GRUNGERY

Seattle-Budapest Grunge Magazin | Alapítva: 2015-ben | Alapító: Pintér Miklós

Nagyúr – Végre meghallgatható a bemutatkozó EP!

A pár héttel ezelőtti Túl rövid című dal- és klippremierhez készített interjúban Pálinkás Tomi és Bokros Csaba 2021. július 19-ére ígérte a Nagyúr bemutatkozó EP-jének megjelenését, az anyag pedig azóta elérhetővé is vált az ismert online streaming oldalakon.

4 dal, 18 perc. Ennyit mutat meg magából első lélegzetvételre a Nagyúr. 

Az Isten Háta Mögött és a Dereng korábbi zenészeiből álló formáció a debütdallal ellentétben egyáltalán nem túl rövid címet választott, hanem olyan igazi nagyurasat. Arra várok, hogy minden egyes hangból csönd legyen az EP címe és a sort pont az elsőként bemutatott felvételből választották.

A Túl rövid, Szomj, Köztes állapot, Sírj! kvartettben az utóbbi évek iránya – Pálinkás Tominál a Tej, Bokros Csabiéknál a Dereng -, valamint a régi IHM hatások mind-mind fellelhetők, mégis, lesz néhány meglepetés, érdemes tehát jobban elmélyülni a dalokban annál, mint ami a lenti linken ízelítőként hallható.

A Pálinkás Tomi énekes, Bokros Csaba gitáros, Bakos István basszusgitáros és Szabó Kristóf dobos felállású zenekar az anyagot Vári Gábornál rögzítette, a szegedi Miracle Sound stúdióban és nem csak a nyári és őszi koncertekre készül, de már a következő dalok befejezésén is gőzerővel dolgozik.

Az Arra várok, hogy minden egyes hangból csönd legyen EP a Spotifyon és a többi zenemegosztón egyaránt megtalálható, a Dalok.hu-n pedig digitális formában is megvásárolható.

Az anyagról hamarosan részletesebben is írunk itt, a Grungery-n!

Ez itt az EP borítója:

Nagyúr: Arra várok, hogy minden egyes hangból csönd legyen

Ez itt pedig a Túl rövid klipje:

__

Nagyúr koncertek:

Augusztus 18. Fekete Zaj Fesztivál, Mátra-Sástó

Augusztus 25. Fishing On Orfű, Orfű

Október 16. Ørdøg – Ø3-lemezbemutató, Analóg Music Hall, Budapest

__

Nagyúr a közösségi médiában:

Nagyúr a Facebookon, itt!

Nagyúr a YouTube-on, itt!

__

Pálinkás Tomival és Bokros Csabával egy háromoldalas nagyinterjú olvasható a július-augusztusi HammerWorld magazinban!

Bővebben