Generációs flash | Alone in the Moon: Collection Of Great Generational Anthems (2016) albumajánló

Share Button

Vajon milyen lenne, ha összekevernénk az Alice In Chains-t és a Queens Of The Stone Age-et, adnánk hozzá egy kis Toolt, néhol ráakasztanánk több tonnányi Down/COC/Crowbar típusú súlyt, meg a ’90-es évek második felében csúcsra járatott, mélyre hangolt, groove-os metalt, majd minderre rászabadítanánk egy egészen zseniális, ezer hangon megszólaló énekest? Nem hangzana rosszul, ugye?

COGGA_front cover Alone in the Moon: Collection Of Great Generational Anthems (2016)

Első hallásra?

Annak kellett volna lennie, pedig nem volt az.

Mármint szerelemnek, első hallásra.

Egy ős-grunge rajongó alapból futva menekül ezek elől a pincébe hangolt, poszt-grunge és nu metal hatású hangzásoktól. Próbáltam szeretni, de az első időkben tényleg nem ment. Annyira felületes voltam, hogy majdnem lemaradtam az utóbbi évek egyik legnagyszerűbb magyar grunge-rock albumáról.

Hogy aztán a lehető legváratlanabb pillanatban végül csak leessen a dolog. Sokadik nekifutásra. Akkor, amikor az ember tényleg nem is számít rá. A részletektől most megkímélnélek benneteket, de a lényeg az, hogy volt egy pillanat, amitől kezdve nem volt megállás.

Az album végleg magába szippantott.

Zeitgeist Pop/Buzzkiller Sunday

Pedig a Collection Of Great Generational Anthems első dalai inkább Josh Homme-ék, valamint más, groove alapú amerikai zenekarok munkáira emlékezetnek, mint mondjuk a grunge-éra bármelyik kiválóságára. A tempós szerzemények úgy vágtatnak át az emberen, mint egy kisebb mamut-csorda, szinte levegőt sem hagyva a trackek között. A hangerőt már itt érdemes feltekerni, hogy a dinamikai váltások még jobban magukkal vigyenek.

A nyitó Zeitgeist Pop és a második Buzzkiller Sunday három perc alatti villanások, és bár az utóbbi énekdallamaiban már felfedezhetőek a jóleső Staley/Cantrell hatások, mégis inkább a dal végi „Fuck You, It’s Buzzkiller Saturday” üvöltés maradt meg nekem első körben. Aztán persze elmerültem a szövegben is, és érdekes dolgokat találtam.

A dal mondanivalója ugyanis igazán időszerű napjainkban, amikor az emberek egy része a televíziót bámulja naphosszat, de mégis egészen különlegesnek hiszi magát, pedig csak valaki más vagy mások identitását majmolja („pop culture avatars” ugyebár, hogy a dalszövegből idézzek egy találó megfogalmazást).

És akkor álljunk is meg itt egy pillanatra.

 

Az Alone in the Moon-sztori

 

Az Alone in the Moon 2002-ben startolt el Budapesten, Várhidi Adrián énekes/gitáros/dalszerző vezetésével.

 

Az “ős-AITM-el”, melynek magja a sok tagcserével együtt is állandó volt – Uzonyi Gábor (dobok), Simon Zoltán (basszusgitár), Várhidi Adrián (gitár, ének) – kilenc év alatt körülbelül hatvan dalt írtak, számos demót rögzítettek, így körülbelül öt lemeznyi anyaguk született.

Menyhárt Balázs dobos 2012-ben csatlakozott a zenekarhoz, és ezt tekintik a zenekar valódi megalakulásának. Balázs bizonyos dalokat nem volt hajlandó játszani, más dalokat pedig teljesen át akart írni. Adrián viszont igyekezett minél kevesebbet változtatni, mivel ez az egész valahol egy jelentős életszakaszának konzerválásról is szólt. Tizenkét évvel később, a Collection Of Great Generational Anthems felvételeinek idején egyes dalok már több, mint tíz évesek voltak.

A tizennégy számos album teljes mértékben szembemegy a mai trendekkel: a felvételek alapjai abból a korból származnak, amikor a CD és a hosszabb albumok élték aranykorukat.

 

NOW_3117 Alone in the Moon: Menyhárt Balázs (dob), Simon Zoltán (basszusgitár), Várhidi Adrián (ének/gitár)

Szövegek

Várhidi Adrián szövegeinek, minden egyes dalának fontos üzenete van. Olyan dolgokról ír, olyan dolgok foglalkoztatják, olyan dolgokról van véleménye, ami csak nagyon keveseket ihletett dalszerzésre ilyen mélységben a hazai zenei színtéren.

Éles társadalomkritika a szórakoztatóipar hatalmáról, a politikus popzenéről, a túlszexualizált popkultúráról, a nők szextárgyként való kezeléséről, a “zsákmányférfiakról” vagy éppen a tinédzserkor kitolódásáról és a naivitás elvesztéséről. Az ember tényleg csak kapkodja a fejét, hogy valaki ennyire intelligens, mondanivalóját tekintve pedig különösen fontos témákat boncolgat. Választékos angolsággal, szájbarágós okoskodás helyett sokszor csak éppen egy-egy elgondolkodtató utalással.

És Adrián játszik a hangjával: ha akarja Layne Staley, ha akarja Kurt Cobain, ha akarja, egy kicsit flegma, ha ahhoz van kedve éppen, akkor amerikai punk. Mikor, melyik dalhoz – illetve a dal mondanivalójához – melyik illik. Keményen dolgozik azon, hogy ráerősítsen a tartalomra, mintha különösen fontos lenne számára az üzenetek eljuttatása.

És ebben kifejezetten emlékeztet annak a jól ismert, észak-nyugati államnak a ’90-es évek elején megismert előadóira.

Justifier/Anthem XYZ/Digital Holocaust

Az album tényelg nem hagy szusszanásnyi időt sem, már itt is van a hármas Justifier, azzal a Red Hot Chili Peppers-es kezdésével, a Rage Against The Machine-es gitárjaival, valamint a jól eltalált tempójával.

Az Anthem XYZ lett az első klipes dal, és szerintem – a slágerességét is figyelembe véve – ez egy nagyszerű döntés volt a srácok részéről. Magával ragadó, hatásos a videó, a fiatalabb generációt azonnal berántja, én meg addig helyettük is koncentrálok a zenére. Szintén a RATM integet a Digital Holocaust elejéről, majd a dal közepén egy zseniális, Chains-hatású dallam teszi fel a koronát a lemez egyik legjobbjára.

Totál ’90-es évek a dal, tökéletes elővezetés a Collection legerősebb hármasához, a Generation Flesh/Emigrant Song/Franny Lane trióhoz!

A Grunge Big3

A Generation Flesh nem csak a nyitó és a refrént átölelő Staley feeling miatt lesz a Grungery-olvasók egyik kedvence, hanem azért is, mert akkorát dobol benne Menyhárt Balázs, amekkorát leginkább Tool lemezeken – főképpen a Lateralus és a 10 000 Days – lehet hallani. A szám végi riffben aztán Adam Jones és Robb Flynn szelleme is megjelenik. Szóval a flesh-t nyugodtan kicserélhetnénk flash-re is akár, annyira jó ez a dal!

Ide is teszem, tessék, érdemes meghallgatni.

Az album egyik legjobbja!

Az Emigrant Song volt a nap dala a Grungery-n, és ez talán elmond róla mindent. Ez már itt színtiszta grunge, legalábbis nem hiszem, hogy Magyarországról ennél közelebb lehet kerülni Seattle-höz! Adrián hatalmasat énekel benne, megint ott van a hangjában Layne Staley, de most egy kis Kurt Cobainnel fűszerezve.

A dalközépi Audioslave-szerű riffelés aztán akkora Down/COC/Crowbar súlyba megy át, hogy annak hallatán még New Orleans-ban is elismerően csavarnának egyet… a szakállukon. Nem egy tipikus klipnóta, de ha valaki kérdezné, én egészen biztosan ezen keresztül mutatnám be a srácokat az érdeklődőknek! (Egyébként ez így is történt, volt is meglepetés, amikor elárultam, hogy valójában itt egy budapesti zenekarról van szó.)

Egyértelműen az Emigrant Song a kedvencem a lemezről, és ezzel egészen biztosan nem csak én leszek így!

A trió harmadik darabja az akusztikus gitárral kísért Franny Lane, és ez megint nem egy olyan dal, amiről azt gondolnád, hogy itthon született. Nagyon amerikai a feeling, hosszú autóutak, a végtelen arizóniai sivatag, a forróságtól vibráló levegő csalóka játéka jut róla eszembe. A dal eredetileg egy klasszikus tini szerelmes-szakítós szám volt, a tíz évvel későbbi szöveg viszont már inkább egy utolsó búcsú, a kezdeti ártatlan szerelemképtől.

Ultrabitch/Age Of Women/Newropean Nights/The Virgin/Sheep

Az Ultrabitch a két nyitódal testvére, a szólók alatt Simon Zoltán basszusgitáros masszív játékával. Zoli röfögő basszusáról megint csak a Tool jut az eszembe, jókat játszik, meghatározó eleme az AITM hangzásának! A basszus az Age Of Womenben is fontos szerepet kap, de itt van a lemez egyik legjobb riffje is, és a lemez egyik, ha nem a legjobb – Adrián szerint ’80-as évekbeli, „cock-rock” – refrénje.

Úgyhogy mi, grunge rajongók ezt a dalt is nagyon szeretni fogjuk!

A Newropean Nights kicsit szellősebb, keveredik benne a sűrű zengetéses, lágy akkordos, indie rockos hangzás és az erőszakos, mélyre hangolt gitár. A 25 újra grunge. A srácok szerint a dal félig komoly, félig paródia, és a többi tétellel szemben ebben elég sok, a stúdióban improvizált témát hallhatunk benne. Ez is szellősebb, a szóló kifejezetten lebegős, Cobaines gerjedéssekkel fűszerezve.

Az utolsó előtti The Virgin szintén születhetett volna Seattle-ben és minimum videoklipért kiált. Szerelem, kiszolgáltatottságától való rettegés, feloldozhatatlan magány. Ilyen dalt csak az tud írni, aki volt már hasonló helyzetben. A lemez legmélyebb pillanatai ezek!

A záró Sheep szerényen csak outroként lett alcímezve, pedig nem hogy teljes értékű dalról van itt szó, de amikor Balázs újra csak zseniális, W.M.A. (Pearl Jam ugyebár) ritmusaira, egyszer csak megérkezik az AIC-szerű refrén, az minimum a Staley korszak utolsó albumára, a III-ra emlékeztet, és azt hiszem, hogy ez most a lehető legnagyobb dicséret, ami a fiúkat ezen a blogon, ebben a kritikában érheti!

Összegzés

A Collection Of Great Generational Anthems az utóbbi idők kiemelkedően legjobb magyar albumai közé tartozik. Megvan benne mindaz, ami miatt érdemes zenét hallgatni: a grunge, a rock, a metal mellett egy olyan, minden pillanatban jelenlévő, egyedi íz, ami az Alone in the Moon sajátja, és aminek segítségével egy teljesen egyedi zenei világot hoztak létre.

A rengeteg befektetett energia – a zenén, a szövegeken, a dalok üzenetén valamint az album arculatán át, a végletekig kidolgozott bookletig – több, mint elismerésre méltó. Példaértékű hozzáállás egy olyan zenekartól, amelyiknek sokkal nagyobb figyelmet kellene kapnia. Remélem, hogy hamarosan sokan felfedezik maguknak az AITM-t, igazán megérdemelnék!

Biztos vagyok benne, hogy ezek a srácok még nagyon sok örömet fognak szerezni nekünk, grunge rajongóknak.

A Collection Of Great Generational Anthems-nek bérelt helye van az év végi toplistáimon!


Short Report

 

Alone in the Moon: Collection Of Great Generational Anthems

 

Megjelenés: 2016. március 18.

 

Alone in the Moon: Várhidi Adrián (ének, gitár), Simon Zoltán (basszusgitár), Menyhárt Balázs (dob)

 

Producer: Vári Gábor

 

Tracklist: 

Zeitgeist Pop

Buzzkiller Saturday

The Justifier

Anthem XYZ

Digital Holocaust

Generation Flesh

Emigrant Song

Franny Lane

Ultrabitch

The Age of Women

Newropean Nights

25

The Virgin

Sheep


Az Alone in the Moont az alábbi online felületeken követheted:
https://www.facebook.com/aitmband

https://twitter.com/aitmband

https://instagram.com/aitminsta

http://aitmband.tumblr.com/

 

3 hozzászólás

  1. faktor69

    Jó kis album, de engem még nem tudott teljesen beszippantani, de az Emigrant Song már elsőre tetszett. Fogok még vele próbálkozni.
    Amúgy 2015. május 29. az eredeti megjelenés, a deluxe verzió jelent meg idén.

    • Stardog

      Tavaly még csak digitális formában jelent meg, idén pedig a fizikai hanghordozók (CD & Vinyl) formájában is.
      A Grungery nyilván az utóbbit tekinti a hivatalos megjelenésnek =)

    • Pintér Miklós
      Szerző

      Az Age Of Women és a Virgin jött be viszonylag gyorsan még, azokat gyűrd! 🙂 A másik észrevételre: Grungery univerzumban az számít lemeznek/albumnak, ami fizikai formátumban is megjelenik meg. Ezért most. 😉

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.