„Itt vagyunk Magyarországon, kelet és nyugat között, egy kicsit a senki földjén olyan szempontból, hogy ide is akarunk tartozni, meg oda is, de igazából sehol nem fogadnak minket igazán el. Egzotikusak vagyunk, de nem úgy, mint egy latin nép” – mondja Pálinkás Tomi, a Nagyúr frontembere a zenekar Szemét című első lemezének szövegeivel kapcsolatban. Az együttes kiválóan sikerült debütalbumáról Pintér Miklós beszélgetett az énekessel. Interjúnk.
Térjünk azonnal a lényegre! Hányszor bántad meg az elmúlt hónapokban, hogy a Nagyúr nevet adtátok a zenekarnak?
(nevet) „Ez egy jó kérdés! Van közülünk, aki utálja ezt a nevet. Nekem tetszett az elején, de azóta nem törődöm vele. Így döntöttünk, és akkor mi van?!”
Nem ezen múlik?
„Részben ezen is, de sok olyan esetet láttunk már, amikor egy adott banda neve nem volt a legjobb, viszont a zenén keresztül felruházódott számos pozitívummal. Nem volt alapból menő, de a zene azzá tette.”
A Nirvana jó példa erre?
„A Nirvanát nem tudom megítélni, de mondjuk mi az, hogy At the Drive-In? Egy ilyen helyhatározós szerkezet, amiből aztán később ebből divat lett. Közben Zsuzsi, a feleségem a háttérben azt mondja, hogy ’Isten Háta Mögött’. (nevet) Lassan már egy teljes mondat lesz a név például …And You Will Know Us by the Trail of Dead és hasonlók. Abszolút megértem egyébként, ha valaki azt mondja, hogy a Nagyúr nem volt jó választás.
Lehetett volna menősködőbbet találni, de akkor meg túl nagy lett volna az elvárás. ’Egy ilyen jó nevű zenekartól ez nem elég!’ De így, Nagyúr névvel azt mondják, ‘hú, ahhoz képest de jó ez a zene’!” (nevet)
Korábban azt nyilatkoztad, hogy nem feltétlenül gondolkodtok hagyományos LP megjelenésben. Miért változtattátok meg ezt az elképzeléseteket?
„Amikor eredetileg elkezdtünk a Nagyúrról beszélgetni, akkor arra gondoltunk, hogy négyesével fogjuk megjelentetni az új dalokat. Aztán arra jutottunk, hogy az mégsem ugyanaz, mint amikor van egy nagylemezed. A koncerteken kialakult egy sorrend, valahogy megéreztük, ahogy a dalok következnek egymásból, ez pedig le is zárta a kérdést.”
Pár éve azt mondtad, hogy a Tej valójában az Isten Háta Mögött folytatása volt. Nem feltétlenül állítanám viszont ugyanezt a Nagyúr és a Tej viszonylatában.
„Ennek nagyon egyszerű a magyarázata: a Nagyúrban nem én vagyok az alap dalszerző. Azon túl, hogy megírom a szövegeket és az énekdallamokat, nekem az a feladatom, hogy Bokros Csabi és Bakszi [Bakos István basszusgitáros] témáiból, amivel Kristóffal [Szabó Kristóf dobos] hárman eljammelgetnek, kiválasszam azokat, amikből szerintem egy jó dal lehet. Ezért nem lehet a Tejet ebben a kontextusban tovább vinni. Csabinak már régen, az Isten Háta Mögöttben is volt egy markáns stílusa, csak nem került annyira előtérbe, mert ott tudatosan másodgitáros szerepe volt. Itt viszont teljes mértékben az övék a riffek, a hangulatok, az érzelmek, amik alapján csak később írom meg a szöveget. A Szomj például mindössze egy gitártéma volt akkoriban, amikor a srácok még az új Dereng-dalokon dolgoztak, én pedig csupán mint potenciális producer dolgoztam velük. Éppen dolgozni mentem Gödöllőre HÉV-vel, amikor átküldte Csabi felszisszentem, hogy ’Jézus úristen, már megint milyen riffet írt’! (nevet) Mindig meg tudott lepni, de akkor mondtam azt, hogy oké, vállalom a felkérést. Végül a Szomj lett a lemez és a koncertek egyik legfontosabb dala.”
Ha már koncertkedvencek: az elsőként megjelenő, klipes Túl rövidet azért jól eldugtátok a lemezen!
„Direkt!” (nevet)
Ez valami koncepció része volt?
„Részben. Én nagyon szeretem azt a dalt, hogy viccesen fejezzem ki magam, az a mi Közelítő távolítónk. Hogy miért a Változókkal nyitottuk az albumot, annak története van. Üldögéltünk Zsuzsival Pulában és egy templomban, eltérő ritmusban, megszólalt három, egymással nem összehangolt harang. Néha pont összecsengtek, de más hangon és más ütemben szólaltak meg. Koncerteken intróként bejátszottam telefonról az ott készített felvételt, aztán beindult a Változók, és nagyon működött a dolog! Mondtam a srácoknak, hogy ugyanígy kell indítanunk a Szemetet, nem is szeretnék vitatkozni ezen. A Túl rövid így kiszorult, viszont szerintem egy utolsó dal nagyon is fő hely egy lemezen.”
Amikor beszálltál a Nagyúrba úgy tűnt, hogy nagyon jó a zenekar tagjai között a kémia. Ez a zeneírásban hogyan nyilvánul meg? Azért tudtok vitatkozni, ne adj isten, összeveszni dolgokon vagy inkább harmónia van, mert úgyis te mondod ki az utolsó szót?
„Nyilván Bokros Csabi úgy ismert engem, mint a rossz pénzt, neki fel sem kellett készülnie rám. Kristóffal a Stonehenge-, Bakszival pedig a Dereng-időktől kezdve állunk már kapcsolatban. Ennek ellenére persze újra le kellett futnia a programnak, ami kialakította a szerepeket Azt gondolom, hogy mára mindenkinek meglett a pontos helye a zenekarban. Én tényleg tudok basáskodni és Napoleon-komplexusoskodni – nem tudom, ennek mi a legpontosabb megnevezése -, és sokszor ragaszkodom a végső szó jogához. A többiektől kellene megkérdezned, de szerintem egészen nyitott vagyok már a korábbiakhoz képest. Személyeskedés viszont soha sincsen.”
Jól érzem, hogy nem voltál még soha ennyire kiakadva a szövegeidben?
„Szerintem csak az a különbség, hogy most lehet érteni őket!” (nevet)
Ki voltál akadva eddig is?
„Persze, de most kifejezetten törekedtem arra, hogy érthetővé váljak. Azt hiszem, éppen eleget írtam már a saját vívódásaimról. Egy enyhe populista lépéssel kiléptem most ebből a körből és úgy döntöttem körbenézek, megnézem, hogy mi újság a világban. Ezt egyébként részben a Blind Myself-es Tóth Gerinek is köszönhetem, akivel régen is és most is írunk dalokat együtt. Ő úgy dolgozik, hogy kigondol egy témát, és ragaszkodik hozzá, hogy azt járjuk körbe. Ez a szemléletmód egy kicsit beépült nálam is és tudtam alkalmazni ezt a Nagyúrnál. Itt vagyunk Magyarországon, kelet és nyugat között, egy kicsit a senki földjén olyan szempontból, hogy ide is akarunk tartozni, meg oda is, de igazából sehol nem fogadnak minket igazán el. Egzotikusak vagyunk, de nem úgy, mint egy latin nép.”
Ha nem lennénk itt, nem biztos, hogy hiányoznánk?
„Nem. A Változót egyébként pont ez az érzés szülte. Amikor elkészültem a rap-résszel, akkor esett le, hogy én tulajdonképpen azt feszegetem, hogy milyen Magyarországon élni. Félre ne értsen senki, nem a jelen helyzetről írok, hanem történelmi távlatokról beszélek. Lukács Laci nagyon szépen megfogalmazta, hogy ’egy szemétdombra szültek’ – még ha ő nem is feltétlenül erre gondolt.
Sok-sok dalunkban megjelenik, hogy mi az a kisebbség, amibe bele akarok tartozni én, mint egy gondolkodó, kicsit ellenálló, de egyébként az élet legtöbb területén teljesen konzervatív, ’natural born boomer’ hozzáállású arc.
Nagyon furcsa dolog ez, mert még magamban is egy csomó kognitív disszonancia merül fel sok mindennel kapcsolatban. Van, amiben teljesen liberális vagyok és van, amiben teljes mértékben a legbrutálabb konzervatív felhang, és ez megjelenik a szövegeimben is.”
Érdekes, amit mondasz, mert miközben reflektálsz a világ dolgaira, kívülről úgy tűnik, hogy régen látott harmóniában éled az életed.
„Ez abszolút így van. Nagyon szerencsésnek érzem magamat a külső szemmel talán nagyon unalmasnak és szűknek tűnő világomban, de ez részben tudatos is, erre van igényem. Ebben a piciny medencében nagyon jó lubickolni még akkor is, ha a világ ennek ellenére bugyog, zuborog, ömlik és zajlik körülöttem.”
A Hírtelen című dal szövegében vannak olyan magánéletbeli utalások, amikről kevesen gondolták volna, hogy valaha is elő fogod őket venni. Miért döntöttél úgy, hogy újra felhozod ezeket?
„Az, hogy ’nincs hír, ami rólam szól’, abból a szempontból vicces, hogy volt már olyan, ami igen. Mivel én közszereplőnek számítok, évekkel ezelőtt minden híradásban nevesítettek is, nem ’P. Tamás, budapesti lakos’, hanem ’Pálinkás Tamás, az Isten Háta Mögött frontembere’ voltam. Amikor megírtam ezt a szöveget, magam is meglepődtem, hogy az olyan dolgok, mint ‘ölök vagy nyerek, vagy rendőröket verek’ kijöttek belőlem, mégis örültem ezeknek – leginkább azért, mert ütemre és rímre is stimmelt a dolog. Ez pedig hozta magával a továbbiakat, hogy ’vagy, ha az erekbe szerek kerülnének újra meg újra meg újra’, ami az akkori, nagyon nem egészséges életvitelemre, plusz az Átlag éjjel című Tej-dalra reflektál. Annak az időszaknak az volt a nem jó értelemben vett csúcsa.”
Volt benned olyan érzés, hogy de jó, hogy erről a témáról mára már ilyen lazán, könnyedén tudsz beszélni, simán ki tudod mondani ezeket a dolgokat?
„Nagyon sokáig nyomasztott, de amikor erről van most szó, nincs bennem már az a hosszú éveken keresztül tartó rossz érzés. Egy időben bármi pozitív dolog is történt, beugrott, hogy nem nyugodhatok még meg. Olyan volt, mintha valami szürkeség elvitt volna minden színt az életemből. Lehet, hogy csak öt percre, lehet, hogy egy egész éjszakára, vagy pár napra, de iszonyú nyomasztó volt. Amíg a másfél éves hercehurca után nem érkezett meg az ítélet, konkrét féltem. Az volt a durva, hogy hiába zárult már le az ügy, még utána is sokszor előjött bennem az érzés. Mostanra szerencsére ez elmúlt, ezzel együtt az agyam tudja, hogy nem keveredhetek bele semmibe se.”
A Tejjel és az Atomkivel mi a helyzet jelenleg?
„A Tejből – zenekari szempontból – már soha nem lesz semmi. Viszont a gépemen van jó pár Atmoki-dal, ami félkész állapotban van, csak be kellene fejezni őket. Szeretnék még idén kihozni egy Fsz Kvn Vol. 2-t, legalább négy dallal. Azok a számok jók, vagy pontosabban fogalmazva, nekem tetszenek, szeretném megosztani őket azokkal, akiket valaha is érdekelt ez. Jó lenne Zsuzsival együtt csinálni, ő fuvolista, a Szív című Atomki dalban hallható is, ezt pedig tovább kellene vinni. Nagyon nagy jungle funok vagyunk, akarok venni egy basszusgitárt, hogy nagyon jó jungle-os groovokat írjak meg rajra.”
Hogy érzed egyébként, elkezdtek visszatalálni hozzátok azok az Isten Háta Mögött rajongók, akik a Tejnél elfordultak tőled, mert az túl popos volt nekik?
„Meglepő módon nincsen IHM-ezés. Volt bennünk Csabival egy kis félelem, hogy felmegyünk a színpadra és majd a számok között azt kiabálják, hogy ’a Tavaszit’, de egyetlen ilyen eset sem volt. Ez egyébként nagyon meglepő. Vagy természetesnek veszik, hogy most a Nagyúr van, vagy már annyi idő eltelt az Isten Háta Mögött óta, hogy ennek nincs már relevanciája. Akik a Nagyurat hallgatják, maximum azt mondják, hogy igen, volt valaha IHM, de ez most a jelen.”
Örülsz ennek?
„Igen, de tényleg meglepő a dolog. Amíg nem kérdezted, addig nem is gondolkodtam ezen.”
Tej-rajongók bujkálhatnak még valahol?
„Hát, amikor múltkor lenéztem az Akváriumban a színpadról, láttam a nézőtéren egy lányt a citromsárga, lefelé fordított koronás Tej pólóban. (nevet) Én nagyon bírtam a Tej bulikat és az utat, amit a zenekar bejárt. Lehetett volna több is a dologban, ha olyan a hozzáállás, de nem lett. Ez van.”
Most is Vári Gáborral dolgoztatok az anyagon a szegedi Miracle Soundban. Milyen volt a közös munka?
„A stúdió a régi címéről egy sokkal kiforrottabb helyre költözött. Mi pont az átmeneti időszakban dolgoztunk ott az EP-t követő harmadik etapon. Az utolsó egy különösen jó, 24 órás együtt gondolkodás volt Bakszival és Gabival. Produceri szemlélettel kevertük a dalokat, de Gabi nélkül nem tudtuk volna megcsinálni, olyan volt, mintha beszállt volna arra az időre a Nagyúrba. Azok tényleg csodálatos pillanatok, amikor valaki nem tagja a zenekarnak, de nem csak szakmailag, hanem érzelmileg is közel kerül az egészhez. Nyilván ő egy profi, a várigabis, Miracle-stúdiós anyagokra pedig sosem lehet panasz. Azt mondta, a Nagyúr lemezt referenciaként használja majd. Nagyon durva, hogy ilyenek megtörténnek! Nem gondoltam volna, hogy ilyen idősen még ilyen dolgokat fogunk kiadni a kezünkből.”
Gondoltad volna, hogy ennyi idősen még mindig ilyen lelkes leszel egy új anyaggal vagy egy zenekaroddal kapcsolatban?
„Azzal nincsen probléma, az lenne a baj, ha a lelkesedés nem találkozna a tartalommal.
Lelkes lehetek azon is, ha valamit nagyon rosszul csinálok. Lehetnék például nagyon lelkes sakkozó, de nagyon rosszul sakkozom. (nevet)
Viszont most azt érzem, azt gondolom, hogy ezt az anyagot tényleg odatettük. Persze a Nagyúr nem válik Leander-szintű dologgá sohasem, mert nincs annyi ember, akinek a zenénk tetszhetne. A magunk köreinken belül viszont a Szemét tényleg egy nagyon odarakós lemez lett, és ebben Vári Gabinak, mint valamiféle ötödik tagnak, hatalmas szerepe van.”
A napokban jött a hír, hogy Bakos István kiszállt a zenekarból. Hogyan érintett a kiválása téged?
„Bakszi nem csak zenészként, hanem mint ember is hiányozni fog nekem, nagyon közel kerültünk egymáshoz. A lemezt négyen írtuk, de mi ketten vittük stúdiószinten a dolgot, és zenei szinten is a mi ízlésünk állt a legközelebb egymáshoz. Például mindketten gyerekes örömmel hallgattuk a Fall Out Boy korai lemezeit. Jól el tudtunk például vitatkozni azon, hogy egy-egy szám hogyan kezdődjön vagy hogyan érjen véget, kettő vagy három másodperc legyen-e a dalok között a szünet és így tovább.” (nevet)
Soha nem fordult meg a fejetekben, hogy elővegyetek egy vagy több Isten Háta Mögött dalt egy hosszabb Nagyúr koncertprogramhoz?
„Nem. Teljes mértékben ki van ez zárva. Annak idején nagyon ösztönösen jött, amikor elővettük a VHK-tól az Aláírhatatlan történelmet, aztán később kategorikusan minden IHM-bulit azzal fejeztünk be. Ez ma nem tudna ilyen spontán lenni, mert most már gondolkozunk azon, hogy mit lehetne feldolgozni. Egyelőre nem akarok erről semmit mondani, mert akkor mindenki azt fogja kérdezni, hogy mi van azzal, amit legutóbb említettél?” (nevet)
A Nagyúr fellépésein mindig a Túl rövid az utolsó dal…
„…és én mindig izgulok is, hogy sikerül-e megkánonoztatni a közönséget. A Blind Myself előtt az Akváriumban ötszáz ember nézett minket, a szólamok egyszer csak összeálltak, ott működött a dolog. A zenészek az ilyen vagy hasonló élményekből nagyon sok motivációt merítenek. A zenészélet szépsége és átka is egyben, hogy elkezdesz függeni ezektől. Az egészséges és a hosszútávú része viszont az, hogy amikor megszületik egy dal, egy téma, vagy csak egy két másodperces átmenet, akkor előfordulhat, hogy az késhegyre menő vitákat szül, de amikor aztán megoldódik, abban a pillanatban azt gondoljuk, hogy az egész életünk helyreáll. Mert mondjuk van egy olyan minimális változás egy dalban, amit senki, de senki nem vesz észre rajtunk kívül, viszont nekünk azok a pillanatok a világot jelentik.”
Február 23-án az A38 Hajón léptek majd fel. Mire lehet számítani tőletek?
„Mivel a lemezanyagon kívül csak egy új számunk van, amit a rendelkezésre álló idő miatt most valószínűleg nem fogunk játszani, a Szemét dalait fogjuk variálni. Aki volt már Nagyúr koncerten az tudja, mire számíthat, aki nem, annak pedig ajánlom magunkat!” (nevet)
___
Fotó: Fedor Bence
