GRUNGERY

Seattle-Budapest Grunge Magazin | Alapítva: 2015-ben | Alapító: Pintér Miklós

Miért haragudott meg Seattle Jeff Amentre?

Június 22-én került sor az amerikai profi férfi kosárlabda-bajnokság döntőjére, amit az NBA idei szezonjának legtökéletesebbre csiszolt, de talán egyik legkevésbé kedvelt csapata, a fiatal játékosokkal teltetűzdelt Oklahoma City Thunder nyert meg. Amerika inkább az Indiana Pacersnek szurkolt, de a Thunder győzelme – az indianapolisiak mellett – a Seattle-ben és környékén élők számára volt igazán frusztráló: a Seattle SuperSonics indulási jogának eltulajdonításával alapított klub a mai napig is szálka a washingtoniak szemében. Még javában folyt a döntősorozat, amikor a Pearl Jam basszusgitárosa, Jeff Ament olyat tett, amivel jócskán magára haragította a helyieket.

A nem lézető bajnok

Kezdjük a száraz tényekkel: az Oklahoma City Thunder (OKC) az amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) döntőjének mindent eldöntő, hetedik összecsapásán 103–91-re győzött az Indiana Pacers ellen. A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy az első negyed ötödik percében (4:55-nél), az addig kiválóan játszó, percek alatt három gyönyörű hárompontost dobó Tyrese Haliburton Achilles-ín-szakadást szenvedett. A Pacers, a liga talán legszimpatikusabb csapata jól küzdött, de legnagyobb sztárjának kiválását nem tudta kompenzálni, így a trófeát – története során először – az OKC játékosai emelhették magasba.

Az Oklahoma City Thunder a mennybe ment.

A klub, amely egy igazságos világban talán nem is létezne, vagy ha mégis, akkor biztosan nem ilyen áron és módon.

A Seattle SuperSonics elrablásáról írtunk már korábban. A történet röviden annyi, hogy a 2008-as tulajdonosváltást követően egy oklahomai üzletember, Clay Bennett által vezetett befektetői csoport megzsarolta a seattle-i önkormányzatot egy 500 millió dolláros csarnoképítési támogatási igénnyel, de mivel ezt nyilvánvalóan nem kap(hat)ták meg, a csapatot – korábbi ígéretük ellenére – Oklahomába költöztették, és Oklahoma City Thunder néven indították el a bajnokságban. Bennett haverja és cinkostársa, David Stern egykori NBA-vezér, készségesen támogatta az ötletet. Howard Schultz, a Starbucks tulajdonosa – aki a Sonicsot eladta Bennett csoportjának – később úgy fogalmazott: „Ez volt szakmai pályafutásom egyik legnagyobb hibája.”

Seattle-nek azóta sincs NBA-csapata. Washington állam lakói a döbbenet és a keserűség mellett képtelenek megemészteni az 1967-ben alapított, sporttörténeti szempontból is meghatározó SuperSonics megsemmisítését. Dühük a mai napig sem csillapodott Bennett, Schultz és a liga funkcionáriusai iránt.

A szurkolók természetesen nem kedvelik az Oklahoma City Thundert sem; embert nem lehetett találni a város 300 kilométeres körzetében, aki ne az Indiana Pacersnek, vagy legalábbis ne az OKC ellen szorított volna a döntőben.

A kevés kivétel egyike Jeff Ament volt.

Adjátok vissza a Sonicsot! (Forrás: nbaanalysis.net)

A Pearl Jam és a Seattle SuperSonics

Jeff Ament, a Pearl Jam Montanából származó zenésze hatalmas kosárlabda-rajongó. Maga is játszotta, és a mai napig is játssza a játékot – elég magas szinten. Láthattuk kosarazni a korai Pearl Jam-videókban is, az egyik klasszikus fotón basszusgitárjával egy kosárlabda-palánk gyűrűjén ül, állandó vendége volt a SuperSonics hazai meccseinek, a „hozzuk vissza a városba a csapatot” kampány egyik élharcosaként ismerhettük meg őt.

Amikor a zenekar 2013. november 16-án az Oklahoma City Thunder csarnokában lépett fel, Ament Kevin Durant korábbi Sonics-mezében sétált ki a közönség elé, Eddie Vedder pedig a koncert elején gúnyosan kihelyezett pár SuperSonics-trikót a színpadra.

A basszusgitároson nem könnyű kiigazodni. Miközben láthattuk már őt „Fuck the Thunder” feliratú Sonics-szurkolói pólóban fényképeszkedni, azt állította: „[A 2012-es nagydöntőben] szurkoltam az Oklahoma Citynek. Kevin Durant és Nick Collison korábban zöld-sárgában játszottak. Ha kosárlabda-rajongó vagy, hogyan nézhetnél másképpen erre a csapatra, mint hogy ne azt mondd: csodálatos, amit ezek a srácok csinálnak!”

Talán nem csak európaiként nehéz elmenni ezen az egészen. Egy Real Madrid szurkoló sohasem szorítana a Barcelonáért. Egy Milan szurkoló sohasem támogatná az Intert.

Egy Újpest szurkoló sohasem drukkolna a Ferencvárosnak.

Játszhatna az bármilyen szépen is! Ki lenne képes az öreg kontinensen szimpatizálni egy olyan klubbal, amelyik az „övé volt”, de most más városban, más néven, más közösségben folytatja – akarata ellenére és a legnagyobb szurkolói tiltakozások közepette? Ki lenne képes lelkesedni később, miután egy pólón korábban azt hirdette, hogy „b.szódjon meg” az illető csapat? Mi történik az elvekkel? Hol van a klubhűség?

Valami hasonló történt most, csakhogy Jeff Ament aktuális kinyilatkoztatása – azzal, hogy az OKC megnyerte a döntő összecsapást – fájdalmasabban érintette Seattle-t, mint korábban bármikor.

Jeff Ament, a „Fuck the Thunder” t-shirt és más beszédes pólók (Forrás: thelostogle.com)

Egy város, amely sohasem felejt

Seattle büszkeségét, egyenes gerincét mi sem mutatja jobban, mint a Sonics melletti egységes kiállás, és az Oklahoma City Thunder teljes elutasítása.

Az Thunder bajnoki címe a seattle-i FOX 13 sportcsatorna számára például nem volt olyan a hír, amit érdemes lett volna megünnepelni — sőt, még csak megemlíteni sem. A csatorna sportigazgatója, Aaron Levine vasárnap este egy 30 perces sportműsort zárt le a hetedik meccs végeredményével: „Végezetül, sajnos, az Indiana Pacers elveszítette az NBA-döntő hetedik mérkőzését” – mondta Levine. „Holnap nagy meccs a Sounders számára! Találkozunk a Lumen Fielden.”

Ennyi.

Nem voltak összefoglalók, nem említette meg a pontos eredményt, a bajnoki címet, és nem hangzott el az „Oklahoma City Thunder” neve sem.

Hogy egyértelmű legyen, ez nem egyszerű kihagyás volt, Levine a műsorzáró jelenetet később feltöltötte az X-re (Twitterre) is, ezzel a képaláírással: „Így számolt be ez a #Seattle hírcsatorna az #NBAFinals hetedik meccséről félórás sportműsorunk végén. Ahogy lennie kell. @Fox13Seattle #BringEmBack #StillBitter”

Brock Huard, a Seattle Sports műsorvezetője maró keserűséggel azt vallotta, „elveszett részének érzi” az OKC sikerét, míg Dave Sims – aki 18 éven át volt a Seattle Mariners baseballcsapatának ikonikus broadcastere, majd a 2025-ös szezon óta a New York Yankees rádiós kommentátora – a ikövetkezőket posztolta hétfő reggel:

„A szívem a seattle-i profi kosárlabda-rajongókhoz húz a vasárnap este történtek után.”

A kilencvenes évek Sonics-ikonjai, Gary Payton és Shawn Kemp, a mai napig sem fogadják el az OKC-t a csapat teljes jogú folytatásaként. Üzeneteik illeszkednek a seattle-i közösséghez: ragaszkodnak a Sonics örökségéhez. Payton mélyen megsértve érzi Seattle városát, és aktívan küzd a Sonics visszatéréséért. Bár az első évtizedben dühös volt a Thunderre, elismeri, hogy az OKC egy jól működő vállalkozás. Ez azonban nem jelenti azt, hogy kevésbé szeretné Seattle-t!

Shawn Kemp is nosztalgiával tekint a sonicsos időkre, és kritikus a Thunder azon próbálkozásaival szemben, hogy a seattle-i múltat a saját sikereikhez csatolják.

Amikor 2011-ben, a Denver Nuggets elleni rájátszásban az OKC meghívta őt, hogy foglaljon helyet a pályaszéli VIP-székek egyikén, Kemp visszautasította a felkérést, ezzel szimbolikusan is kiállt a Sonics mellett: ő Seattle legendáriumának része, nem Oklahoma Cityé!

Nincs kapcsolata a Thunderrel, viszont annál több van a Sonicsszal. Meghívása és remélt megjelenése csak az OKC létjogosultságának újabb izzadságszagú hitelesítési próbálkozása lett volna? Nehéz lenne mást feltételezni! Jó döntés volt Kemp részéről, hogy visszautasította a felkérést.

És akkor jött Jeff Ament, majd posztolt egyet az ötödik meccs után. Az állás a mérkőzés előtt 2-2 volt, az OKC Ament „asszisztálásával” újra nyert, a négy megnyert összecsapásig tartó párharc behúzásához tehát még egy győzelemre volt szüksége az oklahomaiknak. (Csak a tények kedvéért: a következő meccset hazai pályán simán hozta az Indana Pacers, így egy mindent eldöntő hetedik mérkőzés következett, ezen sérült meg Haliburton és végül győzőtt az OKC.)

Az Oklahoma sapkás Jeff Ament mellett a pulóveres úr Marc St. Yves, a Sonics korábbi szertárosa (Forrás: a Jeff Ament’s Army Facebook oldala)

Az a bitang OKC-sapka

Jeff Ament az egyik képen a pálya szélén, pontosan egy olyan VIP-szék előtt áll, mint amilyet Shawn Kemp lazán visszautasított. A „courtside seats” a meccsek legdrágább zónája, a helyek ide millióforintos nagyságrendben kelnek el, pláne egy nagydöntő mérkőzésein.

Az első sort gyakran használják marketingcélokra: ilyenkor olyan gigasztárokat láthatunk szurkolni ezeken a székeken, mint Jack Nicholson, Justin Bieber, Will Ferrell, Jack Black (Los Angeles Lakers), Spike Lee, Ben Stiller (New York Knicks), Arnold Schwarzenegger, Pharrell Williams (Golden State Warriors), Kanye West (Chicago Bulls), Beyoncé és Jay-Z (Brooklyn Nets), Drake (Toronto Raptors), Kevin Hart (Philadelphia 76ers), Justin Timberlake (Memphis Grizzlies) és még sokan mások.

Itt kapott helyet Jeff Ament is, ráadásul az Oklahoma City Thunder meccsén.

A másik képen Ament Marc St. Yvest karolja át, aki 1984 és 2008 között a Sonics szertárosa volt, ma már az OKC logisztikai és sajtókapcsolatokért felelős alelnöke (az öltönyös úriembert nem tudtam beazonosítani). A basszusgitáros Oklahoma (!) feliratú baseballsapkát és – abszurd módon – egy Shawn Kemp-pólót visel:

„Imádom a kosárlabdát. Majdnem annyira, mint a zenét. Ezért könnyű szeretni az OKC csapatát… még a Sonics/Howard Schultz/David Stern konfliktus ellenére is. Nagyszerű volt tegnap este a helyszínen látni a régi seattle-i barátokat. Micsoda meccs volt!”

A basszusgitáros követői pillanatok alatt nekiestek az Instagramon.

„Imádlak, öregem, de egyetlen normális önbecsüléssel rendelkező Sonics-rajongó sem szurkolna az OKC-nek.” (jb_kwik)

„Uram! Összejátszani azzal az emberrel, aki eladta a Sonicsunkat?! Nem vagyok mérges, csak csalódott.” (thenotoriousj.e.n)

Ament válaszolt: „Á! Nem igaz… járj csak utána! Soha nem fogok együtt lógni Howard Schultzcal vagy Wally Walkerrel, akik David Sternnel együtt 100%-ban felelősek az eladásért. Aki dühös az OKC-re, az rosszul informált!”

„Az OKC nem Seattle. Clay, Howard, Stern… 100%, hogy tudták, az eladás nem arról szól, hogy a csapatot a PNW-n (Pacific Northwest) tartsuk. A szándékos tudatlanság talán beválik egyeseknél, de az igazi Sonics-szurkolóknak semmi közük az OKC-hez!” (spcc206)

„Sajnálom, haver, de kisebbségben vagy. Hajrá, Sonics!” (bhersholt)

„Gondolj rólam, amit akarsz, de szerintem aki igazán szereti a kosárlabdát, inkább a sportszerű, tisztességes játékot támogatja – nem egy olyan csapatot, amelyet elloptak Seattle-től, és amely gyakran túlzásba viszi a pályán a színészkedést.” (onepercentscotch)

„Rohadj meg, OKC! Lopott csapat, hamis, ellopott ’történelemmel’.” (ericjohnjensen)

„Vedd le azt az Oklahoma-sapkát, Jeff! Mi a f.sz van veled?!” (johnnyhub)

„Ne hagyd, hogy EV (Eddie Vedder) elkapjon abban az OKC-sapkában!” (instabrew702)

„Miért, Jeff, miért?” (shane.day.98622)

„Te vagy az a srác, aki kiakadt egy 2 dollár körüli croissant árán egy Bellevue Square-i pékségben, ahol 1994-ben dolgoztam. Miután eladtál több millió lemezt! Nem gondolnám, hogy hiteles lennél, Júdás! Remélem, az emberek emlékezni fognak erre a posztra, amikor eljössz egy Sonics-meccsre, miután a csapat visszatér Seattle-be!” (ryan21l)

És a legdurvább:

„Szánalmas vagy, szégyent hozol a Sonicsra! Rohadjon meg a [Thunder] Blunder! Tudtam, hogy van valami oka annak, hogy a Pearl Jam a legrosszabb seattle-i zenekar. #sonics” (houdini_hickman)

Egy Gary Payton és egy Shawn Kemp póló, utóbbi Jeff Amenten, ahogyan az OKC baseball sapka is. (Forrás: a Jeff Ament’s Army Facebook oldala)

A fenébe is, Jeff!

Az Instagram kommentelőkön túl a Reddit népe sem kímélte őt, miután egy topikban Amentről megosztottak egy televíziós közvetítésből kifotózott képet, amin a pálya szélén ül az OKC-sapkában.

„Mint egy ’90-es évekbeli lány, Sonics-szurkoló, Pearl Jam-rajongó és seattle-i lakos, aki rendszeresen jár a női focibajnokság (NWS) meccseire: ez egy… nem. Nem – mindenféle udvariaskodás nélkül.” (mmccutch)

„A fenébe is, Jeff. Szedd már össze magad!” (MegaChorken)

„Jeff, ki vagy rúgva a bandából! Menj vissza inkább Montanába!” (AngryDerf)

„Most láttam… hát ez egy totálisan abszurd [WTF] pillanat volt.” (anon)

„OKC-sapkát viselni… ez elfogadhatatlan!” (therealcrapbag)

„Azta! Úgy nőttem fel, hogy a plafonon lógott egy aláírt posztere, amin ő és a Sasquatch [Nagyláb – a Sonics kabalája] zsákol. Nem mutat ez jól, Jeff. Nagyon nem.” (Moetown84)

„Ami engem igazán zavar: a Pearl Jam gyakran használ Sonics-színeket és logókat a cuccaikon, aztán meg Jeff ott ül az OKC-meccsen a pálya szélén?! Nagy Pearl Jam- és Jeff-rajongóként ez most elég kiábrándító.” (KaleidoscopeSome9150)

„Persze. Ez mind része a tervének, hogy visszahozza a Sonicsot Seattle-be.” (Historical_Chip_2706)

„Hozzá kell tenni, hogy valahonnan Montana eldugott részéről származik.” (paseoSandwich)

„Mi a jó büdös franc?! Na, ezt már ne! Akkor maradj is ott, haza se gyere!” (eOP920)

És a legviccesebb hozzászólás:

„Tippem szerint ez amiatt van, hogy Mookie Blaylock az Oklahoma Egyetemre járt.” (InevitableAd2436)

És így tovább.

A Seattle SuperSonics szurkolói a 2011-es Golden State Warriors–Oklahoma City Thunder mérkőzés második negyedében, a játékmegszakítások közben állva fejezték ki jelenlétüket és tiltakozásukat. (Fotó: Kyle Terada – Imagn Images)

Érzékenység kontra érzéketlenség?

Mondhatjuk, nem több az egész, mint vihar egy pohár vízben; ez legyen a legnagyobb bajuk ott, a messzi Seattle-ben, szóval kár is szót vesztegetni az egészre. Persze, az oklahomaiak egységesen örültek Ament gesztusának, sőt, az egyszeri Pearl Jam-rajongók szemére is rátelepedett a már megszokott rózsaszín köd.

Nincs is ezzel baj, pros and cons, a világ így kerek!

Két dolgon azonban érdemes elgondolkodni.

Az egyik, hogy a SuperSonics elvesztése a mai napig is ultraérzékeny téma Seattle-ben. Tizenhét év telt el, de ez az egész, az üzleti élet legmocskosabb húzásait idéző történet még mindig megemészthetetlen a város lakói számára. A problémakör jóval túlmutat a sport keretein, és ez akkor sem fog változni, ha az NBA Paudits Bélája (RIP) előbb-utóbb végre méltóztatik indulási jogot adni a csapatnak. Azt mondják, Seattle mindig tanul, de sohasem felejt!

A Pearl Jam tagjai az első pillanattól kezdve a véleménynyilvánítás szabadsága mellett kampányoltak, különös empátiájukról, társadalmi és szociális érzékenységükről voltak híresek.

Jeff Ament világgá kürtölte, amit érzett, örülhetett, ő is csak ember, de mintha elfelejtette volna, hogy ismert, sikeres zenészként a megnyilvánulásai milliószoros súllyal esnek a latba.

Vajon alaposan végiggondolta, hogy az OKC melletti kiállásával mit okozhat egy ilyen pillanatban; akkor, amikor az OKC bajnoki címe rozsdás pengeként fúródik a seattle-i emberek szívébe? Nem elég, hogy ellopták tőlük a csapatukat, de még végig is kell nézniük, hogy bajnokot is csinálnak belőle. „Könnyű szeretni az OKC csapatát” – írja. A basszusgitáros pontosan ismerte az előzményeket, aktívan kampányolt a Sonics visszahozatalában (és még fog is), tudta, hogy manifesztumának előre borítékolható következményei lesznek. Az időzítés csapnivaló volt.

Biztosan kellő szenzitivitással kezelte a helyzetet?

Kevéssé hiszem.

__

Bővebben