Szokásunkhoz híven, idén is elkészítettük a tavalyi év értékelését. A Grungery-team bizonyos tekintetben egységesebb volt, mint valaha, mégis, ha teljes képet nézzük, egészen érdekes eredmények születtek. Bobál Kati, a Grungery hivatalos fotósa, Kiss Ákos szerző, valamint Pintér Miklós alapító-főszerkesztő foglalta össze a 2019-es kedvenceit és tekintett előre 2020-ra. Top lemezek, EP-k, dalok, koncertek és néhány gondolat az évről, sok-sok zenével!
Grungery 2019 (Fotó: Pintér Miklós)
Bobál Kati 2019-es évértékelője
AZ ÉV LEMEZE:
TOOL – FEAR INOCULUM
AZ ÉV LEMEZEI – TOP 10
- Tool – Fear Inoculum
- Rival Sons – Feral Roots
- Storm The Studio – Storm The Studio
- The Black Keys – Let’s Rock
- The Raconteurs – Help Us Stranger
- Turbo – Csillagból emberré
- Diabolus in Musica – Ørdøg-akusztik (EP)
- Duff McKagan – Tenderness
- The Qualitons – KEXP (EP)
- The Cranberries – In the End
+1: Nick Cave & The Bad Seeds – Ghosteen
A zeneipar évről évre hatalmas mennyiségű új albumot termel ki, műfajtól függetlenül. 2019-ben is rengeteg kiadvány jelent meg, de a mennyiség egyáltalán nem állt egyenes arányosságban a minőséggel, kevés igazán kiemelkedően egyedi és változatos lemez született a tavalyi évben. Persze akadtak kivételek, ilyen volt például az új Tool lemez is. A hosszas várakozás feltüzelte a tábort, már-már túlrajongást éreztem bizonyos esetekben. Bár végül a lemez ára igencsak borsos lett, a zene minőségét ez egyáltalán nem minősíti, a korábban megismert és megkedvelt Tool-hangzás megvan, merengő, túlvilági zenéjük, gondolataik és mikrokozmoszuk van, volt és lesz.
Örültem annak is, hogy az új Rival Sons album címadó dala, a Feral Roots idén Grammy-jelölést kapott. A zenekar 2017-es budapesti koncertjén alig voltak, miközben az egyik legjobb jelenleg működő mai rockbandáról beszélünk. A régi stadionrock életérzést nem tudják visszahozni ők sem, ezért is lehet fontos a jelölés, hátha picit több figyelmet kapnak a jövőben. Igazán megérdemelnék! Kiemelkedően sikerült lett a hazai Storm The Studio új lemeze is, le a kalappal srácok! A Diabolus in Musica (Ørdøg) akusztikus albuma nagyon jó ötlet volt (amúgy is rajongok az akusztikus formációkért), a Turbo meg mintha a régebbi magyar rock hangzást leporolta és új köntösbe bújtatta volna, hogy újra divatba hozza azt.
Duff McKagan őszinte, egyszerű, tiszta akusztikus vallomása egyértelmű volt a számomra és azonnal belopta magát a szívembe, ahogyan a Cranberries posztumusz albuma is. A kezünket összetéve várjuk, hogy hasonló posztumusz kiadásokat egy másik, hőn szeretett együttes is produkáljon a jövőben! Nick Cave albuma azért a plusz egy, mert a lemez atmoszférája nekem erős, színpadias, már-már túlvilági és szellemidéző. A rajongók bizonyára megszokták már, de az én avatatlan fülemnek idő kell a Ghosteen értelmezéséhez és befogadásához. Nagyon tisztelem Nick Cave-et (ezért is kapott említést)!
AZ ÉV DALAI – TOP 10
- Radiohead – ILL
- Apey – Nothing At All
- Tool – Invincible
- Rival Sons – Feral Roots
- The Cranberries – In the End
- The Black Keys – Lo/Hi
- Storm the Studio – Legenda
- Stereophonics – Bust This Town
- Turbo – Csillagból emberré
- The Qualitons – Piros madár
+1: The Heavy – Heavy for You
A legjobb dalok között örömmel említhetek meg olyan előadókat, akik idén nem adtak ki albumot vagy EP-t, „csupán” egyetlen ütős felvétellel rukkoltak elő. Ilyen Áron Andris, akinek munkássága korszakalkotó, a régi idők legendás énekes dalszerzőit idézi, mégis a saját stílusában teszi ezt, elegánsan, magvasan, mélyen. 2019-ben kiadott dala, a Nothing At All egy szívet melengető nosztalgia, biztos nem én voltam az egyetlen, aki újra és újra meghallgatta. A másik egydalos történet a Radiohead-é: Thom Yorke és csapata a szeretett Radiohead-világot hozza, reméljük, hogy ennél többet is kapunk tőlük hamarosan! Kelly Jones hangját azonnal felismerik, akik a Stereophonics dalain nőttek fel: a Bust This Town istenien ritmusos, igazi örömzene. Hasonlóan a plusz egyként említett Heavy for You-hoz.
A Tool esetén a választásom arra a dalra esett, amelynek a mondanivalóját a legközelebbinek érzem magamhoz, nem elvitatva a többi kiválóságát, hasonlóan a Storm The Studióhoz. A Legenda mellett a ritmikája és énekelhetősége miatt döntöttem. A Black Keys Lo/Hi-ja táncra perdít, a Turbo felvétele ezzel szemben alaposan átgondolt, erőteljes, már-már epikus érzetű. A Qualitons Piros madara sokszínű, a magyar népzenét újra értelmezve, modernesítve. A Cranberries In the Endje megsiratott, gyönyörű hódolat a 2018-ban elhunyt Dolores O’Riordan felé.
AZ ÉV KONCERTJEI – TOP 10
- José Gonzalez, Morcheeba (Balatonboglár, Balaton Piknik)
- Walking Papers, Alva (Budapest, Instant)
- Snétberger (Budapest, MüPa)
- Skunk Anansie (Budapest, Barba Negra Track)
- Tej (Budapest, Instant)
- Room of the Mad Robots (Budapest, SzimplaRocks)
- Ék (Budapest, Szimpla Rocks)
- Hajba Áron (Budapest, Ellátóház)
- Tengeri Püspök, Superunknowns (Bánd, Rock Ranch)
- Diabolus in Musica (Budapest, KEG Sörműház)
Ahogy említettem, nagy rajongója vagyok az akusztikus gitárnak és szerzői előadásoknak. Nem véletlen, hogy a két igazán kiemelkedő koncertélményem közül az egyik a Balaton Piknik fesztiválon fellépő José González fellépése volt. A Morcheeba is remekelt ugyanitt, Skye Edwards énekesnő tündéri egyénisége átütő és igéző volt. A másik fantasztikus koncertélménynek az Alva és a Walking Papers fellépése bizonyult. Az Alva eddig kevés felvétellel jelentkezett, de mivel fotóztam őket több ízben is, tudom, hogy hamarosan egy zseniális lemezt várhatunk tőlük. A Walking Papers papírforma koncertet adott: túlzás nélkül állíthatom, hogy fantasztikusak voltak, a hangulatot, a hangzást és a világítást is tekintve (fotósként ez nekem mindig fontos szempont).
Snétberger Ferencet először hallottam élőben, a gitáros-dalszerző a kategóriájában az első nálam. A Room of the Mad Robots sokrétű progresszív metal zenéje koncerten elsöprő, az ÉK pedig a jelenleg is működő bandák egyik legjobbika. Lee Olivér gitárja és éneke magával ragadó, az összhang a tagok között a színpadon pedig önmagáért beszél. A Superunknowns mára Magyarország egyik legjobb tribute bandájává nőtte ki magát, köszönhetően a tagok zenei precizitásának és a Soundgarden iránti tiszteletüknek. Varga Péter gitáros és Cseh Balázs basszusgitáros a veszprémi Tengeri Püspök nevű grunge-hatású, progresszív banda tagjaiként szintén nagyszerűt alkotnak. A Tej májusi koncertje őrületes volt, a srácok páros lábbal ugráltak a színpadon, velük együtt én is. Pálinkás Tomi pedig már-már prédikátori magaslatokban képes magával ragadni a közönségét.
A plusz egy pedig egy rendhagyó, már-mér titkosnak mondható punk együttes koncertje, amit csak baráti körökben szoktak meghirdetni. A Boskovics Gyula bácsi által szervezett koncerteket csak erős idegzetűeknek ajánlom! A schÄggg társadalomkritikája, és polgárpukkasztása végtelenül szórakoztató.
____
Kiss Ákos 2019-es évértékelője
A technológiai fejlődés megállíthatatlanul szabja át a világunkat, és a zeneipar sem tudja kivonni magát ez alól. Talán a grunge volt az utolsó olyan zenei mozgalom, amelyben a srácok garázsban, gitárral és dobbal a klasszikus rockzene forrásaiból merítve le tudták tarolni a világot. Napjainkban viszont már előfordul, hogy a Mesterséges Intelligencia ír zenét, vagy hogy a Fortnite nevű videójátékban tart egy popelőadó dalpremiert. Ez a jelenség sokakban visszatetszést kelt, de én azt gondolom, hogy mindenképp foglalkozni kell vele. 2017-ben a Campus Fesztiválon Pintér Mikivel beszéltünk először a Tech ’N’ Roll témájáról, alig pár ember előtt, 2018-ban már egy több várost érintő rendezvénysorozaton vettük górcső alá a dolgot, 2019-re pedig elmondhatjuk, hogy egy országos mozgalom lett belőle, és több zeneipari szereplő is komolyan érdeklődik a kérdéskör iránt. Szénégető Richárddal külön podcastot szenteltünk a topicnak, és néhány publikáció is született erről az országos sajtóban. Személyes siker, hogy a zenét erről az oldalról is meg tudjuk közelíteni, és ennek a szerteágazó iparágnak számos szereplője érzi azt, hogy kezdenie kell valamit a XXI. század kihívásaival. Számomra zeneipari szempontból ez volt a legérdekesebb fordulat, persze a mellett, hogy rengeteg grunge/rock/blues/rap muzsikát is hallgattam.
AZ ÉV LEMEZE:
DUFF MCKAGAN – TENDERNESS
AZ ÉV LEMEZEI – TOP 10
- Duff McKagan – Tenderness
- William DuVall – One Alone
- Santa Cruz – Katharsis
- Mötley Crüe – The Dirt Soundtrack
- Storm The Studio – Storm The Studio
- Steel Panther – Heavy Metal Rules
- Atom – Audiodopping
- Tool – Fear Inoculum
- Rocketman (Music From The Motion Picture)
- Follow The Flow – Nem tudja senki
Miután a Spotify adatvezérelt módon elém tárta az idei évben elkövetett zenehallgatási ámokfutásomat, megtudtam, hogy 32 órányi Mötley Crüe-t hallgattam végig idén. Ez nyilván a Dirt című film bemutatójának és a hozzá kapcsolódó soundtracknek köszönhető. Duff McKagan és William DuVall is személyes hangvételű, kvázi akusztikus lemezt tettek le az asztalra, ezek nagyon jó aláfestő zenéi voltak az év szentimentálisabb pillanataiban, csakúgy, mint a Tool elszállása (ami egyébként ott veszi fel a fonalat, ahol 13 éve letették). A Storm The Studio az év egyik nagy durranása volt (a visszajelzések alapján nem csak nekem), de a hazai piac egyik legüdítőbb újdonsága mégis Komádiból érkezett, ahol egy egyszerre vicces és elgondolkodtató szövegekkel operáló surf punk banda lerakott az asztalra egy Atom jó bemutatkozást. Az Elton John életét feldolgozó Rocketman remek lehetőséget adott a bohém angol életének minimális, de modernizált átdolgozására. A Steel Panther megint vicces volt. Aki pedig megmondja, hogy a Follow The Flow „Fedezékbe” című dalában hány popkult utalás van, azt meghívom egy bármire.
AZ ÉV EP-I – TOP 5
- Black Stone Cherry – Black To Blues Vol. 2.
- Dé:Nash – Tarsolylemez
- Fish! – Felemás 2
- Peter Kovary & The Royal Rebels – Get Wasted
- Quiet Kid & The Speakers – Forest/Shiver
Feldolgozás kiadványok a Black Stone Cherrytől és a Fish!-től rockvonalon, egy kis aktuálpolitikai rap, laza múltidézés Kőváry Petiéktől, valamint a Quiet Kidtől, aki az idén egyszemélyes projektből élő zenekaros produkcióvá avanzsált. Színes év volt EP szempontból!
AZ ÉV DALAI – TOP 10
- Black Stone Cherry – Be Cowboy
- Apey – Nothing It All
- Slowmesh – Liquid Love
- Mötley Crüe – The Dirt
- Marshmello feat. A Day To Remember – Rescue Me
- The Seige – Run For Life (2018)
- Alan Silvestri – The Real Hero
- Machine Gun Kelly – I Think I’m Okay
- Candlebox – Pull It
- Sophia Urista – Arms of Love
AZ ÉV KONCERTJEI – TOP 5
- Ignite, Fish! (Budapest, Akvárium Klub)
- Black Stone Cherry, Slowmesh (Budapest, A38 Hajó)
- Dog Eat Dog (Debrecen, Campus Fesztivál)
- Limp Bizkit (Debrecen, Campus Fesztivál)
- Apey akusztik (Debrecen, Modem)
Viszonylag kevés koncertre jutottam el az idén. Nagyon örülök, hogy az Ignite februári koncertjére elmentem, hiszen, mint pár hete kiderült, Téglás Zoli kilépett a bandából, így – bár akkor ezt még nem sejtettük – ez volt az utolsó olyan koncert, ahol a Narancsvidék csibészeit ebben a felállásban láthattuk. A BSC minden koncertje ünnep az élőzene kedvelőinek, az meg, hogy a Slowmesh volt az előzenekar… hát, ezzel gyakorlatilag egy álom vált valóra számomra. A Dog Eat Dog és a Limp Bizkit Campus fesztiválos koncertje egy-egy bakancslista pipa volt. A nagyon családias hangulatú, rendhagyó helyszínen megtartott Apey akusztikus koncert pedig azért volt rendhagyó, mert itt történt meg egy nagyon személyes dal debütálása is.
Mit várok a grunge-tól 2020-ban?
A grunge-tól 2019-ben vagy 2020-ban már nem lehet várni semmit, viszont tud az ember tőle kapni, ha hagyja. Kaphat emlékeket, soha véget nem érő inspirációt, közösséget – szóval csupa hasznos dolgot. Talán én vagyok, aki az átlagnál jobban ki van hegyezve a grunge szó megjelenésére. Úgy érzem, hogy egyre több zenekar biográfiájában olvasom a grunge/poszt-grunge kifejezéseket. Ez van amikor indokolt, van amikor kevésbé, de mindenképp annak a jele, hogy a stílus hatása a mai napig él a fiatalabb zenészgenerációban is.
2020-ban 30 éves évfordulót ünnepel majd több jelentős album – például a Mother Love Bone Apple-je, vagy az Alice in Chains Faceliftje. Remélem, hogy ezekről mind a hazai, mind a külföldi szaksajtó legalább akkora vehemenciával emlékezik majd meg, mint pár éve a Nirvana legjelentősebb lemezének 25 éves évfordulójáról – bár, ha belegondolok, hogy az idén 30 éves Louder Than Love, vagy akár Bleach mennyire nem foglalkoztatta a közvéleményt…
A Pearl Jam 2020-ban végre Budapestre látogat, ezzel a „Scream Hello – Bring Pearl Jam Back to Budapest 1996/2020” mozgalom egy öt éve dédelgetett álmot valósít meg. Azt hiszem, a hazai grunge rajongóknak jövőre már nyár közepén megjön majd a Jézuska. Élő koncertek szempontjából számomra azonban a Storm The Studio élő debütálása lesz ugyanebben a hónapban, az esztergomi Sportalshowban.
Szóval, aki azt hiszi, hogy a 2019-es év nem volt grunge szempontól gazdag, és hogy 2020-ban nem lesz már ennek aktualitása, az nagyot téved!
___
Pintér Miklós 2019-es évértékelője
Annak ellenére, hogy a seattle-i zenekarok többsége nem 2019-re időzítette az aktuális nagylemezes megjelenését, 2018-hoz hasonlóan rengeteg jó album jelent meg a múlt évben is. Markáns különbség, hogy míg 2018-ban több olyan alkotás is született (Alice in Chains – Rainier Fog, Walking Papers – WP2, A Perfect Circle – Eat The Elephant), amely az „örökre velem lesz” kategóriát képviselte, addig idei legjobbakra inkább a „szívesen hallgatom majd, ha szembejön” címke a jellemzőbb. Egyetlen kivétel van csupán: a hazai, ex-Bedlam tagokat felsorakoztató Storm The Studio albuma. A zenekar nevét viselő lemez az utóbbi évtizedek legjobb magyar nyelvű rock/grunge anyaga, nyugodtan oda lehet tenni a polcra a klasszikus Inside Ash mellé. (Mivel a lemezt a Grungery Media Records adta ki, a személyes érintettség miatt nem tartottam etikusnak szerepeltetni a listákon a zenekar bemutatkozását.)
AZ ÉV LEMEZE:
TOOL – FEAR INOCULUM
AZ ÉV LEMEZEI – TOP 10
- Tool – Fear Inoculum
- KXM – Circle of Dolls
- Duff McKagan – Tenderness
- William DuVall – One Alone
- Chrysta Bell – Feels Like Love
- Liam Gallagher – Why Me? Why Not.
- The Derelicts – Life of Strife
- Mark Lanegan – Somebody’s Knocking
- Joseph Arthur – Come Back World
- Meat Puppets – Dusty Notes
A Storm The Studión kívüli világban az új Tool-lemez lett 2019 egyértelmű nyertese, még akkor is, ha azt a fajta hátborzongató zsenialitást még most, megannyi hallgatás után sem érzem, mint a korábbi anyagaik esetén. A Fear Inoculum dalai számomra elsősorban Adam Jones zseniális gitártémáiról szólnak, így a lemez csúcspontjai is leginkább hozzá kötődnek (Invicible, Descending, 7empest). A KXM harmadik albuma viszont nem a gitárhős George Lynch (Dokken), hanem dUg Pinnick (King’s X) és Ray Luzier (Korn) miatt jó elsősorban. Ha lenne „az év három legjobb, egymás után következő dala” nevű díj, akkor azt a KXM kapná idén a Lightning, Time Flies, Twice trióval. A kevésbé kemény zenét kedvelőknek jó szívvel ajánlom Chrysta Bell csodaszép, „még mindig Twin Peaks hangulatban vagyok” hatású új lemezét, Liam Gallgher „nincs Noel, de így is inkább Oasis, mint nem” kiadványát és Joseph Arthur hangulatos „a RNDM is jó volt Jeff Amenttel, de szólóban még annál is jobb vagyok” albumát.
Nem került fel a listára, mert későn találtam rá Joy Williams fantasztikusan jó folk lemezére (Front Porch). Joy egy négy Grammy-díjas énekesnő, a neve ismerős lehet egy Chris Cornellel közös felvételről: a Misery Chain eredetileg az ő duettjükkel került fel a 12 Years A Slave filmzenealbumra. Aztán pár évvel később a Higher Truth-on is megjelent a dal, de már Joy éneke nélkül. Szintén csak 2020 év elején tudtam jobban elmerülni a hazai Muddy Roots nyers, erőteljes, őszinte, C.O.C-rokon albumára. Talán, ha előbb futunk össze, most a Wings On My Back is a Top 10-ben szerepelne.
Érdekesség, hogy 2019-ben az első tíz helyezettből hat szólóelőadó (Duff McKagan, William DuVall, Chrysta Bell, Liam Gallagher, Joseph Arthur, Mark Lanegan), csupán négy klasszikus zenekari formáció képviselteti magát. Lehet, hogy ez lesz a zeneipar jövője? Remélem, nem!
AZ ÉV EP-I – TOP 5
- Walking Papers – I Belong to You/Trophy Wives
- Mudhoney – Morning in America
- Thunderpussy – Milk It
- Hot Snakes – Checkmate/Not in Time
- Noel Gallagher’s High Flying Birds – This is the Place
A Walking Papers EP-jét a streaming szolgáltatók oldalai mellett Jeff Angellék vinyl formátumban is elérhetővé tették (a teljes első nyomás elfogyott a tavaszi európai turné felénél). Ha ilyen lesz az új album iránya, akkor minden bizonnyal az eddigi legjobb Walking Papers anyag jelenik majd meg 2020-ban. A Mike McCready által támogatott Thunderpussy lányainak négy dalos EP-je ugyanazt az energikus, pszichedelikus ősrockot hozza, mint a bemutatkozó lemez, ahogy a Hot Snakes fogós post-hardcore-ja sem változott semmit a Jericho Sirens óta. Noel Gallagher pedig tovább kísérletezik, a ki tudja mikor bekövetkező Oasis reunionig.
AZ ÉV DALAI – TOP 10
- Blind Melon – Way Down and Far Below
- Walking Papers – Trophy Wives
- KXM – Twice
- Duff McKagan – Don’t Look Behind You
- William DuVall – Strung Out on a Dream
- Chrysta Bell – Red Angel
- Liam Gallagher – The River
- Mark Lanegan – Paper Hat
- Stone Temple Pilots – Fare Thee Well
- Alanis Morissette – Reasons I Drink
Az év legnagyobb meglepetését egyértelműen a Blind Melon okozta, a Way Down and Far Below című, blues-os/grunge-os dalával. Ugyanazt jelenti számomra a felvétel, mint amit az Alice in Chains All I Am-e jelentett 2018-ban. A Walking Papers-nek és a Trophy Wives-nak alapesetben simán nyernie kellett volna (a fenti videóban meghallgathatja mindenki, hogy miért), de a Twice-t is érdemes külön kiemelni: a KXM felvétele olyan, mintha az Alice in Chains egy Lynyrd Skynyrd dalt játszana (lásd verze), a vokálokat pedig Ty Tabor, Jerry Gaskill és Jerry Cantrell együtt énekelte volna fel hozzá. Chrysta Bell a nyolc és fél perc felletti, totál elszállós, pszichedelikus Red Angel című dalával vett le a lábamról, de fontos szót ejteni Alanis Morissette zavarbaejtően őszinte önvallomásáról (Reasons I Drink), és az utóbbi idők legjobb klipjével (One of Us) jelentkező, hasonlóan kemény önvizsgálatot tartó Liam Gallagherről is. Liamtől a Rivert választottam végül, mert jobb, mint a One of Us, de a Gone is szerepelhetne itt, ha nem lenne egy pici önismétlés benne.
AZ ÉV KONCERTJEI – TOP 10
- Walking Papers, Stone Temple Pilots (Berlin, Astra Kulturhaus)
- Alice in Chains, Black Rebel Motorcycle Cub (Zürich, Halle 622)
- Eddie Vedder, Glen Hansard (Dublin, 3Arena)
- Walking Papers, Alva (Budapest, Instant)
- Candlebox (Manchester, Manchester Academy)
- Eddie Vedder, Glen Hansard (Berlin, Max-Schmeling Halle)
- Chrysta Bell (Budapest, Dürer Kert)
- Live (Amszterdam, Paradiso)
- Chris Cornell emlékkoncert (Los Angeles, The Forum)
- Mark Lanegan (Budapest, Dürer Kert)
A legjobb koncertet idén Berlinben láttam, a vártnak megfelelően zseniális Walking Papers-zel és a váratlanul zseniális Stone Temple Pilots-cal. Chrysta Bellt kétszer is megnéztem 2019-ben, a listára – főképpen a körülmények miatt – a bécsivel szemben a budapesti koncertet választottam. A Live-tól többet vártam a Paradisóban (kicsit rutinszerű volt az előadás). A manchesteri Candlebox nagyon jó volt, de közönség hiányában (köszi szervezők) mégsem volt az igazi. A Los Angeles-i Chris Cornell emlékkoncert pedig minden volt, csak hiteles nem: az estét a Metallica (!), a Melvins és a Jerry Cantrell, William Duvall, Jeff Ament, Stone Gossard, Josh Freese ötös mentette meg a hollywoodi sztárparádé giccsétől és a teljesen irreleváns fellépők garmadájától. Az év legborzongatóbb koncertpillanatát Mark Lanegan novemberi budapesti fellépése hozta. A születésnapos énekes felsétált zenészeivel a színpadra, Jeff Fielder gitáros bepengette a kezdőhangot, Mark – nincs jobb szó rá – elbődült, majd néhány akkord kíséretében elénekelte a kifejezetten erre a turnéra írt, Knuckles című bevezetőt: „I got stars upon my knuckles / Hair trigger with an itch for all… you know… I’m Jesus Christ or just some ugly son of a bitch / Been playing with dynomite and I got burned profit from what I’ve learned / I just stopped in for collecting what I’ve earned”. Maga a koncert egyébként az eddig látott Laneganek közül – elsősorban a setlist miatt – messze a legtávolabb állt tőlem, de ahogy kezdődött, az életreszóló volt!
Mit várok a grunge-tól 2019-ben?
Mindenekelőtt a budapesti Pearl Jam koncertet, azt hiszem, nem kell fejtegetnem, miért. Szeretném újra élőben látni a Walking Paperst, a Mudhoney-t, de jó lenne valahol elkapni a Candlebox-ot is. És persze a szokásos, évi egy-két Chrysta Bell buli sem maradhat ki. Az itthoni bandák fellépései közül a legjobban a Storm The Studio koncertes debütálását várom és jó lenne, ha Polonkai Tamás Pearls of Long Loved Years-e is bemutatkozna élőben. Egészen biztosan ellátogatok majd az Angertea, az Alva, az Alone in the Moon, a Slowmesh, Török-Zselenszky Tamás és a Polytrip fellépéseire is. Kíváncsi vagyok, hogy a Pálinkás Tomi által vezetett Tej új felállása merre indul tovább. Az eddig hallott dalötletek alapján egészen nagy meglepetést okozhatnak 2020-ban!
A lemezmegjelenések közül a nyilvánvalóak – Pearl Jam, Walking Papers, Candlebox – mellett kíváncsi vagyok Alanis Morissette visszatérésére, az akusztikus Stone Temple Pilots LP-re és jó lenne végre egy teljes albumnyi új Live kiadványt is végighalllgatni.
Grungery vonalon az első számú cél a Budapest Cornell című film munkáltainak befejezése és 2020-as bemutatása lesz.
Köszönet
2019-ben is rengetegen segítették a munkámat, nekik ezúton is szeretnék köszönetet mondani.
Köszönet szerzőtársaimnak, Bíró Máténak, Kiss Ákosnak, Kun Alíznak, Rockenbauer Zoltánnak, Szénégető Richárdnak és Uzseka Norbertnek, valamint a mindig kiváló fotókért Bobál Katinak. Minden korábbinál színesebb, érdekesebb lett ez az év nektek köszönhetően!
A teljes HammerWorld-stáb, de főleg Cselőtei László és Lénárd László alapító-szerkesztők önzetlen támogatását végig élvezte a Grungery (az online felület és a HammerWorld mellékleteként megjelent Grungery Magazin is). Hálás köszönetem nektek! A Shockmagazin szintén sokat segített, köszönöm Valentin Szilvi, Draveczki-Ury Ádám és Nagy Andor! Az M2 Petőfi TV Én vagyok itt című műsora jó pár alkalommal vendégül látott grunge-témájó beszélgetésekben, köszönöm nektek Nagy Steve és Kurucz Robi! Évek óta mellettünk áll Győr Sándor és a Fémforgács is, köszönöm! Köszönöm Fazekas Richie-nek, a legőszintébb, legmenőbb, igazi szerelemből írt blog (Rockandchili) szerkesztőjének a támogatást és az insiprációt! Rengeteget köszönhetek Miriam Grunwald Farkasnak, az angol nyelvű interjúk szerkesztésében, köszönöm! Hála Tresó T Tibornak a mindig töretlen támogatásért. Köszönöm Pritz Péternek és az Openairradio.hu-nak a lehetőséget a Rockers’ Paradise című műsor szerkesztésében való részvételhez. Nagyon jókat beszélgettünk 2019-ben Szénégető Richárd Ric$Castjában, az utóbbi idők legjobb zenei podcast kezdeményezésében. Köszönöm a lehetőséget Ric$ és a háttérmunkát Pataki Laci!
És mindenekelőtt köszönet neked, kedves olvasó, hogy 2019-ben is a Grungery-vel tartottál!
Jöhet 2020!
