„Az első albumukon dolgoztunk együtt; jó kis súlyos lemez lett. Kerbdog volt a címe. Bruce Dickinson hallotta az anyagot, megtetszett neki a hangzás, és mivel épp szólókarrierjét építgette, úgy gondolta, hogy a saját albumának is ilyen megszólalást szeretne” – mesélte korábbi interjúnkban Jack Endino, a híres seattle-i producer, az ír Kerbdoggal való közös munkáról és annak utóhatásáról. A banda azonban sokkal jobb dalokat írt annál, hogy csupán az Iron Maiden énekesének Skunkworks című albuma miatt emlegessük. Józsvai Gergely a zenekar dobosát, Darragh Butlert kapta el egy kis múltidézésre. Interjúnk.
A Kerbdog kamaszkorom egyik nagy felfedezése. A kilencvenes évek közepén heti–kétheti rendszerességgel ellátogattam a Wave-be, az azóta is nagyjából változatlan formában működő kultikus budapesti lemezboltba nézelődni és szemügyre venni az új megjelenéseket. Az egyik ilyen alkalommal Andris a tőle megszokott félmosollyal a kezembe nyomott egy kazettát azzal, hogy: „Ez tetszeni fog.”
A Kerbdog debütáló albuma volt, és valóban betalált. Teljesen magával ragadott, mint mindenkit mást, aki kölcsönkérte és átmásolta. Minden volt benne, ami nekem akkor tetszett: súlyos riffek, dallamos (majdnem popos) ének, kiszámíthatóan kiszámíthatatlan gyors–lassú váltások, mintha egy Breeders-, Pixies- és Black Sabbath-rajongó Page Hamilton (Helmet) játszana Soundgarden- és (korai) Nirvana-számokat. De mégsem, mert valójában az ír kvartett mindegyik volt, és egyik sem.
A Kerbdogot 1991-ben az írországi Kilkennyben alapította három gimnáziumi barát: Cormac Battle (ének/gitár), Colin Fennelly (basszusgitár) és Darragh Butler (dob), még Rollercoaster néven. A jórészt feldolgozásszámokból álló repertoárral elkövetett obligát középiskolai és helyi fellépéseket egy év londoni kitérő követte; ezután, 1992-ben csatlakozott hozzájuk másodgitárosként a Slayer- és Metallica-rajongó Billy Dalton. Ekkor már Kerbdog volt a banda neve. A BMX-ezés iránti közös érdeklődésük adta az ötletet, hogy a zenekart a kaliforniai Curb Dogs freestyle BMX-es/gördeszkás csapatról nevezzék el (sajátos átiratban).
__
Curb Dogs – Bark Hard
A San Franciscó-i Curb Dogs-ot a tragikusan korán, 24 évesen (nem tisztázott módon, nem szándékos) öngyilkosságot elkövető, rendkívül tehetséges Dave Vanderspek alapította a nyolcvanas évek elején, hogy barátaival együtt népszerűsítsék kedvenc időtöltéseiket: a gördeszkát és még inkább a BMX-et.
A kaliforniai amatőr/DIY csapat (a jelző csak a támogatott „gyári” csapatoktól való megkülönböztetésül szolgál) hamar kultstátuszba került. Újabb és újabb trükkök kiagyalásával fejlesztették tudásukat és a sportot: járták az utcákat, tartottak bemutatókat, és természetesen indultak különböző helyi és országos versenyeken. Az egyre sikeresebb tagokra hamar felfigyeltek a szponzorok is, és meghívást kaptak a Skyway gyári csapatába. De a gyökereiket sem feledték, és általuk a Curb Dogs nemzetközi ismertségre is szert tett, valamint – a korban népszerű módon – a csapat nevével fémjelzett videókat is kiadtak.
A BMX-ezés minden ágában – a (skate)parkokban, félcsőben (az egyik első nagy félcső–halfpipe–verseny megszervezése is Dave nevéhez kötődik), flatlandben, dirtben és streetben, de még a klasszikusnak számító krosszban (racing) és a gördeszkázásban is – otthonosan mozgó vezér csapatának tagja volt a BMX-ezés és gördeszkázás aranykorának számító nyolcvanas–kilencvenes évek több nagy, ikonikus bringása és deszkása is, és nagy hatással voltak a következő nemzedékekre is.
__
Kerbdog: akkor és most
Az első, Kerbdog címet viselő 1994-es lemezüket a seattle-i legenda, Jack Endino produceri közreműködése mellett vették fel Walesben. A következő években számos élő fellépésük volt, nagyrészt a Brit-szigeteken. Bár már 1995-ben rögzítették Los Angelesben, 1997-ig kellett várni a második, On the Turn című stúdióalbumukra, melyet Garth „GGGarth” Richardson producerelt, aki többek közt olyan előadókkal dolgozott együtt, mint a Red Hot Chili Peppers, a Melvins, az L7 vagy a Rage Against the Machine. Billy Dalton az LP megjelenése után nem sokkal kilépett a bandából.
A Kerbdogs 1998-ban hivatalosan feloszlott, de Cormac és Darragh tovább folytatta együtt, és két lemezt is megjelentettek Wilt nevű zenekarukkal. A Kerbdog aztán 2005-ben ismét összeállt, és elkezdtek újra koncertezni. 2014-ben csatlakozott hozzájuk Billy Dalton is, és kiadtak egy élőfelvételt Congregation címmel, majd továbbra is alkalomszerűen játszottak „hazai pályán”, Angliában és Írországban.
Az első album megjelenésének 30. évfordulóján, 2024-ben elkezdett jobban mozgolódni a zenekar, egyre többet posztoltak közösségi felületeiken. Azóta számos írországi, angliai, jellemzően teltházas fellépésen vannak túl. 2025. augusztus 23-án a Kaiser Chiefs vendégeiként léptek fel Dublinban, majd ősszel a szintén 30. évfordulós albumát Angliában turnéztató Reefhez csatlakoztak.
Ilyen előzmények után kerestem meg az ismét aktív zenekar dobosát, Darragh Butler pedig örömmel válaszolt a kérdéseimre.
Darragh Butler és az „igazán csinos offbeat”
Mesélj kérlek a zenekar alakulásáról, a korai évekről (1991–1993), az első album megjelenéséig!
Röviddel azután, hogy leszerződtünk a Phonogramhoz, az egyik haverunk tejesfurgonjával átcuccoltunk Londonba, és bejelentkeztünk a kiadónál, kb. így: „Megérkeztünk!” Ők meg csak néztek, hogy mi a szart csinálunk mi itt. Mire mi: „Mi vagyunk az új bandátok!” Mi akkor azt gondoltuk, hogy ezt így kell csinálni. (nevet) Néhány órányi pánik után, mialatt a stáb megpróbálta kitalálni, mihez kezdjenek velünk, találtak nekünk egy lakást Shepherd’s Bush-ban. Körülbelül hat hónapig maradtunk ott, aztán kaptunk egy másik lakást közelebb. Az időnk nagy részét azzal töltöttük, hogy buliztunk, és elmentünk minden koncertre, amire csak tudtunk Londonban.
Elképesztő volt, hogy sztárokkal mulatozunk együtt, David Bowie például különösen kedves volt.
Szakmailag nem volt túl nagy előrelépés, de óriásit csapattunk! Végül kerestünk egy másik menedzsmentet, és a Sanctuary Musicnál kötöttünk ki.
Milyen előadók voltak rátok hatással?
A Metallica óriási hatással volt ránk, akárcsak a Big Black, a Pixies, a Smashing Pumpkins, a Mudhoney, a Black Sabbath és a Nirvana, valamint sokan mások is.
Mit szólsz, ha azt mondom, hogy számomra ti a kilencvenes évek seattle-i zenéjének kifordított ír megfelelője vagytok? Szereted egyáltalán a grunge-ot?
Grunge. Ez fura, persze imádjuk a zenekarokat, amik arról a színtérről érkeztek, ugyanakkor nem tudom, hogy nem gondolják-e túl ezt a címkét, vagy egyáltalán minden grunge-nak címkézett zenekar részesének tekinti-e magát annak, ami ott volt/van. Azt hiszem, ezt inkább a zenei sajtó találta ki, szükségük volt egy külön „kosárra”, hogy aztán önkényesen telepakolhassák. Mi a Fudge Tunnelt szerettük, meg egy rakás indie- és persze rengeteg metalbandát. Mi ezekre a stílusokra alapoztuk, de gitárszólók nélkül és sokkal erőteljesebb, előretolt énekszólamokkal.
A riffalapú verzék és az erős refrének közösek, de mi mindezt valahogy másképp közelítettük meg, mint az amerikai zenekarok. A legtöbb nagyszerű seattle-i zenét mi csak pár évvel később ismertük meg.
Ugyanakkor mivel az alapvető összetevők azonosak, és egy hangos zenekar vagyunk, végül mi is „grunge” banda lettünk. Akárhogy is, örültünk, hogy sok-sok kiváló bandával együtt lehetünk ebben a „kosárban”!
Mi a kapcsolódásotok a BMX-hez?
Cormac, Billy és én a BMX-ezésen nőttünk fel. Körülbelül 9 évesen kezdtük, és minden időnket bringázással töltöttük, egészen addig, amíg a zene át nem vette ezt a helyet a tinédzseréveink közepén/végén. Akkoriban még nem voltak ennyire szétszálazva a stílusok, mindenhol tekertünk, és bármilyen elemet használtunk, amihez csak hozzá tudtunk jutni, legyenek azok az utcán, pályán vagy skateparkban.
A kaliforniai BMX-csapat, a Curb Dogs voltak a mi hőseink. Számunkra ők voltak a minden abban az időben, műfajteremtők, úttörők, szupertehetségesek és rettentően menők!
Nem volt internet, így minden hónap fénypontja az volt, amikor a kezünkbe került a BMX Action Bike és a BMX Plus, meg a helyi magazinok legfrissebb száma. A trükköket nem YouTube-ról lestük el, hanem rengeteget gyakoroltunk, és gyakran fájdalmas hibák árán tanultunk, de megérte! (nevet) Képzeld, évekkel később, talán 1994-ben egyszer a kiadónk jóvoltából együtt bringázhattunk a „magyar nemzeti BMX-válogatottal”! [Valószínűleg inkább több, akkor a világ élvonalába tartozó magyar freestyle BMX-esről van szó, és nem egy klasszikus értelemben vett válogatottról – JG] Ha jól emlékszem, Bécsben voltunk épp a lemez promóciós turnéján, és átugrottunk Magyarországra. Nagyon nagy élmény volt, bár kicsit kijöttünk már akkorra a gyakorlatból. Ha jól emlékszem, valami híd alatt jammeltünk, és elképesztően jók voltak a srácok!
Mi volt a helyzet a zenéléssel?
Középiskolában egy vacak feldolgozás-bandánk volt, olyan, mint bármelyik másik iskolai banda; mások dalait játszottuk vállalhatatlan módon, és piáltunk. Egyik éjjel Cormac hívott, és azt mondta: „Ezt hallanod kell, gyere át!” Átmentem, és megmutatta a Fudge Tunnel Hate Songs in E-minor című albumát. Mindketten le voltunk nyűgözve. Miután jól besöröztünk, úton a helyi tini diszkóba (ami jókora távolságra volt) kielemeztük a számokat: leginkább a ritmust, a groove-ot, az offbeateket, az egész súlyosságát. Körülbelül a sétánk felénél úgy döntöttünk, elég ebből a feldolgozás-zenekarból, és csináljunk egy olyan bandát, mint a Fudge Tunnel. Mi legyen a neve?
Legyen Kerbdog a példaképeink, a Curb Dogs után.
Néhány évvel később, amikor az első albumunkat rögzítettük, ott volt a Sepultura is, akik jóban voltak a Fudge Tunnellel. Szóval felbukkantak, megtudták, hogy nagy rajongók vagyunk, és bejöttek a stúdiónkba meghallgatni minket. Épp az Inseminator című számunkon dolgoztunk, amikor a dobos, Igor Cavalera, megjegyezte, hogy „igazán csinos offbeat”, mire én: „Tudom, tőled loptam!” Aztán jót röhögtünk.
Tényleg fociztatok együtt a Sepulturával az első album készítésének idején?
Ez valóban megtörtént. Brazil–ír meccsek voltak, minden alkalommal Brazília nyert 10–0-ra! Ráadásul sokkal jobb barbecue-t készítettek, mint mi, viszont a piálásban mi voltunk erősebbek. Együtt lógtunk, rengeteget buliztunk, dumáltunk, és jó barátok lettünk. Őszintén mondom, nagyon jó arcok!
Az első album borítóján eleső biciklisnek a BMX-mániátokhoz köthető, vagy mást szimbolizál?
Az album borítóját akkor mutatták meg nekünk, amikor Chicagóban készítettünk egy videót. Felvetettem, hogy a zenekar logója lehetne más helyen, de persze nem vették figyelembe, amit javasoltam, és maradt úgy – azóta sem tudok aludni miatta! (nevet) Számunkra akkor a zene volt a fontos, a borító nem számított; a tervezésében sem vettünk részt, a bicikli szerintem teljesen véletlen volt.
A Jack Endinóval való találkozásotokról viszonylag keveset tudok, beszélnél erről?
A kiadó listáján három producer szerepelt. Jacket mi írtattuk fel. Szerencsére a csillagok együttállása nekünk kedvezett, és Jack pont szabad volt. Hat fantasztikus hetet töltöttünk együtt a Rockfield Stúdióban.
Mi egyáltalán nem voltunk felkészülve, de Jack mindent megtett; ő abszolút profi, egy úriember, aki mindenre odafigyel.
Elképesztő volt látni az arcát, amikor valami kezdett jó lenni, és akkor, amikor valami nagyon nem. Ott, akkor mindannyian érezhettük egy igazi nagyság jelenlétét és figyelmét.
A kilencvenes években a Therapy?-val és a Helmettel is turnéztatok. Milyenek voltak ezek a fellépések, jól kijöttetek a többi zenekarral?
Fantasztikus időszak volt, azóta is barátok vagyunk mindnyájukkal. Augusztusban játszottunk egy fesztiválon, ahol a Therapy? is fellépett, és eljátszották a teljes Troublegum albumot. A legtöbb akkori zenekar egyébként ismét turnézik. Mi pedig nagyon meg vagyunk hatva, hogy többen minket is meghívtak, hogy csatlakozzunk. Az első nagy turnénk egyébként az Almighty-val volt. És igen, ott volt a Therapy? és a Helmet is, meg még egy csomó kisebb turné, beleértve a saját turnékat és a fesztiválokat. Akkoriban nagyon sokat játszottunk, és nem is tudnék közülük külön kiemelni egyet sem.
Milyen volt számotokra ez az időszak? Mik a legemlékezetesebb momentumok?
Csodálatos volt, tényleg csodálatos. Számomra a csúcspont az a nyár volt, amikor Los Angelesben rögzítettük az On the Turn albumot Garth Richardsonnal a Sound Cityben. De nyilvánvalóan felejthetetlen volt az a pár hét, amit Jack Endinóval töltöttünk Rockfieldben; de ott volt még a Glastonbury, a Phoenix Fest, a T in the Park, a Feile’s, Leeds és a Reading. Nagyjából az egész időszak fantasztikus volt!
Miért vártatok olyan sokat a második lemezzel? Jack Endino szerint így elvesztettétek a lendületeteket.
Igen, egyetértek vele. Mi nem vártunk olyan sokáig a felvétellel, de a lemez kiadása tényleg egy örökkévalóságig tartott. Valami idióta a kiadónál kiszivárogtatta a felvételeket, a pasit persze kirúgták, de ez a több száz másolat befolyásolta a kezdeti pozíciónkat a sikerlistákon. Aztán az albumot odaadták valakinek a Kerrangnál, aki végül nem írt rólunk kritikát. Az egész kész katasztrófa volt, és a legrosszabb az, hogy láthattuk volna előre. Bementem a Sanctuary-hoz, és könyörögtem Rod Smallwoodnak, hogy menjünk vissza Amerikába, és ott adjuk ki; de Rod azt mondta, hogy itthon kell megcsinálnunk. Elmagyaráztam, hogy itt csak az időnket vesztegetjük, de sajnos nem érdekelte. Amikor stúdiózás után hazajöttünk, Amerikában még nagy volt az érdeklődés a felvételek iránt; itthon viszont addigra a legtöbb korábbi támogatónk már vagy elment, vagy kirúgták a kiadótól. Így senki sem dolgozott az albumon.
Akkoriban az Egyesült Királyságot csak a Blur, az Oasis és a Spice Girls érdekelték. Jó album, rossz helyen.
A House of Painnel közös felvételetek (Runnin’ it on Ya) szerintem simán felférhetett volna a Judgement Night film soundtrackjére. Hogyan jött létre az együttműködés köztetek?
Úgy kerestek meg minket, mint akiknek tetszik, amit csinálunk. Később játszottunk is velük együtt a Brixton Academy-ben; na, az egy halálos koncert volt! A szám alapjait Dublinban vettük fel, majd behívtuk a haverjainkat, söröztünk, és felénekeltük (üvöltöztük) a kórusokat. A felvételt ezután átküldtük a House of Painnek, akik rárappeltek. Az egész rettentő gyorsan ment. Nekem személy szerint nagyon tetszik a végeredmény!
Mivel foglalkoztok a magánéletben?
Cormac az RTÉ-nél (az ír nemzeti rádió és televízió szolgáltató) dolgozik műsorvezető-producerként. Billy a családi malomipari cégüket vezeti, Colin a Premier & Southern Cement (CRH) ügyvezetője, én pedig pénzügyi területen, határidős-, részvény- és árutőzsdei ügyletekben tevékenykedem.
Tervezitek, akár az első album évfordulója kapcsán, hogy a kontinensre is átjöttök fellépni?
A kontinentális Európa nem túl valószínű; arra most nem lenne időnk. Bár tavaly ilyenkor nem gondoltam volna, hogy idén fesztiválokon fogunk játszani a Kaiser Chiefs előtt, és a Reeffel közösen turnézunk majd, szóval bármi megtörténhet!
__
A Kerbdog november 8-án fejezte be a Reeffel közös turnéját, pár órával ezelőtt pedig bejelentette, hogy 2026. október 31-én, vagyis Halloween éjszakáján a dublini 3Olympia Theatre-ben az teljes On the Run albumát műsorra tűzi!
__
__
