GRUNGERY

Seattle-Budapest Grunge Magazin | Alapítva: 2015-ben | Alapító: Pintér Miklós

Ki az, aki álmodik? – Thrice: Horizons/East (LP, 2021)

Kísérletező, atmoszférikus, sokszínű hangzásvilágot képviselő lemezzel jelentkezett a Los Angeles egyik külvárosából érkező Thrice. A Horizons/East címet kapó, tizenegyedik soralbum dalai erősen személyes, introspektív ívet követnek. Kritikánk.

A Thrice sokak számára egyenlő a Black Honey-val, ami valahol érthető (is lenne), hiszen az egy baromi jó dal, sokan magukévá tették, feldolgozta például a Seether is, és ez nem tett rosszat a bandák ismertségének. Úgy értem, egyikének sem.

A kaliforniai Irvine-ból indult 1999-ben a korai éveiben melodikus hardcore punkban utazó kvartett. A frontember Dustin Kensrue és a gitáros Teppei Teranishi alapította még középiskolában. Az együttes zenei fejlődése szép ívet írt le a post-hardcore–alternatív rock–experimental rock vonalon. Sokak számára, így nálam is, a 2005-ös Vheissu lemez és az The Earth Will Shake című dal hozta meg az áttörést. (A minap meghallgattam újra, még mindig egy szörnyeteg!)

A Thrice a kiváló, 2018-as Palms LP után három évvel jött ki új albumával, sorlemezei közül immár a tizenegyedikkel.

A Horizons/East tipikusan az a zene, amit akkor teszel be, ha ki akarod üríteni a tankot.

Nekiindulsz valakivel nyugatról keletre, de ritkán szólalsz meg, a zene beszél, a dalok mindent elmondanak helyetted. A Thrice lazán helyez el ebben a történetben. Ahogyan elkezdődik a szépen építkező Color of the Sky, azonnal kontextusban találod magad. Ej, micsoda atmoszféra! Csakis a The Pineapple Thief zeneiségéhez lehet mérni a dalt.

Már-már prog rockos és végtelenül letisztult, amit a klipes Scavengers kétszólamaiban hallunk, hogy aztán a koszos, tüskés Buried in the Sunban visszaálljon az egyensúly és a világ rendje. Egészen az ötödik Summer Set Fire to the Rain végéig kell várni az első rekesztésekig, a Still Life-ig pedig az első komolyabb grunge-hangulatra, vagyis a tökéletes Color of the Sky mellett a lemez másik két csúcspontjára.

Dreamerben aztán elhangzik a Twin Peaks klasszikus kérdése: „Ki az, aki álmodik? Mi az álom? Ki az álmodó? Mi van elrejtve a kettő között?” Súlyos, ugye?

Ez egy bátor lemez, zenei és filozófiai szempontból is egy állásfoglalás amellett, hogy merjünk váltani és változtatni.

A Horizons/East a zenekar egyik legerősebb, legkoherensebb, legérettebb munkája a visszatérés óta. A Thrice ezzel az albummal nagyon keményen beleállt a jelenbe.

Dicséret érte!

Pontszám: 9/10

__

Thrice – Horizons/East (LP, 2021)

Megjelent: 2021. szeptember 17.

Kiadja: Epitaph Records

Thrice:

Dustin Kensrue – ének, gitár

Teppei Teranish – gitár

Eddie Breckenridge – basszusgitár

Riley Breckenridge – dob

Dallista:

  1. The Color of the Sky
  2. Scavengers
  3. Buried in the Sun
  4. Northern Lights
  5. Summer Set Fire tot he
  6. Still Life
  7. The Dreamer
  8. Robot Soft Exorcism
  9. Dandelion Wine
  10. Unitive/East

__

__

(A cikk rövidített, szerkesztett formában eredetileg a HammerWorld magazinban jelent meg.)

Bővebben