Mesék a Moore-ból – 2. rész | Pearl Jam: Even Flow (videoklip, 1992)

Share Button

A Moore Theatre az egyik legfontosabb grunge-történeti helyszín Seattle-ben. A Pearl Jam 1992. január 17-én, először lépett fel ezen a néven a belvárosi színházban, és bár nem így tervezték, de azonnal egy videoklipet is leforgattak. Az Even Flow az Alive után másodikként került az MTV műsorára. A kisfilm története azonban sokkal kacifántosabb annál, mint azt sokan elsőre gondolnák. Josh, kérjük hogy kapcsold le azokat a lámpákat. Pearl Jam kordokumentum a ’90-es évek elejéről.

ev-even-flow “Ez nem egy TV stúdió! Josh, kapcsold le azokat a lámpákat!”

 

The King

 

1990 augusztusa volt, és Stone újra stúdióban vonult jóbarátjával és korábbi zenésztársával, Jeff Amenttel, a Green River és a Mother Love Bone korábbi basszusgitárosával. A cél az volt, hogy az MLB énekes, Andy Wood (RIP) döbbenetes és váratlan halála után az új bandájuk énekesének megtalálásához dalokat rögzítsenek, a Jimi Hendrix és Stevie Ray Vaughan fantatikus régi sulistárs, Mike McCready, valamint a Soundgarden dobos Matt Cameron segítségével. A Gossman Projectnek keresztelt demó első tétele The King munkacímen futott, és már nyomokban tartalmazott Even Flow-t, a legenda szerint ebből fejlődött ki a nagyvilág által megismert dal.

 

 

Even Flow: a dal

Nehéz szülés volt.

Az Even Flow tempója csak nem akart összeállni, Stone Gossard pedig a folyamatos újrajátszásokkal kezdett a Pearl Jam többi tagjának az agyára menni. A Ten dalainak felvétele egészen addig simán ment, amíg bele nem kezdtek a srácok egy soha véget nem érő történetbe.

Vagy legalábbis úgy tűnt, hogy az Even Flow soha nem lesz az, aminek Stone hallani akarja.

Mike McCready: A Ten rögzítése során vagy harmincszor felvettük az Even Flow-t. A Yellow Ledbetter megvolt másodszorra [a Yellow Ledbetter egy McCready/Ament szerzemény, az Even Flow pedig Gossardé – PM]. De a Ten leginkább Jeff és Stone, Eddie és én pedig éppen hogy csak csatlakoztunk hozzájuk.

Később aztán a 30-ból 50-70 lett, a Yellow Ledbetter viszont – a Footsteps társaságában – csak a Jeremy maxin jelent meg több, mint egy évvel később, 1992. szeptember 27-én.

Mike McCready: Ötvenszer vagy hetvenszer is eljátszottuk a dalt. Istenemre esküszöm, egy rémálom volt. Addig játszottuk, amíg meg nem utáltuk egymást. Még most sem gondolom azt, hogy Stone elégedett a lemezen megjelent végeredménnyel.

Jeff Ament 100-ra emlékszik.

Jeff Ament: Tudom, hogy ez a dal az elejétől a végéig jó volt, talán a legjobb az egész lemezről. De ezzel együtt a Ten legrosszabb felvételi procedúrája is hozzá kötődik. Van vagy 100 felvételünk róla, de soha nem éreztük véglegesnek egyik verziót sem.

Eddie Vedder pedig már 120-ról beszél.

Eddie Vedder: A tempója miatt az Even Flow-t vagy százhússzor eljátszottuk. Ahányszor befejeztük, annyiszor gondoltam azt, hogy végül ez a verzió kerül majd fel a lemezre. Mindent beleadtam, amit csak tudtam. És nem foglalkoztam azzal, hogy hogyan fogok a továbbiakban énekelni. Az első napokban emiatt jó párszor elment hangom. Azt hittem, hogy jól csináltam a dolgot, és hogy „na, ez fog szerepelni a végső felvételeken”.

A dal szövegéről Eddie azt nyilatkozta, hogy egy véletlenül végighallgatott beszélgetés adta az inspirációt. Amikor az egyik próba során, hajnali 3:00 körül kiment a mosdóba, az utcáról részeg fickók üvöltözésére lett figyelmes. Közelebb ment, és kinézett az ajtó melletti repedésen. A következő 20 percben egy olyan történetnek volt szemtanúja, ami keményebb volt, mint bármilyen előre megírt történet. Erőszak és drogok – a sztorinak volt eleje, közepe és vége. Valóságosabb volt, mint egy mozifilm.

A Ten 1991. augusztus 27-én került a boltokba, a Pearl Jam pedig ennek örömére elképesztő intenzitással kezdett el koncertezni. A zenekar nyakába vette az Egyesült Államokat és Kanadát, és az év végéig 124 nap alatt, 72 (!) koncertet adott

 

A Pearl Jam Smoke On The Waterje

 

A rajongók körében népszerű mondás, miszerint “nem tudom, hogy melyik dalokat veszik ma este elő a srácok, de az Even Flow egészen biztosan lesz”.

 

Vajon csak mi érezzük ezt így, vagy tényleg van valóságalapja a dolognak?

 

A Pearl Jam krónikásai szerencsére a zenekar megalakulásának első másodperce óta szorgosan feljegyzik Eddie Vedderék mindennapjait, így például azt is, hogy melyik koncerten, milyen dalokat, milyen sorrendben játszott el a csapat. Nyilvántartják azt is, hogy eddig hányszor.

 

Érdekességképpen megnéztem, hogy mely dalokat vették elő leggyakrabban Stone Gossardék élőben. A teljes képhez persze figyelembe kell venni azt is, hogy a ’90-es évek elején iszonyú mennyiségű fellépése volt a Pearl Jamnek, illetve hogy a régebbi számok műsorra tűzésére egyébként is sokkal több lehetőségük volt Jeff Amentéknek, azaz a korai albumok dalai elve hatalmas előnnyel indultak.

 

A valóság tehát így fest:

 

pearl-jam-koncert-dalok-sorrendje

 

Azaz az Even Flow tényleg a messze legtöbbet játszott dal a Pearl Jam repertoárból!

 

A mondás tehát nem csak megállja a helyét, de a Ten második tétele meglepő módon teljesen kiemelkedik a rengeteg Pearl Jam szám közül azzal, hogy tíz koncertből nyolcon valóban műsorra kerül. Az Alive-val más kategóriát képviselnek, vagy egyszerűen csak a kihagyhatatlan szerzemények között szerepelnek a srácok (és persze a közönség) listáin. Az Even Flow a Pearl Jam Smoke On The Waterje.

 

Ami viszont talán meglepő lehet, az a Corduroy előkelő helyezése. A Ten zseniális dalai közé úgy furakodott be a Vitalogy egyik legjobbja, hogy az őskorszakban a B-oldal nyitótétele volt csupán, ami nem egy rossz pozíció, de azért ritkán tették oda a No.1 dalaikat az előadók.

 

Érdekes továbbá a két Yielden megjelent Vedder-Gossard (Do The Evolution) illetve Vedder-McCready (Given To Fly) szerzemény jó szereplése, mivel azok jóval, egészen pontosan hét évvel később kerülhettek csak be a repertoárba, mégis jobban preferálják őket a srácok, mint például az „ezeréves” klasszis Once-t, Rearviewmirrort, Animalt, Elderly Woman Behind The Counter In A Small Townt vagy éppen a minden idők talán legjobb (szubjektív, oké) Pearl Jam dalát, a State of Love And Trustot.

 

A zenekar az eddigi utolsó koncertjét 2016. augusztus 22-én, a chicagói Wrigley Fielden, azaz Eddie Vedder kedvenc – és a napokban bajnoki (World Series) címet nyerő – baseball csapatának, a Chicago Cubs stadionjában játszotta.

 

Az volt a zenekar 986. (!) fellépése.

 

Eddie Vedder – aki köztudottan egymaga felelős a setlistek összeállításáért – tehát a lehető legjobban ki akarta szolgálni a Cubs közönségét: a 15 leggyakrabban elővezetett dal a két fellépés során (augusztus 20-án is volt egy buli ugyanott) kivétel nélkül elhangzott.

 

Nem lenne rossz, ha Eddie végre elkezdene szurkolni valamelyik magyar focicsapatnak is.

 

 

Even Flow: az eredeti elképzelés és a forgatás

A Pearl Jam januárban négy amerikai (Salem, Seattle/RCKNDY, Seattle/Moore Theatre, Hollywood) koncerttel kezdte az 1992-es évet. Fennállásuk első európai turnéjára készültek, ami Nagy-Britanniában startolt el, február 3-án.

Európa, és persze a világ meghódításához azonban szükség volt az MTV támogatására, ezért a zenecsatorna által már egyre gyakrabban játszott Alive után (amit még 1991. augusztus 3-án, a seattle-i RCKNDY-ben forgattak), ideje volt egy újabb anyagot rögzíteni.

A zenekar most azonban nem koncertklipben gondolkodott.

A menedzsment a híres fotós/videoklip rendezőt, Rocky Schencket bízta meg a munkával. Schenck neve grunge berkekben is jól csengett: az ő nevéhez fűződik az első, 1990-ben debütáló Alice in Chains klip (We Die Young), valamint Jerry Cantrellék Them Bones, What The Hell Have I és Grind videóinak rendezői munkája is.

Útban Európa felé, 1991. január 31-én a zenekar megállt Los Angelesben.

Schenck egy éjszakai forgatásra, egy régi állatkertbe (!) invitálta a Pearl Jam tagjait. A lámpákat a ketrecek és a fák között állította fel. A hajléktalanságról/hajléktalanokról szóló dal képi megvalósításához a zenészeknek külön-külön, és zenekarként is egy szikla előtt kellett zenélést imitálnia. A forgatás órákon át tartott, és ahogyan az idő haladt előre, a srácok egyre biztosabbak voltak abban, hogy a dolog nem fog működni.

Dave Abbruzzese: Voltak majmok, egy kib…tt párduc és farkasok – egyszerűen szörnyű volt!

Stone Gossard: Igen, az én ötletem volt. A klip egyik részét sötétedés után forgattuk le egy állatkertben, míg a maradék részekben egy sziklaszirt oldalában playbackeltünk. Ez viszont sokkal „big rock”-osabb volt annál, mint amit látni akartunk. Nem vagyok biztos abban, hogy valaha is megmutatjuk bárkinek is ezt a verziót!

Jeff Ament: Borzalmas volt.

Schenck anyaga tehát finoman szólva sem nyerte el a srácok tetszését (de hasonlóképpen járt Chris Cuffaro, a Jeremy klipjével is még ugyanabban az évben, az is ment a kukába). A hivatalos verzió szerint túl „high-conceptnek” találták a végeredményt.

A valóságban azonban az, hogy egyszerűen csak nagyon nem működött a kitalált – és eleve halálra ítélt – koncepció. Az elpazarolt pénz és idő mellett azonban még egy váratlan, súlyosnak tűnő problémára is fény derült.

A fárasztó forgatás, valamint az intenzív, folyamatos újrafelvételek annyira durván megterhelték Dave Abbruzzese csuklóit – főleg a jobbat -, hogy a dobos hajnalban az ügyeleten kötött ki. Miután az orvos megvizsgálta, kéztőcsatorna (carpalis alagút) szindrómát állapított meg nála. A tünetek vészjóslóak voltak: a fájdalmat zsibbadás és égő érzés kísérte. (A betegséget a mediánusz ideg nyomása okozza, amely a csuklón fut át, és ellátja a kéz hüvelykujj felőli oldalát. Idővel a kéz oldalán az izmok gyengülnek, és sorvadnak.) Az orvos azonnal pihentetést javasolt, ellenkező esetben Dave maradandó károsodást szenvedhetett volna.

Miután a dobos a zenekar menedzserének, Kelly Curtisnek beszámolt a történtekről, Curtis kíméletlen válaszút elé állította Abbruzzesét: vagy megcsinálja a turnét vagy repül a zenekarból. Dave másnap reggel felkötött kézzel szállt fel az európai gépre.

Az MTV eközben már nagyon várta a klipet, úgyhogy azonnal ki kellett találni valamit.

Even Flow: a videoklip

Az előbb említett négy koncert egyikén, egészen pontosan 1992. január 17-én, immáron főzenekarként lépett fel a Pearl Jam a Moore Theatre-ben. A még Mookie Blaylock néven adott, 1990. december 22-i, Alice in Chainsszel közös fellépés után valamivel több, mint egy évvel újra a belvárosi színház színpadán játszottak Mike McCreadyék. A bemelegítést a szintén seattle-i Gruntruckra bízták. (A Gruntruck menedzsere akkoriban az a Matt Vaughan volt, akit az Easy Street Records nevű, független, West Seattle-i hanglemezbolt tulajdonosaként ismerhetnek a grunge rajongók. Itt interjúztunk vele.)

A zenekar setlistje elképesztően erősre sikeredett.

A Ten dalai (mínusz Garden) mellett szerepelt a Singles (Facérok) filmzenealbumos State Of Love And Trust valamint a Breath, de például a Leash is, ami viszont már csak a következő soralbumra, a Vs-re tudott felkerülni. A Pearl Jam aznap este játszotta először élőben a Baba O’Riley című feldolgozást. Eddie ötlete volt, hogy próbálják ki a The Who dalt: az eredeti verzió szintetizátoros részeit Mike McCready transzformálta át gitártémákká.

 

02121714411-17-92-moore-theaterAz eredeti, Moore Theatre setlist (1992. január 17.)

Matt Vaughan: Még mindig azt gondolom hogy az volt az egyik legjobb koncert, amit valaha láttam. A zenekar kész volt, a srácok készen álltak. A buli után meghívtam Eddie-t az öltözőnkbe, mert még nem ismertük akkor őt. Két láddal sörrel érkezett meg. Bemutatkozott, de igazán visszafogottan viselkedett. Szerintem hálás volt mindenkinek ezért az egész dologért, és azért, hogy Seattle-ben lehet. Szerény volt és rendes. Mi meg azt hittük, hogy bejön, és élve felzabál minket.

A koncertet szerencsére pár kamerával felvette Josh Taft,  Stone Gossard gyerekkori barátja. Josh rendezte az Alive klipjét, de a Moore-ban nem ilyen minőségben, csupán operatőrként volt jelen. A zenekar véleménye az volt, hogy ha már az eredeti elképzelések nem jöttek be, akkor használják fel a Moore-ban rögzített jeleneteket.

 

Ki az a Josh Taft?

 

Josh Taft egy ma már menő, seattle-i filmes fickó, aki a New York Universityn végzett 1989-ben, film szakon. Az egyetemi évek után a keleti partról hazatért szülővárosába, hogy kisebb bandáknak forgasson videoklipeket. Josh egyre több munkát kapott, és viszonylag gyorsan a grunge-korszak egyik legismertebb és legfoglakoztatottabb filmes arca lett. A nevéhez olyan videók fűződnek, mint a Mother Love Bone: Stardog Championja, az Alice in Chains: Live Facelift videóanyaga, a Pearl Jam: Alive/Even Flow/Oceans triója, a Mad Season: River Of Deceitje, vagy a Stone Temple Pilots: Sex Type Thing/Plush/Lady Picture Show hármasának megfilmesítése. Taft produkciós cége, a Cowboys Films jó pár díjat nyert a munkáival, de nem csak zenei területen: a vállalat olyan megrendelőknek dolgozott később, mint a Coca-Cola, a Nike, az Energizer, a Sprite, a Nissan, a Chrysler, a Panasonic, az Adidas vagy a Reebok. Leghíresebb munkái a Cannes-i Filmfesztivál győztes Nike spot, a “Stickman Basketball” (2013), valamint az egy évvel később szintén Lion Award nyertes Coca-Cola “Round The Fire” reklámja.

 

josh-taft

 

Josh Taft: Aznap, amikor rögzítettük az Even Flow videóját, Eddie megkért, hogy bizonyosodjak meg arról, hogy a közönség látszódni fog a felvételeken. Ez csupán egyetlen módon volt lehetséges: ha felkapcsoljuk a világítást a nézőtéren. Amikor meglátta, hogy milyen fényárban úszik a publikum, akkor odakiabált nekem, hogy kapcsoljam le a lámpákat. De a fénytechnika irányító pultja bedöglött, és nem tudtam elsötétíteni a nézőteret. Rácsaptam a pultra, és a fények kihunytak. Végül benne hagytam az végső, MTV részére készített verzióban, ahogyan rámripakodik.

Eddie úgy érezte, hogy Taft döntése a fények használatával ellentétes az elképzeléseivel, és a közönség füle hallatára kíméletlenül leteremtette őt: „Ez nem egy TV-stúdió! Josh, kapcsold azokat a fényeket le, egy ez kib…tt rock koncert!” Bár a videó klasszikus pillanatává vált Vedder felvezetője, Taft természetesen egyáltalán nem vette jó néven a dolgot, sőt meglehetősen keményen fogalmaz Eddie-vel kapcsolatban.

Josh Taft: Nem az én hibám volt a dolog. Egyszerűen [Eddie elvárásainak teljesítéséhez] arra volt szükség, hogy felkapcsoljam azokat a lámpákat. Aztán később felhívtam Eddie-t, már magánemberként. „Figyelj, ez nem volt oké.” Akkoriban barátok voltunk, és azt mondtam neki: „Nem lettem a beosztottad, úgyhogy nem érzem jól magamat a történtekkel kapcsolatban.” Az volt az a pillanat, amikor a személyisége megváltozott. Az a véleményem, hogy azóta egy másik srác lett. Megérezte az erejét, és a magában rejlő lehetőségeket, és bármit hajlandó megtenni azért, hogy fenntartsa ezt az érzést.

A klip azonban nem csak emiatt a rövid közjáték miatt vált klasszikussá.

Eddie Vedder szokás szerint nem bírt magával, és amire csak lehetett, felmászott a Moore Theatre-ben. A videóban több, különböző akciója van összevágva, azaz nem csupán az Even Flow alatt volt ilyen aktív, hanem az egész koncerten kereste a veszélyes helyzeteket. Mivel a Moore-ban – színház lévén – kizárólag ülő helyek vannak, ezért különösen agyahagyott ötletnek tűnt, hogy a színpad jobb oldalán lévő párkányra felmásszon, és belevesse magát a tömegbe.

Amikor tavaly a Moore-ban jártunk, megnéztük közelebbről azt a párkányt.

Nagyjából három méter magasan lehet, és első blikkre talán nem is tűnik olyan vészesnek, mint ahogyan a klipben a kiváló operatőri munkának köszönhetően látszódik. A párkány körül azonban tényleg mindenhol székek vannak, így a tömegnek viszonylag nehézkes lehetett összeállni, és elkapni a zuhanó énekest.

Egy kis hiba, és Eddie a támlákon landolt volna, borítékható kar- és bordatörésekkel.

img_1288 Onnan ugrott le Eddie (fotó: Pintér Tamás)

Scott Vanderpool (KCMU/KISW rádiós műsorvezető, Room Nine/Young Pioneers dobos): Emlékszem arra a Moore-beli koncertre, amikor rögzítették az Even Flow klipjét, amiben Eddie Vedder mindenhova felmászott. Akkoriban Vedder sokat időt töltött Chris Cornellel. Emlékszem, arra kért, hogy ne beszéljek erről a rádióban, mert nem akarta, hogy az emberek azt gondolják róluk, hogy pozőr rock sztárok. A videó nem adja vissza azt, hogy milyen veszélyes volt a Moore-ban felkapaszkodni oda. Azt gondolom, hogy Eddie akkor az életét kockáztatta.

Krisha Augerot (Kelly Curtis PJ menedzser akkori asszisztense): Emlékszem, hogy mindenki folyamatosan pánikban volt Eddie színpadi őrültségei miatt. A Moore-koncerten újra csak amiatt kellett aggódnunk, hogy már megint mit fog csinálni. Kárt tesz majd vajon magában vagy valaki másban?

Nagyjából öt hónappal azután, hogy a Ten megjelent, a Pearl Jam januárban újra stúdióba vonult, hogy rögzítse a Singles (Facérok) mozifilmhez a State Of Love And Trust és a Breath című dalokat, és hogy újra felvegyék az Even Flow stúdióverzióját. A Moore koncert audiósávjainak felvételénél ugyanis történt némi gikszer, így azt a hanganyagot nem lehetett felhasználni a kliphez.

A stúdióban a dobok mögött immáron tehát nem a Tenen is hallható, nagyszerű Dave Krusen, hanem az új ütős, a zseniális Dave Abbruzzese ült, így a klipben nem csak őt láthatjuk, hanem őt is hallhatjuk dobolni! Ez a verzió szerepel egyébként a 2004-ben megjelent, Rearviewmirror (Greatest Hits 1991-2003) Pearl Jam válogatásalbumon is.

A végeredmény

Az Even Flow 1992. április 6-án megjelent kislemezen (a Dirty Frankkel és az Oceans remix verziójával), de először csak Európában volt kapható. Az Egyesült Államokban csak 1995-től lehetett hozzájutni (illetve európai importból, borsos áron, már korábban is).

2008-ban Eddie a torontói koncerten azt mondta, hogy a dal szövegét a Space Needle alatt ücsörögve írta. A hajléktalanságról, a hajléktalanokról szóló sorok talán máig a leghatásosabb gondolatok, amit valaha rockzenészek a témában leírtak.

Az Even Flow pedig az egyik legjobb koncertklip, amit valaha rögzítettek. Talán pont azért az, mert eredetileg nem annak készült, és ezért mentes minden manírtól vagy erőltetett beállítástól. Sokkal inkább egy tökéletes képi dokumentáció 1992 Seattle-jének hangulatáról, a rocktörténelem egyik legnagyobb dalának aláfestő zenéjével!


 

A sorozat első része itt olvasható:

 

Mesék a Moore-ból – 1. rész | Alice in Chains: Live Facelift (VHS, 1991)