívesen megkeverné az éppen készülő Distrus EP dalait. Aztán ott volt a felkérés a 2017-ben elhunyt Faith No More énekes, Chuck Mosley családjának megsegítésére 2019-ben kiadott tribute albumra (We Still Care A Lot).

Nem sorolom tovább, mindenki érti, mire akarok kilyukadni.

Ennyi befektetett munkának, ennyi erőfeszítésnek és kommunikációs szempontból kifejezetten üdítő ötletnek meg kellett volna térülnie az évek során.

Az EP

Öt lemez és két EP után jutottunk el a 2020-as Crocodile Nerves EP-ig. A kiadványon szereplő nyolc tételből valójában egy új dalt kapunk, a Chris címűt, van öt élő debüt a korábbi lemezekről, egy akusztikus ön-újragondolás (Tisza), és egy igazi csemege, egy korai Faith No More feldolgozás, az eredetileg az 1987-es, még Chuck Mosley-korszakos Introduce Yourselfen hallható Death March, amiben a nagyszerű Obiat zenekarból ismert, grunge-fanatikus Pallagi Laci (Laz) vendégszerepel.

A Chris – a keresztnév, aminek hallatán minden grunge-rajongó szíve megdobban, majd azzal a lendülettel bele is sajdul – a maga 8 perc 3 másodpercével sokkal inkább kiakadt és zaklatott, mint szomorú, a zene és Gergő hangja pedig valahol a halál és a pokol szakadékán táncol.  „Túl messzire mentünk” – énekli, és legbelül mindannyian tudjuk, hogy igaza van, amikor kiderül, a szöveg megírásában Chris Cornell, Gergő első számú kedvencének halála volt a katalizátor. A dal egészen zseniális, és valahogy az az érzésem, hogy míg Seattle-ben imádná mindenki, Los Angelesben totálisan felháborodnának rajta – ha értitek kedves olvasók, mire gondolok.

A másodikként érkező Death Marchról két dolog jutott eszembe. Az egyik, hogy igazából ez nem is fel-, hanem átdolgozás (nagyjából másfélszer hosszabb is az Faith No More verziónál), és ezért nyugodtan leírhatom, hogy kábé annyival súlyosabb az eredetinél, mint egy kibelezős horror egy random Bud Spencer-filmnél. A másik, hogy annyira, de annyira király lett a dal végére beszúrt, magyar nyelvű próza (valójában siratóének), hogy az valami elképesztő! Nem csak az ötlet maga, nem csak a tartalom, hanem ahogyan azt a pár sort Pallagi Laci (Laz) elmondja. Egy, az eredetiben nem szereplő (értsd: Angertea ötletből jövő) Alice in Chains-pszichedelia adja az alapot hozzá Miguel Peralta főmotívumként használt basszusgitár futamaival, végül abban a jól felépített, fenyegető lezárásba csúcsosodik ki… nem csoda, hogy Billy Gould is olyan jónak tartotta, hogy megosztotta a felvételt a saját oldalán! (Van még egy harmadik dolog is, ami beugrott, méghozzá hogy mennyire király a Chuck Mosley énekessel készült, pre-Patton korszakos Introduce Yourself című Faith No More album, mert persze a Death March miatt elő kellett venni azonnal, de ez most nem ide tartozik.)

A hat további dalból kettő (Tisza, Seeds of Hell) akusztikus verzióban hallható. Előbbi stúdiófelvétel, és kicsit eltérő szerkezetű az eredetihez képest, utóbbi pedig koncerten hangzott el, és a lemezes verziója is szerepel élő változatban az EP-n. Jó, hogy a srácok, elérhetővé tették ezeket a dalokat (Interest Song, Damagebirth, Demons Surfaced, Seeds of Hell), igazi csemege a rajongóknak. Érdekesség, hogy mindegyiket más és más, erre felkért szakmabéli keverte. A négyesből egyébként egyértelműen a Damagebirth a kedvencem, elsősorban a nagyszerű Black Sabbath-os középrész miatt.

Rettenetesen sajnálom, hogy forráshiány miatt végül nem lett fizikai hanghordozóra préselve a Crocodil Nerves. A kiadványhoz készített artwork ismét csak Mihály Gergő munkája, és ezzel a bohóccal egészen zseniális lett, milyen jól mutatna egy bakelit borítójaként! Hogy Spotifyon és más online streaming oldalon miért nem tették elérhetővé a srácok, nem tudom, de az biztos, hogy fizikai formátum hiányában sokkal könnyebb lenne elérni így a rajongókat (és az alkalmazásokon keresztül hallgatni az EP-t, ha már). A Death March például kifejezetten „A” behúzó dal lehetne szélesebb körökben az Angertea-univerzumba!

Fehér póló

Emlékszem, amikor még mást jelentett, ha valamire azt mondták, hogy „szerethető”.

Más volt a jelentéstartalma. Nem volt még ily elkorcsosított és ennyire halálosan elcsépelt. Korábban a „szerethetőben” a nyilvánvaló szimpátia mellett ott volt a tisztelet és elismerés bizonyos foka is, meg valahol még a „sokkal többet érdemelnének”, „sokkal többre hivatottak” jelentéstartalom is. Benne volt a tudás és a képesség is. Nem is volt az olyan régen.

Aztán – főképpen a mindig csak szavakban esélyes, kudarcot kudarcra halmozó magyar futballisták válogatottja miatt – felkapta a média, és szitokszót csinált belőle. Ma már a rokonszenves veszteseknek, a harcoló, de az ellenfeleknél/pályatársaknál kevésbé tehetséges sportolókra/művészekre, meg hasonló, sokszor szánni való amatőrökre használják. Lehet nekik szurkolni, de ne várják tőlük, hogy nyerjenek. Nincs tudás, nincs képesség.

Ha csak egyetlen egy zenekart kellene megneveznem itthon, akire igaz az, hogy „szerethető”, hát az minden bizonnyal az Angertea lenne.

És természetesen nem a szó ma használatos, hanem az eredeti értelmében.

Az Angertea számomra a tisztelet és a kitartás szinonimája (így egyben), három olyan zenészé, akik hiába tettek már le annyi mindent teljességgel érthetetlen módon csak egy relatív szűk csoport, meg az újságírók és a zenésztársak rajongott kedvencei maradtak. A világ minden igazságtalanságával együtt is rohadtul keserű valahol ez.

Annyiszor eszembe jut a már létezésekor is legendás Isten Háta Mögött utolsó A38 Hajós koncertje. Emlékszik még valaki arra, hogy a zenekar frontembere, Pálinkás Tomi, milyen pólót viselt akkor?

Az az Angertea valódi státusza.

Erről beszélek.

__

Angertea: Crocodile Nerves (EP, 2020)

Megjelent: 2020. május
Kiadja: magánkiadás

Angertea:

Mihály Gergely – ének, gitár
Miguel Peralta – basszusgitár
Bárkai Ottó László – dob

Közreműködik:

Pallagi László (Laz) – próza

Dallista:

  1. Chris
  2. Death March (Faith No More cover)
  3. Interest Song (live)
  4. Seeds of Hell (live)
  5. Damagebirth (live)
  6. Demons Surfaced (live)
  7. Tisza (acoustic)

Bonus track:

  1. Seeds of Hell (acoustic live)

Vélemény, hozzászólás?

Legutolsó Lemez

A LAP TETEJÉRE