Öt évvel a legutolsó sorlemez, a Digital Garbage után Plastic Eternity címmel jelenteti meg új albumát a Mudhoney.
2023-ban fontos évfordulókat ünnepel a legendás seattle-i lemezkiadó, a Sub Pop Records.
A kiadó hivatalos megalapítása mellett a Mudhoney megalakulása és Mark Armék első kiadványának megjelenése (Superfuzz Bigmuff EP – 1988. október) is erre az évre esik, úgyhogy nem is ünnepelhetné szebben a harmincötödiket a két születésnapos, mint egy új Mudhoney-sorlemez megjelentetésével!
Az április 7-én megjelenő, 13 dalt tartalmazó kiadvány sok szempontból különleges lesz, és ez elsősorban a körülményeknek köszönhető. Mivel a Covid miatt másfél évig nem próbáltak, ezért a Plastic Eternity jó részét régi ötletekből, félig elfeledett riffekből és félkész újakból rakták össze Armék; ezzel együtt az eddig megszokott dalírási metódussal szemben („állunk a próbateremben egymással szemben és játszunk”), most sokkal több idejük maradt a részleteket kidolgozni és a dalokat begyakorolni a zenekar tagjainak.
A felvételekre a régóta a vállaltan grunge-címkés csapat mellett dolgozó Johnny Sangster irányításával, a producer Crackle & Pop! nevű seattle-i stúdiójában került sor, ahol a Mudhoney mellett olyan előadók fordultak meg korábban, mint Mark Lanegan, Maggie Bjorklund, Star Anna vagy Barrett Martin. Sangster, akit Arm nagyszerű zenésznek és dalszerzőnek tart, szerzőként is szerepel a lemezen – ez az első alkalom, hogy a a banda történetben ilyenre sok kerülhetett!
További érdekesség, hogy a dalok rögzítésére mindössze kilenc nap állt a csapat rendelkezésére, mert a zenekar ausztrál származású basszusgitárosa, Guy Maddison a családja hazaköltözését intézte. A banda egyébként áprilisban egy 14 állomásos turnéra indul a kenguruk földjére.
A zenekar szerencsére jól van, köszönik szépen, élnek és virulnak.
„Szeretjük egymást és imádunk együtt zenélni a bandában. Vannak, akik póker estekre, vagy mi a f.szra járnak, azt használják ürügynek, hogy a barátaikkal legyenek. A mi ürügyünk a bandánk. Nekünk ez a heppünk” – mondta el Mark Arm.
Amíg megérkezik az új nagylemez, kedvcsinálónak a napokban meg is érkezett az első klip az Almost Everything című dalra, íme:
___