Kilencedik stúdióalbumával jelentkezett az illinois-i Grayslake-ből induló alternatív rock/metal Chevelle. A csapat március 5-én megjelent, sci-fi koncepcióra épülő lemezt a legendás Joe Barresi irányításával rögzítette. Kritikánk.
NIRATIAS, vagyis Nothing Is Real And This Is A Simulation (Semmi sem valódi, ez egy szimuláció).
A cím árulkodó, szerintem senkit sem lep meg, hogy a kaliforniai Chevelle kilencedik lemeze konceptalbum, az első ilyen a zenekar történetében.
Az alapvetően toolos alapokra építő, baromi sikeres testvérduó – Pete Loeffler énekes-mindenes és Sam Loeffler dobos – csillagok között utazós sci-fi víziója 13 dalban, köztük instrumentális formákban jelenik meg, a kiadványhoz készült space-klipekkel megtámogatva. A 2016-os The North Corridorhoz képest változás, hogy a NIRATIAS-ra már nem tartott a csapattal Dean Bernardini basszusgitáros (még 2019 végén hagyta el a zenekart), vagyis minden hangszert a Loefflerek szólaltattak meg!
A konceptlemezek egyes tételei közé ékelt hangulati elemeknek és a történetmeséléshez használt zenei betéteknek erős egységet kell alkotniuk, hogy a produkció egészben is megálljon a lábán; ebből a szempontból mindig is az Operation: Mindcrime lesz a viszonyítási pont. Vajon hogyan sikerült ezt megoldaniuk Loeffleréknek?
Az intró (Verruct) például olyan, mint egy be nem fejezett, újkori Alice in Chains-dal, mégsem érzem azt, hogy kontextusba helyezne annak ellenére, hogy a riffek amúgy baromi jók! A klipes dalok, a Mars Simula és a Self Destructor, valamint a Ghost and Razor, de főképp a nagy kedvenc Peach szintén erős tételek, egyfajta progresszív Tool-Deftones mixként lehetne jellemezni őket.
Pete Loeffler – Maynard James Keenan-, Cedric Bixler-Zavala-, Chino Moreno-keverék – hangja nagyon markánsan rátelepszik a dalokra: Moreno a nyávogós részeknél jut eszembe, Cedric a magasaknál, Maynard meg kb. mindenhol.
A Piistol Star (Gravity Heals) című számot is szeretném, de annyira arcátlanul nyúlják a Schism középrészének basszus dallamait, hogy az már nekem egy kicsit sok. Lehet valaki nagyon olyan, mint más, ha ízlésesen, nagyvonalúan csinálja a dolgot (lásd az utolsó Wheel-lemezt, vagy az Icon of Sin énekesét, aki annyira Bruce Dickinson, hogy cirkuszban kellene őt mutogatni). De itt ezt nem mindig érzem.
Annak ellenére, hogy talán kicsit kritikusabb vagyok a szokásosnál, ez egy jó lemez, sokat is hallgatom, egyszerűen csak vannak dolgok, amik nélkül ez akár egy 9 vagy 10 pontos album is lehetne.
Nem rád haragszom, hanem érted.
Pontszám: 8/10
__
___
Chevelle – NIRATIAS (LP)
Megjelent: 2021. március 5.
Kiadja: Epic
Chevelle:
Pete Loeffler – ének, gitár, basszusgitár, minden
Sam Loeffler – dob
Dallista:
- Verruckt
- So Long, Mother Earth
- Mars Simula
- Sleep the Deep
- Self Distructor
- Piistol Star (Gravity Heals)
- VVurmhole
- Peach
- Test Test… Enough
- Endlessly
- Remember When
- Ghost and Razot
- Lost in Digital Woods
__

__
__
(Az írás rövidített, szerkesztett változata a HammerWorld magazinban jelent meg.)



